Sao Paulói Nagydíj, Interlagos
versenyriport
- november 9.
Lando Norris a szombat sprintgyőzelmét követően behúzta az első helyet a Sao Paulói Forma-1-es Nagydíjon. Kimi Antonelli a második helyről rajtolva ott is ért célba. A fiatal olasz Forma-1-es pályafutása legjobb eredményét gyűjtötte be. A bokszutcából rajtoló és még egy defekttel is megküzdő Max Verstappen állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
„Nagyon nyomtam a gázt. Nagyszerű verseny volt és jó itt Brazíliában nyerni. Ez egy fantasztikus pálya csodálatos rajongókkal. Ezt a győzelmet az egyik mentoromnak, Gilnek (de Ferran) ajánlom. Biztos vagyok benne, hogy ő is nagyon büszke lenne. Ez egy tökéletes hétvége volt.” – nyilatkozta a verseny végén Norris.
Bár nagy esőket jósoltak a hétvégére, különösen szombatra, a sprinten megúszta a mezőny azt, hogy az időjárás beleszóljon a verseny végkimenetelébe. Végül vasárnap sem esett eső, derült körülmények között zajlott a 71 körös megmérettetés.
A rajt után nem indult tisztán a futam. A helyi hős Gabriel Bortoleto beszorult Lance Stroll és a korlát közé és végül első hazai futamán nekicsapódott a korlátnak. Már szombaton is volt egy nagyon komoly ütközése a fiatal brazilnak, s bár ez nem volt annyira erős, mint a szombati, mégis véget ért az újonc versenye, s biztonsági autós fázis következett.
Lando Norris győzelmével megerősítette első helyét a világbajnokságban ezzel a rajtcél győzelemmel, ami a hetedik sikere volt idén. Nagyon megerősödött lélekben a brit pilóta a szezon második felére. 24 pontra növelte előnyét a tabellán Oscar Piastri előtt. A következő három hétvégén még maximálisan 83 pont szerezhető. Piastri ezzel szemben csak az ötödik lett, a verseny elején kisebb galibába botlott és később tíz másodperces büntetést kapott, mivel az ismételt rajtnál balesetet okozott.
Kimi Antonelli és Max Verstappen is csodás teljesítményt tettek le az asztalra a hétvégén. A fiatal olasz kitűnően szerepelt a szombati időmérőn, ahol a második helyet szerezte meg, s a versenyen a négyszeres világbajnokot maga mögött tartva meg is tartotta ezüstérmes helyezését a verseny végéig. A holland ellenben a tavalyihoz hasonló bravúrt hozott össze kedvese hazai versenyén. Ha nem is nyerte meg a versenyt, a bokszból rajtolva végzett a dobogón.
George Russell a negyedik helyen kormányozta célba a második Mercedest. Oliver Bearman nagyot ment, a hatodik helyet megszerezte azután, hogy a sprint alatt a Haas bukdácsolt. A brit tinédzser jó évet zár a Haas volánja mögött, amely csak a nyolcadik a konstruktőrök között.
A Honda-motoros autóknak feküdt ez a versenypálya. A Racing Bulls pilótái behozták autóikat az első tízbe. Liam Lawson és Isack Hajdar a hetedik és nyolcadik helynek örülhetett. A pontszerző helyekre még a kitűnően versenyző Nico Hülkenberg (Sauber) és Pierre Gasly (Alpine) ért be. Az Alpine-nak különösen jól jött az utolsó pont, hiszen a franciák a konstruktőri ponttáblán az utolsó helyen állnak.
A Ferrari borzalmas hétvégén van túl. Mindkét pilótája kiesett. Lewis Hamilton még a verseny elején összekoccant Franco Colapinto autójával a célegyenesben, s megsérült az első szárnya. A hétszeres világbajnok Carlos Sainz-cel is összeakadt, ami nem tett jót egyikőjük autójának sem. Később kénytelen volt feladni a versenyt egy valószínűsíthető padlólemez sérülés miatt a korábbi koccanásokból. Hamilton odáig ment, hogy a debütáló évét a Ferrarival „rémálomnak” nevezte.
Charles Leclerc sem járt jobban. A hatodik körben Piastri előzte Antonellit és Leclerct. Antonelli középen ragadt és nekicsapódott Leclerc Ferrarijának. S ezzel véget ért a monacói pilóta futama, s virtuális biztonsági autós fázis következett. A Ferrari nulla ponttal zárta a brazil futamot és a másodikról visszaesett a negyedik helyre a konstruktőrök között. A Mercedes és a Red Bull is kielőzte.
Folytatás két hét múlva (2025. november 22.) a Las Vegas-i Nagydíjjal, amelyet rendhagyó módon ismét szombaton tartanak majd.
2025-ös Forma-1-es Sao Paulói Nagydíj eredménye
- Lando Norris McLaren 1:32.01.596
- Kimi Antonelli Mercedes + 10.388
- Max Verstappen Red Bull + 10.750
- George Russell Mercedes + 15.267
- Oscar Piastri McLaren + 15.749
- Oliver Bearman Haas + 29.630
- Liam Lawson Racing Bulls + 52.642
- Isack Hadjar Racing Bulls + 52.873
- Nico Hülkenberg Kick Sauber + 53.324
- Pierre Gasly Alpine + 53.914
- Alexander Albon Williams + 54.184
- Esteban Ocon Haas + 54.696
- Carlos Sainz Williams + 55.420
- Fernando Alonso Aston Martin + 55.766
- Franco Colapinto Alpine + 57.777
- Lance Stroll Aston Martin + 58.247
- Juki Cunoda Red Bull + 69.176
- Lewis Hamilton Ferrari Nem ért célba
- Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
- Gabriel Bortoleto Kick Sauber Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Lando Norris 390 pont
- Oscar Piastri 366 pont
- Max Verstappen 341 pont
- George Russell 276 pont
- Charles Leclerc 214 pont
- Lewis Hamilton 148 pont
- Kimi Antonelli 122 pont
- Alexander Albon 73 pont
- Nico Hülkenberg 43 pont
- Isack Hadjar 43 pont
Konstruktőrök:
- McLaren 756 pont
- Mercedes 398 pont
- Red Bull 366 pont
- Ferrari 362 pont
- Williams 111 pont
- Racing Bulls 82 pont
- Aston Martin 72 pont
- Haas 70 pont
- Kick Sauber 62 pont
- Alpine 22 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/