Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Majdnem kigyulladt a Ford

Mindössze öt gyorsasági szakasz jutott a Merencsics Árpád – Gerebitz Márk duónak a 38. Rally Velenje futamon. A Mitropa 4-es kategóriájának ötödik helyéről kellett kiállniuk.

„Új navigátorral vágtam neki a Rally Velenjének, ő korábban Ráti Gergőnek diktálta az itinert. Pályabejárás és az egyéb kötelező dolgok után részt vettünk a shakedown-on, ahol közel húsz kilométert tudtunk menni a Forddal. Kibéreltük magunknak a kategória ötödik helyét, minden szakaszon ott sikerült végeznünk. A gumik jól működtek, csak pár apró hibánk volt. Nehéz volt menni a kihordásos pályán, de bátrak voltunk és Márkkal egész jól tudtunk együtt dolgozni” – kezdte a beszélgetést Merencsics Árpád, majd hozzátette.

„A második kör ötödik szakaszának végén Márk kérdezte, hogy mi az a hang, amit hall. A beíróban már láttuk, hogy füstöl az autó, majd megálltunk az etapon. Mikor kiszálltunk láttuk, hogy a géptető meg van égve és mikor felnyitottuk a motorháztetőt, láttuk, hogy a nagy hő hatására több minden megégett belül. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem gyorsaságin voltunk, hiszen ott akár le is éghetett volna az autó. Nem örülök, hogy kiestünk, viszont annak nagyon, hogy észleltük a problémát. Egyébként a versenyzést nagyon élveztük, sokat nevettünk, az is szuper volt, hogy a Kállai Tomiék mellett szervizelhettünk. A folytatásban a hazai Mecsek Rally kimarad, ha minden összejön akkor a Casentino Rally-n indulunk.”