• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A dobogóért küzdött ifjabb Tóth

Tizenkilencre lapot húzott. Tudta, hogy kockázatos vállalkozás, de meg akarta próbálni. Mert pont ugyanannyi erővel be is jöhetett volna a gumitaktika, mint ahogy végül nem jött be. 

Ifjabb Tóth János és Szőke Tamás úgy döntött, zárt abroncsokkal vág neki az utolsó körnek, mert úgy gondolta, azzal talán lépéselőnybe kerülhet, s megkaparinthatja a harmadik helyet. A harmadikat, igen, mert bár a napot a 11. pozícióból kezdte a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa („Ennyire hátulról talán még sosem rajtoltam” – jegyezte meg ifjabb Tóth reggel a szervizparkban), csakhamar felzárkózott a negyedikre, és ha már ott volt, természetesen megcélozta a dobogót.

 

Hogy végül nem jött össze, az a fentebb említett gumiválasztásnak tudható be. Mert bár a zárt abroncs jó volt a féktávokon, de a kanyarokból kifelé jövet túlságosan elkapart vele a Peugeot 208 T16 R5, és amint kijött a tiszta nyomból, rögtön belógott az árokba.
És ez nem fér bele akkor, amikor tizedekre menő csata zajlik. Végül a harmadik és a hatodik helyezett között 6.3 másodperc különbség volt mindössze, de a hétszeres bajnok ifjabb Tóthnak ezúttal be kellett érnie a hatodik pozícióval. Most sajnálhatta igazán azt a szombati technikai gondot az FIA által előírt szeleppel, amelynek hibája miatt erőtlenné vált az autója az utolsó két szakaszon. Ha az nincs…
De tudjuk, a sportban a ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelmük.

„Ennél többet nem tehettem, az utolsó két gyorsaságin talán erőn felül is küzdöttünk, mert próbáltuk menteni a menthetőt, ha már rosszul választottunk gumit. De nem jött be, erőlködés lett belőle. Murvás tapasztalatnak jó volt, minden kilométerből tanul az ember” – mondta ifjabb Tóth, aki láthatóan csalódott volt, hogy ketten is megelőzték az utolsó szakaszon.
„Úgy vágtunk neki a vasárnapi napnak, hogy megtesszük, amit lehet. Egy rossz döntés, a rossz gumiválasztás azonban megpecsételte a sorsunkat, mert ezzel nemhogy nem volt esélyünk a dobogóért harcolni, de még a negyedik hely is odalett. Öröm az ürömben, hogy Veszprémben a hatodik helyen rajtolunk majd, ami akár még jól is jöhet, hiszen nem mi takarítjuk majd az utakat az első napon” – látta meg a pozitívumot a történtekben a navigátor, Szőke Tamás.
A bajnokság következő futamát három hét múlva rendezik meg Veszprém környékén.

ISEUM-RALI A MARSO-KUPÁÉRT, AZ OB 3. FUTAMA, SZOMBATHELY
Abszolút végeredmény: 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Rally Team Hungary, Skoda Fabia R5) 1:12:39.9, 2. Hadik, Kertész (Hadik Autósport, Ford Fiesta R5) 16.0 másodperc hátrány, 3. Balogh, Holczer (Energy RT, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:22.3 perc h., …6. ifj. Tóth, Szőke (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:28.6 p h.
Az ob állása 3 futam után (nem hivatalos): 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal 83 pont, 2. Vincze, Kuti (Overdose Média, Mitsubishi Lancer Evo9) 43, 3. Hadik, Kertész 40, …6. ifj. Tóth, Szőke 32

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top