• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Hektikus futam Veszprémben

Az ORB negyedik futamán a 3-as kategória harmadik helyét szerezte meg az Osváth - Nemes kettős. Ugyanitt az ötödik pozícióban zárt az Ifj. Cseh - Németh páros, míg a Maricsek - Magyar duó az abszolút 18. helyen végzett Veszprémben. Az MR Racing ORC-s párosa a Gyarmati - Kocsis kettős pedig egy újabb ezüsttel gazdagította az érem kollekcióját. A csapat öt autójából négy ért célba a 23. Veszprém Rallye-n.

 

Osváth Péter és Nemes Csaba nagy lendülettel kezdte a Veszprém Rallye-t, két szakasz után vezették a 3-as kategóriát. A második körben ugyan a géposztály etalonjának számító Balogh-Holczer kettős átvette az első helyet, de a balatonfüredi páros így is bőven lőtávolban volt az első helyhez a szombati nap végén. „Igen, siettünk. Olyannyira, hogy akkorát repültünk az egyik ugratónál, hogy a homlokfal kicsit hátrébb csúszott, így adtunk egy kis extra munkát a szervizcsapatnak. Kár volt elvállalni azt az ugratót, mert tudtam, hogy nagyot fog ugrani, de bennem volt a hév, hogy átnyomom. Nem kellett volna, de siettünk mindenképp utol szerettük volna érni Baloghot.
Vasárnap megnőtt közöttünk a távolság, de a második helyünket meg tudtuk őrizni egészen az utolsó szakaszig. Hajmáskéren az egyik kanyarban túl nagy volt a tempónk és megpördültünk, úgyhogy mindenki elvert, aki arra járt. Harmadikok lettünk és sajnos még az erőgyorson sem tudtunk pontot szerezni, de legalább a másfeles szorzónak köszönhetően stabilizáltuk a helyünket a bajnokságban.”

Ifj. Cseh Vilmos és Németh Gergely eseménydús futamot teljesített Veszprémben. A Mitsubishis duó komoly csatát vívott a Matics - Zejda kettőssel, de ezúttal fejet kellett hajtaniuk a rutinosabb ellenfeleikkel szemben. „Szombaton rengeteg kalandunk volt. Az utolsó három gyorsaságit kuplung nélkül kellett teljesítenünk, ráadásul egy gumit is kifordítottak elénk, amit kerülgetni kellett, aztán Ranga Peti is előttünk esett ki, őt is ki kellett kerülnünk, úgyhogy elég sok volt a hátráltató tényező. Én sem voltam a legjobb formámban, főleg az első szekcióban. A harmadik gyorson rosszul lettem, ott egy kicsit betompultam, ami meg is látszott az időeredményünkön. A második napot nagyon élveztük. Rongits ellépett tőlünk, úgyhogy Matics Miskával ketten maradtunk. Se előttünk, se utánunk senki. Ment az adok-kapok, de a végén mi húztuk a rövidebbet, ezúttal Miska gyorsabb volt.”

 

A mennyet és a poklot is megjárta a Veszprém Rallye-n a Maricsek Miklós - Magyar Gábor páros. „A szombati egy csodálatos nap volt! Elképesztő érzés az, amikor a Kislőtéren és Várpalotán 180-nal repkedsz, csúszol keresztbe-hosszába, nagyon jó volt autózni azokon a szakaszokon. A hetedik gyorson elkövettem egy hibát, túlcsúsztam egy kanyaron. A váltó nem vette be a sebességet, ezért le kellett kapcsolnom az ALS-t, de ezt nem éltem meg komoly tragédiaként, sőt alig vártam a második napot, de azt kell mondjam, hogy egy igazi katasztrófa volt a vasárnap! Reggel rossz gumit választottam, amit a második körre orvosoltunk, de már nem voltam kellően bátor. Több olyan helyzet volt, amikor magunkra ijesztettünk és hiába javítottunk sokat az időeredményeinken a második körre, bennem volt az a bizonytalanság.”

 

A Kovács Antal - Istovics Gergő kettősnek a Veszprém Rallye-n sem jött ki a lépés. Pedig a kaposvári duó abszolút időt repesztett az első gyorsaságin és az első nap végén mindössze 5.2 másodperc választotta el a harmadik helytől. Aztán a srácok R5-ös Fiestájában vasárnap reggel a kormány szervo megmakacsolta magát, így ismét idő előtt kellett feladniuk a futamot.

 

Gyarmati Ariel és Kocsis György kiélezett csatára készült a győzelemért Veszprémben. A szoros küzdelem ezúttal elmaradt, de a siófoki páros így is nagy fölénnyel szerezte meg az ORC ezüstérmét.  „Számunkra is a gumiválasztás okozta a legnagyobb problémát. Saras pályákra készültünk, nyitott gumikkal mentünk ki az első körre, míg a legnagyobb riválisunk Hevesi István a zártaknak szavazott bizalmat és ez volt a jó döntés, mert nem voltak annyira sarasak a pályák, mint amire előzetesen számítani lehetett. A második körben már nem volt akkora a különbség közöttünk, de ez alkalommal Hevesiék gyorsabbak voltak, mint mi.
A legnagyobb kalandunk az volt a futamon, hogy az első gyorsasági előtt már beöltöztünk, mentünk volna rajtolni, amikor ellenőriztük a guminyomást, és észrevettük, hogy a jobb hátsó kerekünk leeresztett, úgyhogy a rajt előtt még villámgyorsan ki kellet cserélnünk az abroncsot. Ezen kívül szerencsére nagyobb problémánk nem volt.”

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top