• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Balszerencse sorozat

Tíz hónapos kihagyást követően ült ismét versenyautóba Holecz Krisztián. Az MR Racing pilótája a 2010 után újjáélesztett Salgó Rallye-n próbált szerencsét jó barátjával, Csáki Richárddal és egy Citroen C2R2-vel, az Országos Rallye2 Bajnokság hetedik futamán.

 

A váci versenyző legutóbb a tavalyi évben állt rajthoz a saját Ladájával Márianosztrán és Vácott, míg a mostani Citroenes kalandnak már volt egy 2014-es előzménye, akkor szintén Csáki Richárddal a Jobb1-ben, már kipróbált egy C2R2-t, a Felsőnyárád és Sajókaza között megrendezett Rallye Sprinten.

 

„ Maga a futam teljesen rendben volt, a rendezésre nem lehet egy rossz szavunk sem. Szerettünk volna egy jóízűt autózni, de ez sajnos nem sikerült.

A sors úgy hozta, hogy ismét beülhettünk a Citroenbe és nekivágtunk a Salgó Rallye-nak. Kovács Anti és a csapata mellett nagyon sokat tanultam erről az egész sportról, a ralihoz való hozzáállásról és ezt próbáltam most átültetni a gyakorlatba, de sajnos egy tiszta gyorsasági szakaszt sem tudtunk teljesíteni. Az első körben fékproblémánk volt, megforogtunk és még a szalagkorlátot is eltaláltuk. A második körben Kazáron és Cereden is egy elfogatható időt jöttünk, de a negyedik szakaszon leszakadt a motortartó bak, ami miatt nem tudtam sebességet váltani. A szervizben a csapat orvosolta a problémát és folytattuk a versenyt, de aztán Kazáron, az utolsó kilométeren leszakadt a kipufogó, ami végleg megpecsételte a sorsunkat.

Sajnálom, hogy kiestünk, mert Richárd remekül diktálta az itinert, a pályák pedig szuper jók voltak. Úgy érzem Cered feküdt volna nekünk, mert szeretem az ilyen technikás szakaszokat, de vannak napok, amikor hiába erőlteti az ember, egyszerűen nem jön össze semmi. Nekünk ez a mostani egy ilyen nap volt.”


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top