Nyomtatás

Norris ezüsttálcán kapta a brit győzelmet - Hülkenberg dobogós lett!

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 6. 



 

Két rettentően boldog és egy keserű pilóta állhatott fel vasárnap a Brit Forma-1-es Nagydíj dobogójára. Lando Norris gyakorlatilag nem megnyerte a futamot, hanem csapattársa, Oscar Piastri vesztette azt el. Norris ennek ellenére nagyon boldog volt, egy álma vált valóra a hazai győzelem megszerzésével. Nico Hülkenberg hosszú Forma-1-es pályafutása alatt most állhatott először dobogóra, annak is a harmadik fokára. Nem csak a német pilótától volt ez nagy szám, hanem csapatától a jelenleg Sauber, jövőre már Audi név alatt futó istállótól is.

 

„Gyönyörű. Ez az, amiről mindig is álmodtam. Ez az, amit mindig el akartam érni. A világbajnokságtól eltekintve, ez olyan jó érzés, amilyennek hangzik és ami a teljesítményt illeti, büszkék lehetünk az egészre.” – szögezte le a versenygyőztes brit. „Hihetetlen verseny, stresszes, mint mindig, de a rajongók támogatása miatt ez most más volt. Köszönetet mondok nekik mindenért.” – tette hozzá.

 

Lando Norris és Oscar Piastri között késhegyre menő csata folyik a 2025-ös egyéni világbajnoki címért, így érthető volt Norris boldogsága és Piastri dühe az első hely megnyerése illetve elvesztése miatt. Piastri nehezményezte azt a tíz másodperces büntetést, amelyet amiatt róttak ki az ausztrál autóversenyzőre, mivel a biztonsági autó pályáról való távozása után a mezőny elején nagyon erőteljesen fékezett, s a még elég esős pályán ez nagyon veszélyes manőver volt. A szabály szerint az elöl álló autó határozza meg a biztonsági autós fázis után a saját és a mezőny sebességét. Ebben az esetben azonban a McLaren fiataljának drasztikus fékezése nem maradt büntetés nélkül és ez a győzelmébe került.

 

Nico Hülkenberg vasárnapi tette mellett senki nem mehet el szó nélkül. A német pilóta 239 futamot követően tudott először dobogóra állni hosszú Forma-1-es pályafutása alatt. A Sauber csapat ráadásul 2012 óta nem ünnepelhetett dobogós helyezést, így ez az eredmény mind a pilóta, mind a csapat számára rendkívüli elégettséget hoz. A Sauber a konstruktőrök között a kilencedikről a hatodik helyre ugrott ezzel a kitűnő eredménnyel.

 

A 37 éves pilóta az utolsó, a 19. helyről rajtolva ért célba a harmadik helyen. Sok szerencse és az időjárás miatt kissé furcsa futam is hozzájárult a német sikeréhez, de az autóversenyzésben, mint sok minden másban is, szerencse is kell a sikerhez. Meg persze jókor kell lenni, jó helyen. Ez most összejött a jövőre Audi név alatt futó csapat és pilótája számára. 

 

A hétvége az időjárásjelentéseknek megfelelően alakult. A kezdeti forróság egyre jobban csökkent és egyre esősebb idő fogadta a pályára látogatókat. A futam száradó pályán vette kezdetét, emiatt már a felvezető kört követően többen kereket cseréltek, így a bokszutcából rajtoltak el. A Silverstone-i aszfaltcsík nem egyenletesen száradt, így ment a matekozás a csapatoknál, hogy melyik abroncsot rakják autóikra. Később többször is eső zúdult a pályára. A versenystratégák megdolgoztak a pénzükért, folyamatosan azon kellett dolgozni, hogy mi a jó időzítés a kerékcserékre. Az Aston Martinnál például Fernando Alonso a verseny során panaszkodott, hogy miközben csapattársa, Lance Stroll előkelő helyen autózik, addig neki nem tudtak ugyanilyen jó stratégiát kitalálni. Végül mindketten pontszerző helyen értek célba. Az ausztrál a hetedik lett, Alonso pedig a kilencedik. 

 

A Ferrari felemás hétvégét tudhat maga mögött. Lewis Hamilton élvezte a hazai pálya előnyét. A tavalyi Brit Nagydíj-győztes negyedik helyen ért célba piros autójával. Csapattársa, Charles Leclerc végig küszködött és utolsó előtt célbaérőként futott be a 14. helyen. 

 

A szombati nap hőse, az azt megelőzően vezethetetlen autóval végül az első rajthelyet megszerző Max Verstappen vasárnap a vizes pályán már csak vergődött és az ötödik lett. Japán csapattársa volt az utolsó célbaérő, a 15. helyen.

 

Pierre Gasly megtáltosodott a futam alatt. A francia pilóta nagyon jó teljesítményt tett le az asztalra és ez végül egy hatodik helyet hozott a konyhájára. Alexander Albon javított az utóbbi időben bukdácsoló Williams renoméján. A táj pilóta a nyolcadik lett. Az első tizet George Russell zárja. Azt, hogy ez mennyiben befolyásolja helyzetét a Mercedesen belül, nem tudni, mindenesetre rengeteg kérdést kapott a hétvége során a jövőjét illetően (éppúgy, ahogy Max Verstappen is), révén, még mindig nem hosszabbították meg a szerződését a csapatnál.

 

Franco Colapinto el sem indult a futamon, négyen pedig nem értek célba. A verseny elején karambolozott Esteban Ocon és Liam Lawson. Utóbbi kiestett. Nem sokkal később Gabriel Bortoleto elvesztette az uralmat autója felett és ő is korán távozott a futamból. Kimi Antonelli Isack Hajdarral karambolozott össze. 

 

Folytatás három hét múlva (2025. július 27.) Belgiumban, ahol először rendeznek sprintes hétvégét. 

 

2025-ös Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye

 

  1. Lando Norris McLaren 1:37.15.735
  2. Oscar Piastri McLaren + 6.812
  3. Nico Hülkenberg Kick Sauber + 34.742
  4. Lewis Hamilton Ferrari + 39.812
  5. Max Verstappen Red Bull + 56.781
  6. Pierre Gasly Alpine + 59.857
  7. Lance Stroll Aston Martin + 1:00.603
  8. Alexander Albon Williams + 1:04.135
  9. Fernando Alonso Aston Martin + 1:05.858
  10. George Russell Mercedes + 1:10.674
  11. Oliver Bearman Haas + 1:12.095
  12. Carlos Sainz Williams + 1:16.592
  13. Esteban Ocon Haas + 1:17.301
  14. Charles Leclerc Ferrari + 1:24.477
  15. Juki Cunoda Red Bull + 1 kör
  16. Kimi Antonelli Mercedes Nem ért célba
  17. Isack Hadjar Racing Bulls Nem ért célba
  18. Gabriel Bortoleto Kick Sauber Nem ért célba
  19. Liam Lawson Racing Bulls Nem ért célba
  20. Franco Colapinto Alpine Nem állt rajthoz

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Oscar Piastri 234 pont
  2. Lando Norris 226 pont
  3. Max Verstappen 165 pont
  4. George Russell 147 pont
  5. Charles Leclerc 119 pont
  6. Lewis Hamilton 103 pont
  7. Kimi Antonelli 63 pont
  8. Alexander Albon 46 pont
  9. Nico Hülkenberg 37 pont
  10. Esteban Ocon 23 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. McLaren 460 pont
  2. Ferrari 222 pont
  3. Mercedes 210 pont
  4. Red Bull 172 pont
  5. Williams 59 pont
  6. Kick Sauber 41 pont
  7. Racing Bulls 36 pont
  8. Aston Martin 36 pont
  9. Haas 29 pont
  10. Alpine 19 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/