Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sportszervezés szakára. Megérkezett Zagyva Dorka új Peugeot 208 Rally4-ese, amellyel a Veszprém…
Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és motorsportot kedvelőknek, ezzel lehetőséget adva a technikai sportok művelésére. Hányan versenyeznek az egyesületben, kik a…
Turán Frici jelenleg összetett második helyen áll a Magyar Országos Rali Bajnokságban és emellett mentori feladatokat is ellát, ugyanis egy 15 éves egykori gokart versenyző rali pályafutását egyengeti. Faltusz Dávid élete gyermekkora óta a négy kerék és a benzingőz körül forog, 3…

Jól megszervezett rendezvény

Június második hétvégéjén a Bakonya Rally Sprinten vett részt a Horváth Rallye Ase csapata, ahol az időjárási körülmények többször átírták a napot. Sokak ezt nagyon élvezték, hiszen így mindenféle körülményen tudtak tesztelni a soron következő Mecsek Rallye-ra. „Nagyszerű rendezvény volt a bakonyai…
Június második hétvégéjén, Bakonyán rendezik meg a rally spint bajnokság idei harmadik fordulóját, ami egyben a nyugati régió első futama is lesz, ahol a Horváth Rallye Ase több párost is indít. „Mind rally sprintben, mind pedig mini sprintben indít az egyesületünk versenyzőket.…

Büszkén álltunk fel a dobogóra…

Az apa-lány rudabányai futam jól sikerült Kubosi Viktória és a Kurtos Robi, illetve Fridrik Gergő párosok számára, mert bár sok kaland és móka akadt a verseny közben, végül mindketten a dobogó legfelső fokára állhattak. „Minden nagyon jó volt, élveztük, hogy újra mehetünk…
Kurtos Robi és lánya, Kubosi Viktória múltkor még együtt ült egy Audiban, de a szendrői salakra már két Audival érkeztek. Persze Robi most is elfoglalta Viki mellett az anyósülést, de külön is autózott. „Nagyon szuperül éreztük magunkat Szendrőn. Ilyenkor nincs nyomás rajtunk,…

Dobogós lett az apa-lánya páros…

Rudabányán láthattuk Kurtos Robit egy Audival, de nem ő volt a pilóta, hanem a lánya, Kubosi Viktória. Ügyesen ment Viki, így a Junior kategória III. helyén végeztek. Hogy éreztétek magatokat Rudabányán az Audiban, mint apa-lánya duó? Viki: Eléggé stresszesnek éreztem magam az…
A lényeg, hogy a nap végén vigyorral a számon érjek haza. Kakucs-Ring Kupa III. FordulóKakucs Ring 2023.01.28. Beszélgetés Ragó Attila autóversenyzővel a verseny után. 2023 január 28-án a Kakucs-Ring Kupán indultál egy BMW-vel. Mit is tudhatunk a bömösről?- Igen, a 2022-2023-as szezonban…
Igen eseménydús volt Zagyva Dorka idei utolsó R Cup Challenge bajnoki futama Mezőkövesden. A verseny előtti pénteken murván tesztelt, amely során meghibásodott a Peugeot 208 Rally4 váltója, így az R Cup-futam is veszélybe került. Berta László azonban Dorka segítségére sietett, nem csak…
2. oldal / 43

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top