• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Második hely Oroszlányban!

Tim Gábor ebben az évben a MARB Rallye Bajnokságban versenyzik. A négyszeres pályaautós bajnok vanyarci pilóta hamar felvette a ritmust, és a rali versenyeken is az élmezőnybe tartozik már.

Idén az Oroszlány Rallye volt az ötödik versenye, és eddig két abszolút, és három kategória győzelem szerepelt a neve mellett.

Timár Tamás navigátorával, nem kezdték jól a versenyt, az első gyorsasági sazakaszon csak a 8. helyet autózták. Innen azonban tudtak tempót váltani, és minden további szakaszon gyorsultak, és az összesen 6 szakaszt magába foglaló versenyt a második helyen fejezték be.

Az eredménynek köszönhetően Tim Gáborék már vezetik a 2000cc-es kategória tabelláját, de harcba vannak az abszolút győzelemért is.

"Az előző versenyen beleszaladtunk egy pofonba, és nagyon sokat kaptunk Zobákpusztán. Most jóval felkészültebben érkeztünk, és ennek meg is lett az eredménye. Egy újabb típusú gumin mentünk, ami az elején megtréfált, de sikerült hozzá szoknunk! Ez már nem pályaversenyzés, itt nem lehet semmit begyakorolni, élesben kellett változtatnom a vezetésemen. Most már elég jól állunk a bajnoki táblázaton, de innen jön a neheze, valahogy kell még egy kis plusz, hogy meg is tudjuk nyerni a bajnokságot." - foglalta össze Tim a verseny után.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top