• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Jánosáék visszatértek

A 23. Veszprém Ralin igazán extrém időjárási viszonyok voltak. Ez Jánosa Ákost és Brunekker Árpádot egyáltalán nem érdekelte. Kitűzték a kategória győzelmet és el is érték. Az A6-os csoport legfelső dobogóján és az Abszolút 3. helyen végeztek.



„Minden nagyon jó volt, élveztem, ahogy az autó murván ment és a szervezés is jól sikerült. Az első gyorson egy viszonylag normális időt autóztunk. A második is rendben volt, viszont a harmadik az már annyira nem volt frankó, mert leszakadt az ég és úgy tudtuk van mért időnk, de végül átlagidőt kaptunk. De a legjobban az utolsó szakasz tetszett, ahol mentünk is egy abszolút első időt. Elég jól vettük az akadályokat, és végül jó helyre sikerült becsúsznunk illetve úsznunk a töméntelen mennyiségű esőnek köszönhetően. Most már azért valamivel jobb a helyzet, és örülök, hogy az elmúlt két verseny alkalmával sikerült összekapnom magam és jelenleg megfelelő helyen állunk a kategóriában és az abszolút besorolásunk sem olyan rossz. Nincs már akkora nyomás rajtam, hogy hátul vagyunk a bajnokságban, de ez nem jelenti azt, hogy az előttünk álló futamokon elengedhetjük magunkat és lazsálni fogunk. Ezeket a szép eredményeket a továbbiakban is hozni szeretnénk és mindent meg is kell tenni érte. Nagyon jó, hogy a Hibján Joci bekerült a csapatba, jó vele együtt dolgozni és versenyezni, ügyes pilóta. Elcsatázgatunk ilyen barátiba év végig. Sokat számít, hogy ilyen emberekkel rivalizálhat az ember, megadja a sava-borsát egy-egy futamnak. Jól szoktuk érezni magunkat. Székesfehérváron folytatjuk a viadalt, de addig nekem le kell még nyomnom egy jó kis államvizsgát” – mondta Ákos.



„A verseny előtti instrukciók Attilától sokat segítettek, amiket beépítettünk az itinerbe. A félkészülés tényleg rengeteget számít egy-egy futam előtt, ha van rá ideje az embernek. A pályák tökéletesek a szervezés pedig kitűnő volt. Amiért mentünk azt teljesítettük. Az utolsó szakaszon való győzelmünk eszméletlen jól alakult, egy abszolút első időt autóztunk, fenomenális érzés volt ismét azt érezni, hogy visszatértünk. A sárban való dagonyázás annyira nem hiányzott, mert mindenünk úgy nézett ki, mint akit egy játszótér homokozójában ért utol az ég leszakadása. De ezt is megoldottuk, nem rinyálunk. Székesfehérvárig kicsit több idő van, mint az eddigi versenyek között, de szeretnénk ugyanezt az eredményt produkálni. Az ellenfelek igazán ügyesek és lehet jókat viaskodni. Valószínűleg az év hátralévő futamain is lesz még adok-kapok helyezet. Remek hangulat szokott lenni a kategóriában, a szervizben, az autóban és a csapatban is. Jó légkör, jó eredmény… kell ennél több?! Nekünk nem” – mesélte Árpi mosolyogva.



Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés



Szöveg: Tiba Anita

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top