• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Ollé Sasa: Első szárnycsapások

SASA R5 Motorsport
A123 Teszt Rallye, Beszámoló
Ollé Sasa- Tóth Zsolt
Skoda Fabia R5

 

 

Sokszor hallottuk az elmúlt év folyamán, hogy Ollé Sasa utolsó versenyét teljesíti a Ford Fiesta S2000-rel, ez végül a Mikulás Rallye-n jött el, de ami késik nem múlik és végre megérkezett a Skoda Fabia R5. Első versenykilométerein pedig nem okozott számára csalódást, sőt…

 

Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Pár hete nagy örömünkre végre megérkezett az autó, azonban a korábban benevezett versenyünkre mégsem tudtunk elmenni. Nem volt jó az üléspozíció, sem a kormánymagasság, ami a Skodánál homológ, így várnunk kellett mire megérkezett az átalakítószett.

Nagyon kellemes csalódás volt az autó, hihetetlen élmény!

Mindig emlegettem, hogy számomra az extrém időjárás ideális, most kevésbé örültünk neki, azonban itt is jelesre vizsgázott. Rögtön esős körülmények között kezdtünk, ahol nagyon kezelhető a Skoda, sokkal jobban, mint a Ford. Orfűn versenytempóban mentünk, így nemcsak érzésre, hanem stopperre is jónak bizonyult. Ranga Petiékhez tudtuk mérni magunkat, hiszen azonos autóban ülünk, és csupán néhány másodperc volt a különbség. Tökéletes teszt volt az idénynyitó miskolci viadalra, ahol a futóműbeállításokat is próbálgattuk. A gyár nagyon korrekt, nagyon jó beállításokat adott a különböző szituációkra, így minimális dolgokat kell finomítanunk. Nagyon jól kezelhető, versenyzőbarát az autó, ami kitűnően tolerálja „a helyzeteket”. Már-már az a félelmetes, hogy nem tudjuk, nem érezzük azokat a határokat, amelyeket még elbír, ezt csak az idő, és a megtett kilométerek mutatják meg. Szeretnénk az első-ötben végezni, amelyre ez az autó végre képes, sokkal erősebb, mint a Fiesta, bármilyen fordulaton van benne erő és nyomaték. Meglepő volt, hogy annyira jó autó és annyira kézre áll, hogy már két kör után azt éreztem, mintha mindig ebben ültem volna…

Végre újra bizakodva várjuk a szezont, nagyon kellett már ez a „vérfrissítés”, amellyel remélem a szurkolóinknak is nagy örömet szerzünk!”

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top