Olasz Nagydíj, Monza
- szeptember 7.
Max Verstappen ismét formába lendült és simán nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat vasárnap. A McLarennél taktikai hibát vétettek és ezt úgy orvosolták, hogy Oscar Piastrinak át kellett engednie a második helyét Lando Norrisnak. Így Norris lett a második és ausztrál csapattársa a bronzérmes. A rajongók emiatt nemtetszésüknek adtak hangot a dobogós ceremónia során.
„Nagyszerű nap volt ez számunkra. Repültünk és az autó nagyon élvezhetően ment ma számomra. Jól kontrolláltam a tempót az első bokszbeállásig. Jó időben mentem be a bokszba, és a kemény abroncsokkal a végén még jobban toltam. Ellenállóbbak voltak. Nagyszerű végkimenetel ez mindenki számára, az egész csapatnak. Úgy érzem, hogy az egész hétvége jól sikerült, szuper élvezetes volt itt nyerni.” – szögezte le nagyon elégedetten a címvédő világbajnok.
Max Verstappen nem túl sokszor állhatott idén a dobogó tetején, ez idén mindössze a harmadik győzelme a holland klasszisnak. Itt viszont hozta korábban megszokott kitűnő teljesítményét, amelyet jelen lévő párjával, Kelly Piquet-vel ünnepelhetett. Ez nagy fegyvertény a csapatvezető Laurent Mekies számára, hiszen nem régen nevezték ki a Red Bull csapatvezetőjeként, s máris egy győzelmet szerzett a csapata.
A mclarenes belső csata folytatódik. Lando Norrisnak jobban ment a versenyzés ezen a hétvégén, de Oscar Piastrinak jól jött, hogy brit csapattársa helyett a Red Bull hollandja húzta be az első helyet. Így az egyéni világbajnokságban kevesebb pontot vesztett és továbbra is az első helyen áll 31 pontos előnnyel. Norris és Piastri a második és harmadik helyen autózott Verstappen mögött, amikor is Norrist behívták a bokszba kerékcserére. Nem volt jó az időzítés, hiszen Piastri mögé tudott csak visszatérni a versenybe, így a csapatutasítás mellett döntöttek a McLarennél. Piastrit megkérték, hogy adja vissza a helyet Norrisnak, aki meg is tette.
A Ferrari számára biztatóan indult a hétvége, de végül nem ért fel egyik pilótája sem a dobogóra. Charles Leclerc a negyedik helyre vitte célba piros betontorpedóját. Lewis Hamilton, aki a Holland Nagydíjról öt rajthelyes büntetéssel érkezett, csak a hatodik lett. A Ferrari azonban továbbra is tartja magát a konstruktőri ponttábla második helyén a Mercedes előtt.
A Ferrari-szendvicsben ötödikként George Russell ért célba, aki jobb helyezésben reménykedett. Csapattársa, a hazai nagydíján rajthoz álló Kimi Antonelli csak a kilencedik lett. A fiatal olasz időbüntetést is kapott a verseny során, így egy helyet vesztett.
A nyári hónapokat megelőző szabályváltozások legjobban a Williams csapatot érintették. Nagy lemaradásban voltak, amin sikerült mostanra javítani. Alex Albon a hetedik, míg Carlos Sainz a 11. helyen futott be kék autójával.
Gabriel Bortoleto megint szép teljesítményt tett le az asztalra. Azután, hogy csapattársa Nico Hülkenberg kénytelen volt a felvezető körben bemenni a bokszba autója meghibásodása miatt, brazil csapattársa a nyolcadik lett. Igaz, ezt a helyet Antonellitől örökölte meg, mikor az olasz időbüntetést kapott. Az utolsó pontot a Holland Nagydíj bronzérmese, Isack Hadjar viheti haza a tizedik helyezésért.
Folytatás két hét múlva (2025. szeptember 21.) Azerbajdzsánban.
2025-ös Forma-1-es Olasz Nagydíj eredménye
- Max Verstappen Red Bull 1:13.24.325
- Lando Norris McLaren + 19.207
- Oscar Piastri McLaren + 21.351
- Charles Leclerc Ferrari + 25.624
- George Russell Mercedes + 32.881
- Lewis Hamilton Ferrari + 37.449
- Alexander Albon Williams + 50.537
- Gabriel Bortoleto Kick Sauber + 58.484
- Kimi Antonelli Mercedes + 59.762
- Isack Hadjar Racing Bulls + 63.891
- Carlos Sainz Williams + 64.469
- Oliver Bearman Haas + 79.288
- Juki Cunoda Red Bull + 80.701
- Liam Lawson Racing Bulls + 82.351
- Esteban Ocon Haas + 1 kör
- Pierre Gasly Alpine + 1 kör
- Franco Colapinto Alpine + 1 kör
- Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
- Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
- Nico Hülkenberg Kick Sauber Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Oscar Piastri 324 pont
- Lando Norris 293 pont
- Max Verstappen 230 pont
- George Russell 194 pont
- Charles Leclerc 163 pont
- Lewis Hamilton 117 pont
- Alexander Albon 70 pont
- Kimi Antonelli 66 pont
- Isack Hadjar 38 pont
- Nico Hülkenberg 37 pont
Konstruktőrök:
- McLaren 617 pont
- Ferrari 280 pont
- Mercedes 260 pont
- Red Bull 239 pont
- Williams 86 pont
- Aston Martin 62 pont
- Racing Bulls 61 pont
- Kick Sauber 55 pont
- Haas 44 pont
- Alpine 20 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/