• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

ELMARAD A BUDAPEST RALLYE

A hatósági engedéllyel kapcsolatban kialakult helyzet miatt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Kelet-Autósport Kft. megállapodott arról, hogy a 2017. szeptember 1-2-re tervezett Budapest Rallye lemondásra kerül. Az elmaradt futam pótlásáról az MNASZ és a Rendező közösen, várhatóan november 10. és 12. között gondoskodik.
 
 
 

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Oláh Gyárfás és a 2017. évi Budapest Rallye szervezőbizottságának elnöke, Adamovits Márk a mai döntésük után kialakult helyzetben fontosnak tartja kiemelni, hogy az idei Budapest Rallye előkészítése 2017. augusztus 23-ig az előzetesen kialakított – és a más versenyeken megszokott – ütemterv szerint zajlott. A verseny megrendezéséhez szükséges megállapodásokat a Rendező és a Társrendező időben megkötötte, a vonatkozó terület- és úthasználati díjakat megfizette, a jogszabályokban előírt engedélyeket megkérte. A Szervezőbizottság mind a Szövetséggel, mind a szakhatóságokkal, mind más értintettekkel folyamatos és jó kapcsolatban állt.

 

Több sajtóorgánumban jelentek meg hamis és fél információk a múlt héten, amelyek megállíthatatlan lakossági felháborodás okoztak a Budapest Rallye szervezésével kapcsolatban.

A helyzet tisztázása érdekében a Szervezőbizottság elnöke közvetlenül felvette a kapcsolatot a cikkben érintett felekkel és hiteles, megbízható információkkal látta el Őket.  Megállapítást nyert, hogy a Rendező szem előtt tartotta azt, hogy a területen érintett állampolgárok és szervezetek ne szenvedjenek hátrányt a verseny lebonyolítása kapcsán.

A megjelent sajtóhíreknek köszönhetően - annak ellenére, hogy a Szervezőbizottság a szükséges szándéknyilatkozatokkal az első sajtóhír megjelenését megelőzően rendelkezett – az végleges engedélyek kiadása elakadt. Nagy erőfeszítéseink ellenére sajnos nem sikerült a hamis vádakat maradéktalanul orvosolni és időközben sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy van olyan tagszervezetünk, akinek semmi se szent.

 

Tekintettel arra, hogy a mai napon a versenyhez szükséges összes engedéllyel a Szervezőbizottság nem rendelkezik és a kialakult helyzetben nem vehetjük biztosra az engedélyek kiadását a verseny kezdetéig, a Szövetség és a verseny szervezőbizottságának vezetője a mai napon megbeszélést folytattak a rendezvény megrendezésével kapcsolatban. A megbeszélésen mérlegelniük kellett a kialakult helyzetet, a lehetséges döntéseket követő esetleges morális és anyagi károkat is. Végül a felek azt a felelősségteljes, ugyanakkor fájdalmas döntést hozták meg, hogy a versenyzők, a nézők és minden más érintett érdekében, a mai napon lemondják a 2017. évi Budapest Rallye-t. A lemondással egyidőben az MNASZ elnöke és a Szervezőbizottság vezetője megállapodott, hogy az elmaradt futamot pótolják.

 

Szövetségünk és a verseny szervezői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik alázatos sportszakmai tevékenységükkel hozzájárultak a meg nem valósuló rendezvényünk szervezéséhez.

 

Forrás: MNASZ

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top