Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2…
A hétvégi ORB2-es és ORB3-as versenyen mindkét sorozatban bajnokot avatnak. Izgalmas napok következnek a rali szakág életében, hiszen a HUMDA Országos Rally Bajnokság másod - és harmad osztályában befejeződik a küzdelem. Az előttünk álló hétvégén mindkét sorozatban bajnokot avatnak. Az I. Hell…
Herczig Norbert és fia, Patrik is autóba ülnek az I. HELL Diósgyőr Rally-n szeptember 29. és október 1. között. A négyszeres abszolút magyar bajnok lesz az egyik előfutó, Herczig Patrik pedig a mezőnyben indul, hogy felkészüljön az egy héttel később esedékes magyarországi…
A HUMDA Országos Rallybajnokság másod- és harmadosztályban versengő párosai szeptember 29. és október 1. között az I. Hell Diósgyőr Rally-n mérhetik össze tudásukat, de az Észak-magyarországi pályákon tesztelni is lesz lehetősége a magasabb osztályban indulóknak. A Bükkben rendezett autóversenyeknek óriási hagyománya van:…

Még nincs veszve semmi

Győrben folytatódik az Országos Rally Bajnokság, ahonnan nem hiányozhat a Gulf Racing Hungary csapata sem. „A győri versenyen csak én és Dávid indulunk, Patrik családi elfoglaltság miatt kihagyja a futamot. Ennek ellenére az autója ott lesz az ORC-ben, Pék Gábor küldi majd…

Egyszer fent…

Sajnos csak utcai viseletben volt ott a HRC East Rally célceremóniáján a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó. Vezették a versenyt, de technikai probléma miatt lecsúsztak a második helyre majd, amikor azon gondolkodtak, hogyan tovább az autójuk…

Húzós hónap

Felemás eredményekkel tért haza az egri HRC East Rally-ról a PSZA Motorsport csapata. „Nagyon nehéz és meleg versenyen van túl a csapatunk, akik ennek ellenére is jól érezték magukat, hiszen a szervezők kitettek magukért. Gördülékenyen zajlott a hétvége, jó összerakták a programot.…

Küzdöttek a meleggel

Minden párosával ott volt a HRC East Rally Dobó téri célceremónián a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű versenyt rendeztek Egerben, ahol a meleg mellett a technikával is meg kellett küzdeni versenyzőinknek. Borza Balázsék az önindítóval, a difivel és a fékekkel is küzdöttek,…

Egerben folytatódik az ORB3

A hétvégi HRC East Rally-n folytatja a versenyzést a Horváth Rallye Ase csapata, ahol négy párosuk indul. „Újra összecsaphat a Borza Balázs – Rácz Gábor duó, ők minden versenyen megmutatják, hogy méltó ellenfelei egymásnak, még ha egy egyesületen belül is vannak. Úgy…

Jön a negyedik forduló

Újra beveszi Eger városát a PSZA Motorsport csapata, ahol a ORB2, az ORB3, a Historic bajnokságok mellett a teszt kategóriában is lesz versenyzőjük. „Sokáig kérdőjel volt, hogy melyik város kapja meg a lehetőséget, de nagyon örülünk, hogy végül Egerre esett a választás,…
2. oldal / 28

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top