• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

„Fejlesztenünk kell, ha lépést akarunk tartani!”

VARGA RACING TEAM – 5. Steelvent Ózd Rallye, 2017. április 28-30.

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 

Tovább nőtt a különbség a 4-es kategória két nagy ellenfele, Lángi Attila és Rafael Tamás között az 5. Steelvent Ózd Rallye után. A BMW Z4-et terelgető Lánginak megvolt a taktikája az ORB 2 fordulójára, ám egy újra fellépő fékhiba és a rosszul felírt itiner is hátráltatta ennek megvalósításában. Arról nem is beszélve, hogy saját kategóriájuk helyett eggyel feljebb, a 3-as géposztályban, erősebb technikákkal szemben kellett bizonyítania.

 

Lángi Attila: Hiába terveztem meg szépen a taktikánkat a hétvégére, nem sok mindent tudtunk belőle megvalósítani. Igaz, a lehetőségeinkhez mérten nagyot mentünk az első versenynapon, de ez sem volt elég arra, hogy lépést tudjunk tartani Rafival – nemhogy előnyt kovácsoljunk belőle.  Ennek hátterében pedig a Z4 fékproblémája áll: újra előjött ugyanis az a hiba, hogy teljesen beesett a fék, ami igen izgalmassá, és egyben veszélyessé is tette a futamunkat. Mindent beleadtunk, és volt néhány igen komoly pillanatunk, amikor nem csak a navigátorom ült összekulcsolt kézzel, de én magam is már kiabáltam az autóban. A lemaradásunk azonban így is megvolt, sok kicsiből végül egész nagy lett…  

Nem gondolom, hogy mi lennénk ennyire ügyetlenek, vagy a gumitaktikánk lett volna ennyire rossz. Azt látom, hogy be akarjuk érni az ellenfelet, akkor mindenképp fejlesztenünk kell valamit a kocsin. Erőben megvagyunk, de a beállításaink még messze állnak az ideálistól, a versenyképességtől.

A salgói pályákról tudtuk, hogy nem nekünk fognak kedvezni, de hogy ennyire nem áll majd össze a dolog, azt nem is sejtettem volna… Ceredre mi esőre készültünk, a futómű-beállítást is eszerint választottuk meg – persze a taktika nem jött be, a kocsi össze-vissza tolta az orrát. Emellett itinerfelírási gondjaink is voltak, amit teljesen újra kellett gondolnunk már az első kör után. Végül az abszolút 16., illetve a 3-as kategória helyén zártuk az Ózd Rallyet – miután a saját, 4-es kategóriánkban mindössze ketten neveztünk, eggyel feljebb soroltak bennünket.

A Rafival szembeni hátrányunk a 2. forduló után tovább nőtt, de nem adjuk fel, már nagyban a szombathelyi derbire koncentrálunk. A murvára bevethető futóművet már megrendeltük, ha minden igaz, jövő héten meg is érkezik, és megkezdődhet vele a BMW felkészítése a május 19-21-ei, Iseum Rallyra.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést:  Visual Europe Group – www.vegroup.hu, Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top