• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bronzérem a szezonnyitón!

Maricsek Miklós és Bán Viktor az abszolút harmadik helyen végzett a múlt hétvégén, Orfűn megrendezett Teszt Rallye-n. Az R4-es Mitshubishivel versenyző párost ráadásul csak két, R5-ös autóval versenyző kettős utasította maga mögé. A csapat másik két párosa közül az Osváth - Farnadi duó az abszolút ötödik pozícióban zárta a szezon első versenyét, míg a Tóth - Szabó kettős egy kisebb technikai hiba miatt ugyan nem szerepel az összetett eredménylistán, de ők is teljesítették az előírt versenytávot és szorgosan gyűjtötték a tesztkilométereket.   

 

A Maricsek - Bán duó a bronzérem mellett több mint 120 tesztkilométert is begyűjtött Orfűn és környékén, ami egy komplett ORB futam távja, így ezt és az újdonsült páros tempóját figyelembe véve kijelenthetjük, hogy felkészülten állnak majd rajthoz az április eleji Miskolc Rallye-n.

 

„Pozitív vagyok, mert ha a tempónkat nézzük, akkor ott kezdtük a 2017-es évet, ahol tavaly a Szilveszter Rallyen abba hagytuk. Igaz, a teszten éreztem, hogy két és fél hónapja nem ültem a versenyautóban: Szombaton nyálkás, kicsit sárfelhordásos, faleveles utakon mentünk, és összesen 50 km-t teljesítettünk. A 30. kilométer körül visszajött az érzés és onnantól már teljesen komfortosan kezeltem a Mitsubishit. Ahogy mondtam, is nagyon pozitív vagyok, mert hiába voltak kevesen az orfűi Teszt Rallye-n, de Ranga Péter egy bajnokesélyes pilóta és kilométerenként egy másodpercen belül voltam tőle, ami bíztató előjel így két héttel a szezonnyitó előtt. Az érzés is pozitív volt, amit éreztem az autóban és ez az eredmény erőt ad ahhoz, hogy ugyan úgy dolgozzak tovább, ahogy eddig, mert az történt a versenyen, amit én titkon vártam magamtól. Az új navigátorommal, Viktorral jó az összhang, és úgy hiszem a puding igazi próbája majd Miskolcon lesz, de amit Orfűn, a gyorsasági szakaszokon és a verseny közben tapasztaltam, azzal nagyon meg vagyok elégedve. Szóval motivált vagyok és készülök Miskolcra.”

 

Osváth Péter párjával, Farnadi Ágnessel második legjobb Mitshubishisként az abszolút ötödik helyen zárta az orfűi Teszt Rallye-t. Ahogy a pilóta fogalmazott, magukat és az autót is be kellett járatni a szezonnyitó Miskolc Rallye előtt.

 

„Nálunk, már-már szinte hagyomány, hogy részt veszünk az évad első sprint versenyén, Orfűn. Szerencsére esett este az eső, úgyhogy vízen is ki tudtuk próbálni az autót. Egy kicsit ijesztgettük magunkat, de azért letaláltunk rajta. Másodikra már tudtunk kicsit tempósabban jönni, sokat javítottunk az időnkön, ami azt jelenti, hogy az elejét egy kicsit elóvatoskodtuk. Láttuk, hogy többen duplán neveztek, így tudtak menni több kört, nekünk ez csak menet közben jutott eszünkbe, hogy ha már lementünk Orfűre, akkor nem ártott volna kicsit többet menni. Azt sajnáljuk, hogy elszalasztottuk ezt a lehetőséget. Az ötödik hellyel elégedettek vagyunk, bár lehetett volna gyorsabban menni, de most nem ez volt a cél. A tempós részeken el-elveszegettük a gázt, mert berángatott a motor. Még új az erőforrás, ezért volt ennyire nyers, de összességében jól viselkedett a kocsi. Úgy gondolom, hogy még egy tesztre szükségünk lesz Miskolc Rallye előtt, hogy teljesen visszarázódjunk a megszokott kerékvágásba. Az autón sok volt még a tartalék alkatrész, amiket természetesen Miskolc előtt kicserélünk az „élesekre”, de ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy készen állunk, kész a technika, ami jóleső érzéssel tölt el minket másfél-két héttel az évad első ORB futama előtt.”

 

Tóth Tibor, akár csak Maricsek Miki részt vett a szombati Zobák pusztai teszten. A Mitsubishis pilóta így nedves körülmények között is ki tudta próbálni az autóját és az ott szerzett tapasztalatit kamatoztatni tudta másnap reggel az első, még vizes gyorsaságin.   

 

„Csúszkáltunk egy kicsit, de jó időt mentünk, sőt a többiekhez viszonyítva sem volt rossz az eredményünk. Azt hittem, hogy nagyobb lesz majd a hátrányunk. A harmadik szakaszt sajnos ki kellett hagynunk, mert a gumimelegítés során az osztóműben eltört valami, de hál’ Istennek a fiúk meg tudták oldani a problémát, így a hátralévő szakaszokon tudtunk még menni. Az időeredményeink folyamatosan javultak, minden körben gyorsultunk egy kicsit és azt is tudom, hogy hol hagytunk még benne pár másodpercet.
Gördülékeny volt az egész hétvége, az időjárás is jó volt: Tudtunk vízen és szárazon is menni, kipróbáltunk különböző gumikat. Az ötödik gyorsra pont egy puha abroncsot tettünk fel és az utolsó lassítót majdnem el is vittük, mert túlmelegedett a gumi, amire nem számítottam, csak ott láttam, hogy hoppá, ez majdnem sok. A nézőknek biztos tetszett, nekem már kevésbé. Ezt leszámítva minden flottul működött.”

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top