• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Új tapasztalatok és értékes pontok Szombathelyről



KLAUS Motorsport – ISEUM Rallye 2016, Szombathely, 2016. május 20-22.

Klausz Kristóf – Kerekes József, Peugeot 208 R2

 

Nyomos oka volt Klausz Kristófnak arra, miért hagyta ki a Miskolc Rallyt. A fiatal pilóta a verseny idejében ballagott el a középiskolából, majd a rá következő héten kezdte meg az írásbeli érettségi vizsgákat. A május 20-22-ei ISEUM Rallyen azonban újra rajthoz állt a Peugeot 208 R2-vel, és ugyanott folytatta a sikeres szereplést, mint ahol Egerben abbahagyta.

Még csak részeredményeket tudok, de úgy néz ki, jól sikerültek az érettségi vizsgáim – már ami az írásbeliket illeti” – mesélte boldogan Klausz Kristóf. „Egyáltalán nem éreztem hátrányát annak, hogy ki kellett hagynom a Miskolc Rallyt. Sőt, inkább jól is jött, hogy rá tudtam egy kicsit pihenni az idei első murvás futamunkra.

A szombathelyi, bajnoki fordulón Kerekes József foglalt helyet a Peugeot 208 R2 jobb1-es ülésében. A navigátorral 2013-ban már dolgozott együtt a fiatal pilóta – ő volt az, akivel Kristóf először teljesített ORB-szintű versenyeket. „Jotival ugyanolyan jó volt versenyezni, mint anno, 3 évvel ezelőtt. Fantasztikus volt a hangulat a kocsin belül, és minden adódó problémát könnyen és gyorsan meg tudtunk oldani.

Ez a futam jó alkalmat nyújtott a tempós részek és a féktávok gyakorlására. Olyan körülmények között feszegethettük a határainkat, ahol kevesebb a kockázat, hiszen a legrosszabb, ami történhet az, hogy túlcsúszunk egy lassítóban vagy elágazásban.” A tapasztalatok mellett a kategória elsőségért járó bajnoki pontokat is bezsebelte a Klausz-Kerekes duó. „Úgy érzem, kihoztuk a maximumot a szombathelyi futamból. A 12 gyorsasági szakaszból 10-t megnyertünk – a maradék kettőt egy túlcsúszás illetve egy késői kigyorsítás miatt vesztettük el. Maximális pontszámmal tudunk így készülni a soron következő Veszprém Rallyera. Emellett külön öröm számunkra, hogy a másik, általunk bérbe adott autónk is szép eredményt ért el.  Lantos Zsolt és Bagdány István utánunk állhattak fel a 6-os kategória dobogójára, a 2. helyre.

Kristóf számára sűrű lesz a program a folytatásban is. „Három hét múlva már Veszprémben kell helytállnunk, rákövetkező héten pedig a szóbeli vizsgákat kell abszolválnom. Utána pedig jöhet újra a nemzetközi porond, Belgiumban folytatjuk majd az Európa bajnoki szereplést. De egyelőre csak egy dologra koncentrálunk. Veszprém mondhatni hazai pálya lesz számomra, hiszen ez van legközelebb szülővárosomhoz, Pápához. Itt ismét a szokásos felállásban, Kecskeméti Balázzsal fogok rajthoz állni, és teljes erőbedobással hajtunk majd az újabb sikerért.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit

Tel.: 30/533-9099

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top