• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Győzelemmel felérő negyedik hely

Ahogyan számítottunk rá, a 24. Veszprém Rallye valóban a szezon legizgalmasabb futama volt. Az első versenynap végén ugyanis a mezőnyt megtizedelte a jutaspusztai pálya minősége és a versenyautók sorra felnin közlekedve próbáltak meg eljutni a célig.

 

Defektet kapni, vagy szerezni lehet, illetve általában tudni szoktam, hol és miért. Most azonban kaptuk, és ráadásul még azt sem tudjuk pontosan hol. Ha visszagondolunk, valóban észleltünk egy nagyobb követ, de erre nem mentünk rá, csak tovább görgettük, először azt hittük, hogy ott történt a baj, de nem, már hamarabb összeszedtük. Végül az egész versenyhétvégénket ez a köves emlék ölelte körül. Miután az első versenynap utolsó gyorsasági szakaszán kaptuk, bajnoki címvédőként vasárnapra igen nehéz helyzetbe hozott minket. – emlékezett vissza Herczig Norbert.

 Ezért történt tehát az, amit a pályák széléről mind a szurkolók, mind a szakma szájtátva nézett. Vasárnap reggeltől nem is eggyel, hanem rögtön kettővel magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a SKODA Rally Team Hungaria párosa. Az R5-ös SKODA Fabia valósággal szárnyalt a murvás szakaszokon. Bár a napot 1 perc 46 másodperc hátránnyal a 12. pozícióban kezdték, a pontos és gyors tempójuknak köszönhetően akár még a dobogó is elérhető lett volna, ha rögtön a nyitó gyorsaságit nem veszik ki etapnak. Ennek ellenére Norbiék minden szakaszon óriásit harcoltak, aminek köszönhetően fokozatosan lépdeltek előre, és még előbbre. Végül közvetlenül a dobogósok mögött, a negyedik pozícióban zárták az esztendő ötödik versenyhétvégéjét, amit a 7. gyorsasági szakaszon vívtak ki maguknak, ahol a címvédő páros három pozíciót is előre ugrott.

Általában nem szoktam magunkat dicsérni, de a vasárnapi teljesítményünkre méltán lehetünk büszkék – mondta a veszprémi célban Herczig Norbert. -  A szombati nap után azt tudtuk, hogy valamennyi pozíciót előre tudunk lépni, arra viszont nem gondoltam, hogy felférhetünk a pódiumra. Nem csináltunk mást, mint kőkemény profizmussal, higgadtan tettük a dolgunkat. Ezért a pozícióért alaposan megdolgoztunk és most a végén boldogok vagyunk, hiszen a bajnoki pontverseny szempontjából ismét nagyon fontos pontokat szereztünk. A szombati „momentum” után ebben ennyi volt, de mi valóban győzelemnek éltük meg, hogy a hátrányukból közel 50 másodpercet le tudtunk dolgozni. Nagyszerű munkát végzett mögöttünk a csapat, az autó ismét zseniális volt, csak rajtunk múlt, hogy a mennyire tudjuk magunkat feltornászni. Szerencsére a 2. napunk hibamentesen sikerült, a legjobban pedig az esett, hogy ezt a szakma és a versenyzőtársaink is elismerték.

Összesítve tehát Herczig Norbert és Bacigál Igor a 24. Veszprém Rallye 8 versenyszakaszából 5 szakaszt nyert meg és kétszer másodikként jött le a pályáról, illetve az utolsó gyorsasági szakaszon (a Power Stage-en) az ezüstért további két ponttal gyarapították a termést.

Két futammal a 2017. évi Országos Magyar Bajnokság vége előtt az SRTH kettőse továbbra is vezeti az abszolút értékelést.

A folytatásra szeptember elejéig várnunk kell, amikor a Budapest Rallye-n szurkolhatunk kedvenceinknek.

Kellemes nyarat kívánunk Mindenkinek!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top