• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Sajnáljuk, hogy elmarad a Budapest Rallye

A hatósági engedéllyel kapcsolatban kialakult helyzet miatt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség döntött arról, hogy a 2017. szeptember 1-2-re tervezett Budapest Rallye lemondásra kerül. Az elmaradt futam pótlásáról az MNASZ és a Rendező közösen, várhatóan november 10. és 12. között gondoskodik.

 

 

„Nagyon sajnálom, rosszul érint, hogy elmarad a Budapest Rallye!” – kezdte rögtön Frici. A Turán Motorsport párosa az eddig is megszokott elszántsággal és szigorú rend szerint készült a Budapest Rallye-ra, ami a csapat számára különös fontosságú verseny – lett volna.

„Bármelyik, már kiírással is rendelkező verseny elmaradása rosszul érintene, de egy Budapesthez közeli lokációjú futamé különösen.” – folytatta a versenyző. „A csapatok, a nézők mellett a támogatók is örültek, hogy ebben a környezetben, Budapesthez ennyire közel lesz egy verseny, hiszen az ő szempontjaikból sem mellékes a főváros közelsége.”

Friciék ugyan saját versenyautóval vesznek részt az Országos Bajnokságban, így az – elmaradt, visszamondott – autóbérleti szerződésé esetleges következményei nem érintik őket, de így is rengeteg olyan költségük merült fel, ami közvetlen kapcsolatban áll a versennyel, és ki kellett, vagy így is ki kell fizetni.

„Az egész rali-sportnak árt ez a szituáció, nem méltó a magyar autósporthoz a kialakult helyzet. Még mindig az egyik legnézettebb sportág az autósport, azon belül pedig kiemelkedő a rali iránti érdeklődés, és ennek ellenére nem kapja meg azt a támogatottságot, amit megérdemelne! Felül kell vizsgálni, hogyan alakult ki ez a helyzet, és ha nehéz is lesz, ki kell javítani a hibát.”

A Turán Motorsport vasárnap késő este érkezett haza a Rallye Eb csehországi versenyéről, ahol Németh Lászlóék indultak az R5-ös Fiestával. A lengyelországi balesetet követően óvatosan kezdték a cseh versenyt, majd folyamatosan gyorsultak. A 20. hely környékén álltak, amikor egyetlen szakasszal a vége előtt – egy rossz minőségű úton a rossz kartervédőn keresztül – megsérült a sebességváltó és elfolyt belőle az olaj, így kiállni kényszerültek.

„A Budapest Rallye előtti tesztet még épp sikerült lemondanunk, de a csapat már így is sokat dolgozott a Csehországból hazaérkezett kocsin. Most keresnünk kell egy versenyt, amin indulni tudunk, mert szeretünk versenyezni!” – zárta gondolatait Frici.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top