A miskolci és ózdi aszfaltos futamokat követően a Szombathely környéki murvás ralipályákon folytatódik a küzdelem az Országos Rally Bajnokságban induló Turán Motorsport párosa számára.

Az eddigi két futam után elégedetten várja Turán Frigyes a bajnokság harmadik versenyét:Miskolc nagyon jól sikerült - emlékezett vissza a szezonnyitóra a pilóta. Azt gondolom, nagyon nagy fába vágtuk fejszénket saját csapatunk létrehozásával, de minden tökéletesen működött. Ez nagyon fontos számomra, és büszke vagyok a fiúkra, akiknek ezt köszönhetem. A második verseny azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ennek ellenére Ózdon is fontos pontokat szereztünk, és levontuk a futam tanulságait - összegzett Turán Frigyes.

 

A bajnokság Szombathelyen immár murvás talajon folytatódik, de hogy melyik pályákon mérkőzhetnek meg egymással a pilóták és navigátoraik, az majd csak a pályabejárások kezdetekor derülnek ki. Alapvetően Turán Frigyes és navigátora, Farnadi Ágnes is szeretik a szombathelyi gyorsaságikat, de jelenleg ők is csak találgatni tudnak: vajon melyeket tartalmazza majd az idei útvonallap. Nagy valószínűséggel viszonylag ismert szakaszokon versenyezhetnek, de a páros bízik benne, hogy teljesen új pálya is bekerül majd a programba.

Az útvonal pontos ismerete nélkül sem maradhatott el a murvás körülményekre való felkészülés és az autó tesztelése sem: ?jól sikerült a tesztünk, melyet a versenyt korábban jellemző szakaszaihoz hasonló stílusú pályán teljesíthettünk. Jók lettek a beállítások, nagyon bizakodóak vagyunk. Felépítettünk egy stratégiát is, amit majd a megismert útvonalhoz tudunk hozzáigazítani - sorolta Turán Frigyes. A versenyen a Frici számára a rali világbajnokság futamairól már jól ismert kvalifikációra is sor kerül majd, ami nagy valószínűséggel alaposan meg fogja keverni a rajtsorrendet. Így gyakorlatilag már pénteken kezdetét veszi a bajnokság, mely tíz szakasz teljesítése után egy kivételesen hosszú, több, mint 25 kilométeres záró gyorsaságival fejeződik be vasárnap délután.

 

Egyik kedvenc versenyén, az Iseum Rallye-n faragna hátrányából összetettben a Pro Racers párosa

 

Folytatódik a magyar rallyesport bajnoki szezonja, és a hétvégén a Pro Racers duója egyik kedvenc versenyükön, az Iseum Rallye-n áll rajthoz. A korábbi négyszeres abszolút bajnok és navigátora, Ferencz Ramón számára egyértelmű a cél a murvás talajon rendezett viadalon: csökkenteni a hátrányukat összetettben. Ebben segítheti őket, hogy murvás talajon rengeteget tesztelhettek a Ford Fiesta R5-össel, így bíznak abban, hogy ott lehetnek majd a végelszámolásnál a legjobbak között.

 

Eddig felemásra sikeredett az eddigi szezon a Pro Racers kettőse számára: Kazár Miklós és Ferencz Ramón jól kezdett a Miskolc Rallye-n, és most itt a nagy előrelépés ideje, ugyanis a hétvégén a korábbi négyszeres magyar bajnok pilóta és navigátora éppen a kedvenc versenyén, a Szombathely környékén rendezendő Iseum Rallye-n kezdheti meg a felzárkózást. Kazár annak ellenére nagyon szeret itt versenyezni, hogy a tavalyi versenyük nem éppen úgy végződött, ahogy azt szerették volna – egy árokban ért véget számukra a viadal –, ugyanakkor 2012-ben első, míg 2015-ben második lett. A Pro Racers duója kifejezetten örül annak, hogy az aszfaltos versenyek után ezúttal murván zajlik a viadal, és nem tartják kizártnak, hogy éppen itt térnek vissza a legjobbak közé. Főleg úgy, hogy a Ford Fiesta R5-össel rengeteget teszteltek a szombathelyi pályákhoz hasonló murvás pályákon, és abban bíznak, hogy ennyi munkával már abszolútban is odaérnek a dobogó valamelyik fokára.

Nagyon vártuk már, hogy murván menjünk, hiszen ez a talaj fekszik talán a legjobban nekünk. Mindent megtettünk, illetve a verseny alatt megteszünk annak érdekében, hogy kizárólag rajtunk múljon a jó eredmény elérése. Még sosem készültünk ennyit egy versenyre, rengeteget sikerült tesztelnünk, és abban bízunk Ramónnal, hogy megindulunk felfelé, és összetettben is képesek leszünk faragni a hátrányunkból. Ha ott leszünk az elejében, akkor bármi megtörténhet a végeredményt illetően. Továbbra is tartom, tartjuk magunkat ahhoz, számunkra az a legfontosabb, hogy a csapat valamennyi tagja jól érezze magát, és hisszük, a kedvenc versenyünkön képesek leszünk a maximumot kihozni magunkból. Külön motivál, hogy Kiss Ferenc személyében egy igazi legenda tér vissza közénk, ellene nagy megtiszteltetés lesz versenyezni” – jelentette ki Kazár Miklós.

Abszolút időt nem sikerült autóznia Salgótarjánban Trencsényi Vincének és Pannuska Dávidnak, de nem lehet panaszra okuk a srácoknak, mert Miskolchoz képest egy helyet javítva teljesítették a rajt előtti elképzeléseiket, dobogóra állhattak a Rallye2 Bajnokság kőkemény 6-os kategóriájában és összetett értékelésében egyaránt. Vincéék legközelebb Szombathelyen szeretnének rajthoz állni, a murvás bemutatkozásukhoz „mindössze” egy murvás szett hiányzik a Peugeot 208 R2 alá. Trencsényi Vincével beszélgettünk.

 


Megérkezett egy várva várt szerszám, amivel Miskolc után végre a futóművet is kedvetekre tekergethettétek. Miből állt a felkészülésetek?

Úgy terveztük, hogy a salgótarjáni verseny előtt csinálunk egy rendes tesztet, megfelelő körülmények között, de ebből sajnos ezúttal sem lett semmi. Vagyis csak annyi, hogy Máriapócson, a RabócsiRingen autóztunk 6 kört, ami nem több összességében, mint 6-7 kilométer. Ennyit időt tudtunk a beállításokra fordítani, illetve tesztelni. Ám ennyi idő alatt is tudtunk javítani az autónk viselkedésén, verseny közben kiderült, hogy a Peugeot-nk jobb lett, de nem tökéletes.

Miben nyilvánult ez meg? Milyen volt a versenyetek?

Az elejétől kezdve sokat csúszkált az autónk hátulja, birkózós volt a versenynapunk. Menet közben javítgattunk rajta egy-egy kicsit, de nem lett teljesen tökéletes. A pályák közül Kazáron mentünk már, Cered az ellenkező irányból volt ismerős, Sámsonházán pedig még nem autóztunk eddig. Majdnem minden gyorsasági új volt, de ettől függetlenül jól feldolgoztuk őket, elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel. Az egész versenyünket a küzdelmes szó jellemezné a legjobban. A sok csúszkálás a beállításokból és a nagy tempóból egyaránt adódott, illetve még mindig tanuló stádiumban vagyunk az autóval. Próbálgattuk, hogy miként tudunk a különböző kanyarkombinációkon a leggyorsabban átjutni. Volt, hogy túlvállaltuk magunkat, aztán vagy jól sikerült a kanyar, vagy nem, vagy lehetett volna még egy picit több is. Egyenlőre még nem teljesen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk az autóval. Össze kell még csiszolódnunk vele, de jó úton járunk, fontos állomása volt az ismerkedésünknek a salgótarjáni hétvégénk. Összességében jól éreztük magunkat, ismét szoros csatákat vívtunk, pozitív élményekkel és kupákkal tértünk haza, tanultunk, örültünk, hogy teljesítettük a célkitűzéseinket, kategóriában és abszolútban is dobogóra állhattunk. Köszönük a szervizcsapatunk munkáját és a szponzoraink segítségét.

A Szombathely Rallye-ra el tudtok jönni?

Szeretnénk ott lenni, de egyelőre nincsen murvás szettünk az autóhoz. Az elkövetkező napokban igyekszünk szerezni. Bizakodunk, hogy jól alakulnak a dolgok. Azért is lenne érdekes, ha ott lehetnénk Szombathelyen, mert soha nem mentünk még murván. Azzal az eshetőséggel nem számolunk most, hogy az Iseum Rallye-n nem tudunk rajthoz állni, mert sokkal szívesebben mennénk ezen a versenyen, mint az autógyilkos veszprémi pályákon. De ha nem lesz más választásunk, akkor Veszprémben fogunk elindulni. Az első két verseny alapján elég jól állunk a bajnokságban, szépen gyűltek a pontok Miskolcon és Salgótarjánban egyaránt, ezért szeretnénk ezeket gyarapítani Szombathelyen is.


Forrás: Rallye2.hu – Salánki Gábor
Büki Ernővel az oldalán kétszer, 1998-ban és ’99-ben volt abszolút magyar bajnok Kiss Ferenc. A kiváló pilóta utoljára tizenkét évvel ezelőtt indult magyar bajnoki futamon, akkor egy Hyundai WRC-t terelgetett a hazai szakaszokon. Most az Iseum Rallye-n debütál Kiss Feri, aki kellő izgalommal, de rendkívül elszántan várja már a pillanatot.

 

  • Nő a feszültség?
  • Tagadhatnám, hogy nem, de tényleg izdulok. Tavaly volt szerencsém kipróbálni egy R5-öst, nagyon megtetszett, ismét megjött a kedvem a rallye-hoz. Az első két futamon azért nem indultunk, mert a háttér nem állt össze egészen. Idén négy-öt versenyt tervezünk, murván és aszfalton egyaránt szeretnénk kipróbálni magunkat. Szombathely után indulunk Veszprémben, a Baranya Kupán, valamint a Mecsek Rallye-n is. Amennyiben marad pénzünk, elképzelhető, hogy tovább is gondolkodunk, de ez egyelőre egy ráhangolódó év lesz. Fontos, hogy murván és aszfatlon is barátkozzunk az R5-el, ezért választottuk ezeket a hétvégéket.
  • A több mint egy évtizedes kihagyás mennyire jelenthet hátrányt?
  • Szerintem annyira nem, mint egy bokszoló esetében, de erre nagyon nehéz választ adni, majd a vallatáson kiderül. Fizikálisan és mentálisan fel vagyunk készülve. Az viszont számunkra is kérdés, hogy a reflexek milyen gyorsan térnek vissza, és a WRC-hez képest hogyan tudom majd irányítan az R5-öst.
  • Hiányzott a közeg?
  • Egy része igen, egy másik része nem annyira, de óriási bennünk a várakozás, egy kis feszültséget is érzek. Egy hosszabb teszttel hangolódtunk Szombathelyre, ahol egyébként hosszú egyenesek és derékszögű kanyarok is várnak ránk. Ennek az autónak sokkal, de sokkal rövidebb a féktávja, mint annak idején a WRC-nek volt. Ezt kell megszokni és akkor egy-két szakasz után biztos, hogy sikerül felvenni a tempót. Most egy kicsit a figyelem középpontjában kerültünk, ami mindenképpen jól esik. Biztos, hogy sokan érdeklődnek majd a szereplésünk iránt, ezért természetesen szeretnénk megfelelni az elvárásoknak.

 


Forrás: www.savariarallye.hu

 

Fotó: Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Sajnos nem sikerült a dobogón végezni a Bütösi - Radványi párosnak, pedig egész hétvégén nekik állt a zászló, de egyszer csak.....

 

2016.06.10-12. Bütösi zsolt - Radványi József
Zsomar-Ker Kft - Mitsubishi Lancer Evo VI

 

Június 11-én szombaton hét gyors várt rátok 81 kilométer versenytávval.

Várpalota - Jutaspuszta - Kislőtér.

Gondolom ezek már nektek jól csengő rally szakasz nevek. Milyen élmények vannak az emléktárotokban ezen gyorsokon? Mennyire technikásak ezek a pályák?
- Az igazat megvallva nagyon rég mentem ezeken a pályákon, de régi vágyam volt hogy egy öszkerekes autóval tudjak itt versenyezni. Nagyon jó ritmusa van szinte mindegyik pályának és a rendezők is kitettek magukért hogy jó minőségű pályák fogadjanak minket. Természetesen a második körre sokat romlott a minősége de úgy gondolom, hogy még így is jó ízűeket lehetett rajtuk autózni.

Miként lehet beosztani az autót ennyi gyorsra?  Miként is tudtatok erre a versenyre jól gumizni?
- Éreztem belülről is hogy elég bátortalanul mentem az elején, próbáltam utána egy kicsit durvábban kezdeni a második kört aminek az lett az eredménye hogy az megromlott pályákon nem tudtam figyelni a nagyobb csapdákra és annyit kapott az autó hogy szinte újjá kellet éleszteni a szervizben. Ezért inkább a biztos harmadik helyre koncentráltunk hogy bírja ki a technika. A gumikat inkább a kör gyors aszfaltja gyilkolja meg jobban amin segített nagyban az a zápor ami le esett az utolsó gyors előtt, így kisebb volt a tapadás amit élveztem megmondom őszintén.

Hogy sikerült a szombati versenyetek, volt-e kalandotok?
- Túlcsúszások, elugratás amiből orra esés lett a vége volt bőven, a kör gyors közepén, a mezőn volt egy olyan rész ami annyira ki volt nyomvályúsodva hogy húztuk rajta az autó alját és az elbújó pici lyukakon annyi por jött be az autóba hogy nem hogy az utat még a műszerfalat sem láttam kb 15 másodpercig, ez elég kellemetlen volt de a következő körbe már nevetve mentünk át ezen a szakaszon.

Szombaton nagyon jól álltatok a kategóriátokban, mi történt vasárnap?
- A második gyors ami jó állapotban volt élveztem az autózást rajta, viszont a vége előtt kb 2 km-re egy kisebb ugratónál olyan szerencsétlenül érkeztünk le hogy pont a tank azon részét ütöttük meg ahol az AC pumpa van. Hiába volt alja védő a kocsin meg tank védő egész egyszerűen el lapult a szívó tasak az AC-n és nem kapott üzemanyagot tovább az autó. Annyi szerencsénk volt hogy a pálya pont onnan kezdett lefelé lejteni és így ezt a kb 2 kilométert legurultuk a célig. Az állomásról gyorsan ki toltuk és próbáltunk rájönni mi is történhetett. Mivel nem indult újra az autót muszály volt feladni a versenyt. Nagyon szomorú voltam mert szinte biztosan be tudtunk volna jönni a harmadik helyen.

 

Legközelebb hol találkozunk veletek?
- Székesfehérvár rallyn mindenképp szeretnénk indulni, idén két versenyt lehet mínuszolni, ha jól tudom nekünk meg volt ez a kettő. Az autó felkészítése folyamatban van, jól állunk vele és ha minden jól megy elő vehetjük a Ladát is hogy össze rakjuk és azt is megjárassam már nagyon hiányzik.

 

Köszönjük szponzorainknak hogy az idei évben is velünk vannak: ItSelf Kft., Procert Kft., Horváth Kft., T-Forex Kft., Lénárt Tech Kft., Zabos Kft., Scarpa Pizzeria, Balomo Kft., Festék Csodák Kft., BMP Profi Kft., Szilvási Roland Nemzetközi Szállítmányozás, Kraft Bau Sthal Kft., Net Ria Lan Kft., BKM Rendszertecnika Kft., Best Tyre Kft., Profi Tax Center Bt, Tecnitop Service Kft., Csengusz-szer Kft., Muskatal-Ép Kft., Horváth és Tsa. 2003 Kft.,LAROF Innovációs Kft.

 

- Hajósi Miklós -

Overdose Racing Team – 23. Veszprém Rallye, 2016. június 10-12.

Velenczei Ádám – Farnadi Ágnes, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Szombathelyen is már úgy tűnt, de Veszprémben ténylegesen beigazolódott, hogy Velenczei Ádámnak és a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-esének abszolút fekszik a murva. Az Overdose Racing Team pilótája sikerrel debütált első veszprémi versenyén, hála segítőjének, Farnadi Áginak, aki tapasztalataival rengeteg tudott segíteni. A páros az abszolút 5. pozícióban zárta a június 10-12-ei versenyhétvégét, s emellett egy szakaszgyőzelmet is magáénak tudhat Veszprémből.

 

Velenczei Ádám: Miskolc után úgy álltam neki a folytatásnak, hogy csak éljük túl a murvás futamokat… Ehhez képest Szombathelyen nagyon jó érzésekkel szálltam ki az autóból, és bíztam benne, hogy az ottani, murvával kapcsolatos jó tapasztalatok Veszprémre is megmaradnak. Így is lett. Úgy tűnik, hogy a murva nem csak tetszik, de fekszik nekünk és a kocsinak is. Folyamatosan tudtunk gyorsulni, és egy-két gyorson azt éreztem, hogy még előnybe is kerültünk a Mitsubishivel az R5-ösökkel szemben.

Áginak ez úton is köszönöm a rengeteg segítséget, hiszen a tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy okosan és pontosan tudtuk venni az akadályokat. Minden szervizben visszanéztük a belső felvételeket, és pontosítottuk az itinert, hogy a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni. Ennek köszönhetően én is rengeteget tanultam ezen a versenyen.

Az utolsó szakasz előtt az abszolút 4. helyen álltunk, mögöttünk 24 másodpercre volt a Spitzmüller Csaba-Béres László duó. Nem szerettünk volna a végére kockázatot vállalni, ezért inkább azt a taktikát választottuk, hogy ha lassabban is, de biztonságban érjünk be a célba. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de a gyorson kaptunk egy defektet, valamint Spici is ment egy abszolút első időt, így az utolsó pillanatban csúsztunk le az 5. pozícióba.   

Hihetetlenül boldog vagyok azonban így is, teljesen meg vagyok elégedve a szereplésünkkel. Ugyanazt tudom mondani, mint a vasi futam után: ha azt mondják nekem a rajtnál, hogy a TOP5-be beférünk, rögtön megegyeztem volna vele ebben az eredményben. Még nagyobb jelentősége van számunkra ennek az eredménynek, hiszen én először autóztam ezeken a közismerten autógyilkos szakaszokon, ráadásul másfélszeres szorzóval számít az itt elért eredmény a pontszámításban. Szépen gyűjtögetjük a pontokat, jelenleg az összetett 7. helyen állunk, de bízom benne, hogy az aszfaltos futamok során még előrébb tudunk majd lépni az értékelésben.



Farnadi Ágnes: Iszonyatosan jó hétvégénk volt Veszprémben! Az autónak, a csapatnak, és nekünk, kettőnknek is rengeteg melója volt ebben a bajnoki fordulóban, de az eredmény minden erőfeszítést, energiát és időt megért! Veszprém tipikusan az a versenyhelyszín, ahol még a nagyok sem mernek jóslatokba bocsátkozni, de úgy érzem, mi most le tudtuk tenni a névjegyünket.

Kitűnő pályák szerepeltek a programban, amiért külön köszönet jár a szervezőknek! A körgyors rögtön a szívünkhöz nőtt, miután abszolút első időt tudtunk rajta menni, valamint a hegyesdi szakasz is nagyon tetszett, nem túlzás talán, ha azt mondom, VB-szintű pálya volt, amin élvezet volt menetelni.

Ádám végig nagyon ügyesen terelgette a kocsit. Igaz, az első napon még tapogattunk, de másnap már odatettünk magunkat rendesen. Rengeteg kalandunk volt, csodaszép mentésekkel és improvizált megoldásokkal. Igaz, egy kicsit néha vissza kellett fogni Ádámot, de az, hogy akkor is hallgatott rám, azt mutatja, hogy kezd összeérni a munka a kocsiban és egyre jobban tudunk együtt dolgozni. Jó bizonyíték erre az is, hogy minden gyors végén fülig ért a szánk. Úgy érzem, eddig ez az év versenye számunkra, de bízom benne, hogy hasonlóan szép – esetleg még jobb – lesz a folytatás is!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Betonútépítő Zrt.; Absolut Hostess Kft.; Confidenza Csapágyszolgálat; Gulf; Unifilter Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Heves Cleaning Kft.; Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft.; BM KOMP kompresszortechnika; Eftech Kft.;

Max-Transport Bt.; Dynamic Út Kft.; Bolyki Terra Kft.; Euroll Hungária Kft.; Honor Trans-Sped Kft.; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; Salgó polctervező; Suták Krisztián Építési Vállalkozó; Balassa Security Kft., Mipa Hungária Kft., NoGlu Cukrászda

Sajtófőnök: Horváth Judit 

1. oldal / 28

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top