Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Tatabányai visszatekintés, váci felkészülés

Látványos és izgalmas futam részesei lehettek a IV. CYEB Tatabánya Rallyera kilátogató autósport-barátok. A Rali Túra Egylet 2013-as szezonjának 5. bajnoki fordulóját augusztus 10-11-én bonyolították le, két kijelölt gyorsasági szakaszon. A rugógyári technikássága miatt volt kedvelt a versenyzők körében, míg a pusztavámi egy kis félelmet keltett a próbázókban a csúszós fehéraszfalt miatt. Erre az időjárás is rátett egy lapáttal, hiszen péntek éjjel egy kisebb vihar kíséretében vizezte össze a pályát, amit szombaton további csapadék követett. A futam rajtjához végül 99 páros sorakozott fel, akik közül hetvenen komolyabb balesetek nélkül teljesítették is a megmérettetést.

Augusztus 10-én a Rali Túra Egylet jóváhagyta a XIII. GARMIN Rallyen született versenyigazgatói határozatot, mely szerint a Velenczei Ádám-Apkó András párost kizárták a versenyből. A Maxx Race Team kettőse elfogadta a döntést, további fellebbezéssel nem kívánnak élni. A IV. CYEB Tatabánya Rallyet is e szellemben csinálták végig Velenczeiék, akik ismét utolérhetetlenek voltak és magabiztosan, 16 másodperces előnnyel szerezték meg a futamgyőzelmet az abszolút értékelésben, Ifj. Vincze Ferenc és Cseh Vilmos előtt. „Éreztük, hogy gyorsak vagyunk, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire. A verseny első felében kiautózott előnyt végig meg tudtuk tartani, s a végére már kockázat nélkül, biztonságban teljesítettük a hátralévő szakaszokat. Esztergom után bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a győzelemre, az pedig külön öröm, hogy ilyen nagy fölénnyel végeztünk az élen.” Habár Vincze Márton Tatabányán csak a 4. pozícióban zárta a viadalt, továbbra is ő vezeti a bajnoki pontversenyt. A tavalyi bajnokot 17 ponttal lemaradva Ifj. Vincze követi (65 pont), a harmadik pedig Velenczei (55 pont).

Ugyancsak magabiztos győzelmet aratott a H4T kategóriában Hevesi István és Vánsza Zsolt. A sikeres szerepléshez nagyban hozzájárult az, hogy a Mitsubishi Lancer Evo VI-os a lábatlani futam előtt teljesen új motort kapott, s így nagyobb erővel állhatott rajthoz Tatabányán is. „A bajnokság első felében utcai motor dübörgött a kocsinkban, az előző megmérettetésre azonban feltuningoltunk. Elég szépen szól, jól is megy, már csak a turbónyomás kevés benne. Ha nincs műszaki hibánk és célba érünk, akkor győzelemmel abszolváljuk a versenyeket – ahogy most is volt. Örülünk ennek az eredménynek, de az abszolút értékelésben szeretnénk előrébb lépni, és bízom benne, hogy erre lesz is majd alkalom.

Igazi meglepetést okozott Tóth Attila azzal, hogy megnyerte a H/3 kategóriát a IV. CYEB Tatabánya Rallyen. A pilótának ez volt a második futama a 2013-as szezonban, bár igaz, nem számít újoncnak az RTE mezőnyében. „Tatabánya hazai pályának számít nekem, többször is mentem már ezeken a gyorsasági szakaszon, így mondhatjuk, hogy egy tetemes fölénnyel indultam itt el a többiekhez képest. Kicsit tartottam Tajmel Tibitől és Kun Gabitól, mivel a XIII. GARMIN Rallyen jelentősen rávertek a mi időnkre. Ott annyit kaptam, hogy nem bírtam hazavinni. A tatabányai futamra viszont összeállt minden: jól éreztem magamat a BMW Compaktban, se nekem, se az autónak nem volt melege. A szép eredményhez nagyban hozzájárult a navigátorom, Bakai Renáta, akiben kellemeset csalódtam – maximális volt részéről a hozzáértés és az odafigyelés.” Habár Tóth vihette haza a maximális pontszámot a hétvégi futamról, ez nem befolyásolta a bajnoki állás kimenetelét. Az idei év első bajnoka a Tajmel Tibor-Csendes Zsolt kettős lett. Tajmelék már úgy érkeztek Tatabányára, hogy csak valami hatalmas balszerencse-sorozat folytán bukhatják el a H/3-as kategória bajnoki címét, így leginkább a nézőknek autózva teljesítették a versenytávot. Tibor alkalmi navigátort hozott a versenyre, Könyvesi Gábor életében először diktálta az itinert, de még így is sikerült megszerezniük a kategória második helyét, ami bőven elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsák újabb bajnoki címüket.

A H/2 kategória igazi házibajnoksággá alakult, hiszen az Uri testvérpár valamint a Papp-Papp duó folyamatos adok-kapokja jellemzi az idei esztendőt. A tatabányai versenyhétvégén ezúttal Uri Gergő örülhetett a legjobban, hiszen ahogy a lábatlani fordulón, úgy a mostani futamon is ő szerezte meg az elsőséget a Lada VFTS-sel. „Semmi negatívum nem ért minket a hétvége során, egy jó hangulatú és eredményes versenyünk volt. Segítőmmel, Kaszás Zoltánnal most is tökéletes munkát végeztünk, magunkhoz képest is folyamatosan javulni tudtunk, s ehhez a műszaki hibáktól mentes kocsi is hozzájárult. A futamot szinte végig a bátyám, Attila vezette, ám őt egy technikai probléma hátráltatta a menetelésben. Ezzel a győzelemmel nem csak a kategóriában, de a H Lada Kupában is átvettük a vezetést. A végleges döntés Vácott dől majd el, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen nagyon erősek az ellenfeleink!

Titkos vágya volt a Ruszó Krisztián-Jobbágy Éva kettősnek, hogy elsőként intsék le őket Tatabányán, a H/1 kategóriában. Ez az álmuk be is teljesült – szoros küzdelmeket követően fél másodperc döntött a javukra. „A futam előtti pénteken még egy kis műszaki hibával nézett szembe a Ladánk, de szerencsére hamar orvosolni tudtuk a problémát és egy 100 %-os autóval teljesítettük a futamot. Ezzel a győzelemmel a pontvadászatban is az élre kerültünk: az előnyünk Jobbágy Péterhez képest 3, Ifj. Kerék Györgyhöz képest 4, Ifj. Vizelli Károlyhoz képest pedig 6 pont. Ilyen érdekes versenyszezonunk még nem volt, sorra csak tizedek illetve másodpercek döntenek a helyezésekről, s úgy gondolom, így lesz ez Vácott is.

Tajmel Tibor mellett még egy bajnokot avathattunk Tatabányán, az A/3 kategóriában, Fábián Ottó személyében. A pilóta kisebbik lányával négy közös versenyükből négyet megnyert a Suzuki Swift Sporttal, egyedül a MIDEX Salgó Rally-n kellett Dorottyát helyettesítenie édesapjának, akkor egy méretes bukás lett a vége a versenynek – igaz, nem a beugró navigátor hibájából.Tatabánya kihagyhatatlan volt számomra, hiszen ez az egyik kedvenc versenyhelyszínem. Akkor is rajthoz álltam az itteni futamokon, amikor nem voltam aktív versenyző. A legnagyobb ellenfelünk, Kolencsik Balázs elvitt egy gumilassítót és feladta a küzdelmeket, amivel pedig számunkra biztos alapokra helyeződött a bajnoki cím. Ez után végig a saját tempómban autóztam, nem rohantam, bár ugyanakkor sajnálom, hogy Balázzsal nem tudtunk csatázni, hiszen kemény ellenfél volt egész évben.” A Fábián-Fábián duó így 40 ponttal zárta a 2013-as RTE szezont, Vácott pedig már nem fog rajthoz állni a páros.

Oberling Krisztián és Neszlinger Róbert 10 pontra növelte előnyét az A/2 kategóriában Tóth Kálmánhoz képest, ami azt jelenti, hogy a záró futamon elég lenne, ha pontszerző helyen érne célba. „Ennek a versenynek úgy álltunk neki, hogy nyerni szeretnénk, s ez sikerült is. Az autó tökéletesen működött, ráadásul nekem és a navigátoromnak is hazai pályának számít a Tatabánya Rallye, ami plusz motiváló erőként hatott. A következő futamon dől el, hogy a kategóriánkban ki örülhet majd az év végi bajnoki címnek.

Egy lépéssel ismét közelebb került az N/3 kategória és az N csoport bajnoki címének megvédéséhez Kondella Péter. A Kondella-Szilassy kettős legnagyobb ellenfele, Hidegkuti Balázs kihagyta az augusztus 10-11-ei bajnoki fordulót, amivel egyúttal lekerült a nyomás a páros válláról, viszont a versenyhelyzet nem volt pótolható. A kategória- és a csoportgyőzelem értékéből azonban ez semmit sem von le. „Ami egy kicsit szívfájdalmam, hogy elég hosszú etapokon kellett autóznunk, ugyanakkor kevés volt a versenykilométer. A szervizeseink nagyon jól dolgoztak, amit ezúttal köszönünk is nekik! Megfelelő időben, megfelelő helyen, megfelelő munkát végeztek – ez egy igazi 100 százalékos együttműködésünk volt velük, ami nélkül nem állhattunk volna fel újra a kategóriánk dobogójának tetejére. A számítások szerint elég lenne, ha Vácott csak célba érnénk, de nem dőlünk hátra, hiszen akkor hibázhat az ember a legnagyobbat, ha nem a saját tempójában autózik…

Szepesiék kibérelték az N/2 kategóriát: míg Marcell újabb győzelmet szerzett, addig a májusban friss jogosítványt szerző Dániel a második helyre kormányozta be a Honda Civicet. „A kocsi a maximumot nyújtotta, mi pedig próbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból – mesélte Szepesi Marcell. – A navigátorommal, Gondos Péterrel nagyon élveztük az autózást, hiszen nem csak gyorsan mentünk, de néha csúszkáltunk is. A kategóriagyőzelemmel 8 pontra növeltük az előnyünket Berecz Róberthez képest, de még így sem áll biztos lábakon a bajnoki címünk.” Az N/2 kategória győztesének kihirdetése is így Vácra marad.

Az N/1 kategória egyetlen résztvevőjeként indult el a IV. CYEB Tatabánya Rallyen a Gondi Csaba-Bencze Gábor duó, így számukra borítékolva volt a 10 pont amennyiben célba kormányozzák a Suzuki Swift GTi-t. Ez meg is történt, így a páros átvette a bajnokságban a vezetést Magyar Bencééktől. „Kicsit lazábban, feszültség nélkül tudtunk autózni a hétvégén, hiszen nagy ellenfelünk, Magyar Bence a hétvégén nem öltött tűzálló overallt. A célunk így csak a célba érés volt, amivel hoztuk is a 10 pontot, és kicsit meg tudtunk lógni a Magyar-Mohácsi kettőstől. Boldogok vagyunk a kategóriagyőzelem miatt, bár jobban örülnénk annak, ha lenne kivel harcolni ezért az elsőségért. Mivel most egyedül voltunk az N/1 kategóriában, próbáltuk összemérni magunkat a nagyobb teljesítményű, 1,6-os Hondákkal, de arra a következtetésre jutottunk, hogy sokat kell még tanulnunk.” Gondiék ezek után könnyen megnyerhetik a bajnokságot, hacsak nem nő meg jelentősen az indulók száma a Vác Rally-n a „kicsiknél”!

Az A/3 és a H/3 kategória bajnoki címén kívül tehát a többi tulajdonosának kilétére majd a Vác Rally leintése után derülhet fény. A Rali Túra Egylet záró bajnoki fordulóját 2013. szeptember 21-22-én rendezik meg, ahol ismételten kiélezett, másodperceken múló küzdelmek várhatóak.


Horváth Judit

További képek: Kattints Ide!


Kapcsolódó elemek