Nyomtatás

Leclerc nyert, a Ferrari tarolt Austinban

Forma-1-es riport

USA Nagydíj, Austin

  1. október 20.

 

 

Charles Leclerc és Carlos Sainz kettős győzelmet szerzett az USA Nagydíjon vasárnap. Ezzel a Ferrari ismét játékba került a konstruktőri világbajnoki címért folyó küzdelemben egy olyan teljesítménnyel, amire 18 éve nem volt precedens. Pontosan ennyi idő telt el ugyanis azóta, hogy itt a maranellói csapat kettős győzelmet szerzett. A rajtelső Max Verstappen állhatott fel a dobogó harmadik fokára, de ehhez kellett az is, hogy Lando Norris a verseny végén öt másodperces büntetést kapjon a pályahatárok átlépéséért. A McLaren pilótája így kénytelen volt beérni a negyedik helyezéssel.

 

„Nagyon boldog vagyok, nem volt könnyű ez a hétvége. Mostanáig küzdöttem az autóval, de magabiztos voltam a versenyen és az autóban jobban éreztem magam. A sprinten azt mondtuk, hogy nem félünk, de éreztük, hogy a többiek javulni fognak. Ma mi voltunk előnyben, így nagyon örülök annak, ahogyan alakultak a dolgok. Kettős győzelem a csapatnak, nem is álmodhattunk volna többről.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

A Ferrari megtáltosodott az USA Nagydíj hétvégéjére. Igazából már korábban is a Ferrari volt várható a mezőny élére, de sem a sprinten, sem az időmérőn nem látszott előre az ágaskodó lovak fölénye. A rajtot követően ügyes manőverrel Leclerc az élre állt, Sainz pedig a harmadik helyre. A monacói a verseny végéig maradt az élen, míg Sainz a bokszbeállások során egy hellyel előrébb ugrott, így biztosítva be a Ferrari kettős győzelmét. 

 

Különleges sprintes hétvége volt ez a mostani is, idén a negyedik. Pénteken rendezték a sprintkvalifikációt és szombaton a főverseny időmérője előtt a sprintfutamot. A sprintet Max Verstappen nyerte az agresszívan versenyző Carlos Sainz előtt. A harmadik helyezett Lando Norris lett, akit a sprint végén előzött meg a Ferrari spanyol pilótája. Bár előzéssel Charles Leclerc is próbálkozott, de hibázott és végül csak a negyedik helyen tudott célba futni a monacói pilóta. 

 

Verőfényes, meleg időben, az őszi szünetet követően kipihenten vágott neki a mezőny az 56 körös USA Nagydíjnak. Az egész hétvége során izgalmakban lehetett részünk, s ez alól a verseny sem volt kivétel. Jót tett a majd egy hónapos szünet a mezőnynek, a fejlesztések a pihenő alatt is folytak, de a pilóták szemmel láthatóan ki voltak már éhezve a küzdelemre. 

 

Akik fent tudtak maradni vasárnap este, a verseny végén sem maradtak izgalmak nélkül. Lando Norris és Max Verstappen késhegyre menő csatát vívott a harmadik helyért. A McLaren pilótája végül sikerrel járt, de ekkor már tudni lehetett, hogy nem biztos, hogy megtarthatja a helyét. A versenyfelügyelők végül meg is büntették, öt másodperces büntetést kapott, ami azt jelentette, hogy a Red Bull hollandjáé lett a harmadik helyezés. A McLaren nem a tőle elvárt módon muzsikált a hétvégén. Norris mögött, az ötödik helyen ért célba Oscar Piastri.


Fotó: AmberPR

A Mercedes nem különösebben jeleskedett Texasban. Lewis Hamilton egyik kedvenc pályáján hamar távozott. Már a nyitó körök egyikében kicsúszott. Csapattársa, George Russell, aki szintén szenvedett a hétvégén, végül összekapta magát és bokszutcai rajtja ellenére a hatodik helyen futott célba. Helyezését a verseny végén szerezte, amikor is megelőzte a Red Bull versenyzőjét, Sergio Perezt. A mexikói így a hetedik lett. 

 

Az első tizet egy váratlan trió - Nico Hülkenberg, Liam Lawson és Franco Colapinto - zárja. Nico Hülkenberg ismét értékes munkát végzett, a Haas hazai pontszerzésével az RB elé ugrott a konstruktőri ponttáblán. A Daniel Ricciardo helyére érkező Liam Lawson már az első futamán pontszerző lett, ami jó pont számára a Red Bull felé vezető úton. A szupertehetségnek kikiáltott a szinte semmiből a Forma-1-be érkező Colapinto újfent megmutatta mire képes. A Williamsnek ismét pontot hozott az argentin pilóta, miközben csapattársa, Alex Albon erőfeszítései csak a 16. helyre voltak elegendőek.

 

A Forma-1 az őszi szünetet követően felpörgött és a szezon végéig már nem is áll le. A mezőny áttelepül a közeli Mexikóvárosba, ahol a hétvégén (2024. október 27.) már egy újabb nagydíjat rendeznek. Most talán fény derül arra, hogy mi is az igazság Sergio Perez visszavonulásával kapcsolatban. 



2024-es Forma-1-es USA Nagydíj eredménye

 

  1. Charles Leclerc Ferrari 1:35.09.639
  2. Carlos Sainz Ferrari + 8.562
  3. Max Verstappen Red Bull + 19.412
  4. Lando Norris McLaren + 20.354
  5. Oscar Piastri McLaren + 21.921
  6. George Russell Mercedes + 56.295
  7. Sergio Perez Red Bull + 59.072
  8. Nico Hülkenberg Haas + 1:02.957
  9. Liam Lawson RB + 1:10.563
  10. Franco Colapinto Williams + 1:11.979
  11. Kevin Magnussen Haas + 1:19.782
  12. Pierre Gasly Alpine + 1:30.558
  13. Fernando Alonso Aston Martin + 1 kör
  14. Juki Cunoda RB + 1 kör
  15. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
  16. Alexander Albon Williams + 1 kör
  17. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
  18. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
  19. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
  20. Lewis Hamilton Mercedes Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 354 pont
  2. Lando Norris 297 pont
  3. Charles Leclerc 275 pont
  4. Oscar Piastri 247 pont
  5. Carlos Sainz 215 pont
  6. Lewis Hamilton 177 pont
  7. George Russell 167 pont
  8. Sergio Perez 150 pont
  9. Fernando Alonso 62 pont
  10. Nico Hülkenberg 29 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. McLaren 544 pont
  2. Red Bull 504 pont
  3. Ferrari 496 pont
  4. Mercedes 344 pont
  5. Aston Martin 86 pont
  6. Haas 38 pont
  7. RB 36 pont
  8. Williams 17 pont
  9. Alpine 13 pont
  10. Kick Sauber   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/