• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

ÖRÖMAUTÓZÁS 2014 - HUNGARORING

ÖRÖMAUTÓZÁS HATODSZOR ISMÉT A HAZAI F1 OTTHONÁBAN


Lassan hét évvel ez előtt sajnos egy nagyon szomorú dolog adott okot arra, hogy mostanra már hagyományosnak mondható rendezvényünk életre hívásra kerüljön.

2008. januárjában a magyar rallyesport elveszítette egyik legnagyobb szurkolóját, Kléri Ádámot. A miskolci fiatalember ereje, a gyógyíthatatlan betegséggel folytatott küzdelme, elképesztő sportszeretete nagyszerű példaként szolgálhat számos teljesen egészséges ember számára is!

Szerencsére neki megadatott, hogy kedvenc versenyzői mellé beülhessen, a sportág legjobb versenyautóiba, sőt a jogosítványt megszerezve versenyzőként is kipróbálhatta magát egy kisebb szlalom versenyen, ezért úgy gondoltuk tenni kellene valamit, hogy más, az autózás, autósport és egyéb technikai sportok iránt kicsit is érdeklődő, súlyos, sajnos sokszor halálos betegségekkel küzdő gyerekek is részesülhessenek ilyen hasonló élményekben.

Reméltük, hogy legalább egy-egy napra talán elfelejthetik gondjaikat a betegségekkel folytatott küzdelem hétköznapjait és önfeledten szórakozhatnak velünk és családtagjaikkal. A rendezvény ötlete ugyan a rallyból indult, de az évek folyamán gyakorlatilag már az autósport összes szakágából jönnek versenyzők,  csapatok, sportszakmai segítők, hogy ezzel a különleges nappal örömet szerezzenek a kis betegeknek.

Az első két évben a tököli repülőtér a következő kettőben a Hungaroring, míg legutoljára a Zsámbék mellett épült vadonatúj vezetéstechnikai tanpálya adott otthont az ÖRÖMAUTÓZÁSNAK.

Az idei évre visszatérünk a sokak által már több mint negyed évszázada sokféle okból szeretett helyszínhez, a hazai technikai sportok egyik igazi otthonához Mogyoródra a Hungaroringre.

A korábbi helyszín mellett szintén változatlan az is, hogy a versenyzők a régi és szerencsére számos új támogató ugyanolyan lelkesen és önzetlenül járul hozzá ennek a különleges napnak a lebonyolításához mint az előző években.

A hatodik ÖRÖMAUTÓZÁS-ra már eddig is nagyon sok versenyző jelezte részvételét a hazai technikaisportélet sportolói, bajnokai közül.

A teljesség igénye nélkül említve például a Lotus Ladies Cup hölgyversenyzőit, számos rallye versenyzőt, az autós gyorsasági szakág legfiatalabb versenyzőit, de idén még a hazai autósport jelenlegi első embere a nemrég az MNASZ elnökének választott korábbi tereprallye bajnok Benyó Miklós is egy versenyautó volánja mögé ül az ÖRÖMAUTÓZÁSON.

Más sportágakból is érkeznek résztvevők, hogy élményt szerezzenek a kis betegeknek.

Bár már lassan évek óta rallye navigátorként sportol mostanában, de azért mégiscsak főleg küzdősportos olimpiai és világbajnoki címeiről ismert elsősorban Növényi Norbert. Vagy itt lesz például a hazai gyorsasági motorsport leggyorsabb hölgyversenyzője és egyik legígéretesebb tehetsége Kis Viktória, aki az elmúlt hétvégén ért el egy szép nemzetközi sikert.


A héten a továbbiakban folyamatosan hírül adjuk majd a résztvevők folyamatosan bővülő listáját és a várható programokat.

Szükségünk is lesz minél több versenyzőre és versenygépre, hiszen az idén három helyről, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáról, a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítványtól 

és a Szegedi Gyermekklinika Onkológiai Osztályáról közel háromszáz gyermeket várunk a mogyoródi versenypályára!

Természetesen március 29.-én szombaton a média képviselőit is szeretettel látjuk majd a Hungaroringen a VI. ÖRÖMAUTÓZÁS helyszínén.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top