Barcelona-Katalónia Nagydíj, Barcelona
- június 14.
-
győzelmét szerezte vasárnap a második helyről rajtoló Lewis Hamilton a Ferrarival. Ez az brit pilóta első győzelme a maranellói csapattal, így nagy az öröm a vörösöknél. A második helyen George Russell ért célba, aki nem tudta kihasználni azt, hogy ő rajtolt az élről. A világbajnokságban vezető Kimi Antonelli, Russell csapattársa technikai probléma miatt kiesett. A dobogó harmadik fokára így felállhatott a 2025-ös címvédő világbajnok Lando Norris a McLarennel.
Az idei év eddig nem szólt másról, mint Kimi Antonelli meglepő sorozatos győzelmeiről, a Mercedes erősségéről és most hirtelen a Ferrari és Lewis Hamilton került reflektorfénybe. Nem véletlenül. A Ferrari utoljára a 2024-es Mexikóvárosi Nagydíjon nyert Carlos Sainz révén. Lewis Hamilton 106. Forma-1-es győzelmét szerezte vasárnap, s emellett a szurkolók által megítélt „Nap Versenyzője” címet is ő kapta.
Nagyon extra dobogó szemtanúi lehettünk, ugyanis 1968-ban, az USA Nagydíjon állt utoljára három brit pilóta Forma-1-es dobogón. Lewis Hamilton a 2024-es Belga nagydíjon nyert utoljára, Mercedes színekben. A 41 éves pilóta most már elmondhatja, hogy három legendás csapattal, a McLarennel, a Mercedes-szel és a Ferrarival is nyerni tudott Forma-1-es Nagydíjat.
„Először is azzal kezdeném, hogy egy nagy köszönet mindenkinek itt, a csapatomnak, a Ferrarinak, és mindenkinek a gyárban odahaza. Frednek (Vasseur a Ferrari csapatvezetője) azért jár a köszönet, mert hitt bennem és a csapathoz hozott. Egy nagy álommal indultam tavaly, ami szinte lehetetlennek tűnt a 2025-ös év során, de soha nem adtuk fel a reményt és a csapat továbbra is kitartott mellettem. Sok változtatást és sok fejlesztést végeztünk. Mindennek a tetejébe a legjobb szurkolóim nekem vannak. Köszönet nektek, köszönet mindenkinek.” – nyilatkozta elérzékenyülve a versenygyőztes, hétszeres Forma-1-es világbajnok.
Extrém melegben, verőfényes napsütésben rajtolt el a 22 fős mezőny a 66 körös Barcelona-Katalónia Nagydíjon. Idén még sehol nem volt ilyen meleg, így megnézhettük, hogy melyik autó hogyan alkalmazkodott ezekhez a körülményekhez. Az első négy helyen a négy top csapat pilótái értek célba, nagy meglepetést így nem okozott az összes Forma-1-es résztvevő által kívülről-belülről nagyon jól ismert versenypálya és a rajta folyt verseny.
Max Verstappen (Red Bull) ért célba negyedikként, akit Oscar Piastri követett az ötödiken a McLarennel. Isack Hadjar lassú rajtja után összeszedte magát és a hatodik helyen ért célba a második Red Bullal. Durva tény, hogy már a hatodik helyezett francia pilóta is körhátrányban ért célba. Az Alpine ismét kitett magáért. Pierre Gasly és Franco Colapinto a hetedik és nyolcadik helyre vitte célba a francia konstruktőr autóit. A Racing Bulls autóit vezető Liam Lawson és Arvid Lindblad zárja az első tizet.
Mint ismeretes az Alpine a monacói futamot követően megóvta Pierre Gasly bokszutcai gyorshajtás miatti büntetéseit, ami miatt a francia pilóta elvesztette a Monacóban megszerzett harmadik helyezését. Az óvás eredménye: Gasly büntetéseit törölték, így mégis ő lett a múlt hétvégi Monacói Nagydíj győztese, s ezáltal a ponttáblák eredménye is változott.
Furcsa tény, hogy a barcelonai versenyen többen estek ki a futamból, mint az erről ismert Monacóban. Egy hete heten, most pedig nyolcan távoztak a futamból.
A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva folytatódik (2026. június 28.) a sógoroknál, az Osztrák Nagydíjjal. Tavaly nem volt rossz formában a Ferrari Ausztriában. Vajon a Mercedes és Antonelli visszaveszi a stafétabotot a Ferraritól, vagy Hamilton a győztes hullámot megülve ismét győzedelmeskedik?
2026-os Forma-1-es Barcelona-Katalónia Nagydíj eredménye
- Lewis Hamilton Ferrari 1:32.28.105
- George Russell Mercedes + 19.561
- Lando Norris McLaren + 23.719
- Max Verstappen Red Bull + 40.497
- Oscar Piastri McLaren + 58.661
- Isack Hadjar Red Bull + 1 kör
- Pierre Gasly Alpine + 1 kör
- Franco Colapinto Alpine + 1 kör
- Liam Lawson Racing Bulls + 1 kör
- Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
- Gabriel Bortoleto Audi + 2 kör
- Carlos Sainz Williams + 2 kör
- Esteban Ocon Haas + 2 kör
- Sergio Perez Cadillac + 3 kör
- Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
- Kimi Antonelli Mercedes Nem ért célba
- Oliver Bearman Haas Nem ért célba
- Alexander Albon Williams Nem ért célba
- Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
- Nico Hülkenberg Audi Nem ért célba
- Valtteri Bottas Cadillac Nem ért célba
- Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Kimi Antonelli 156 pont
- Lewis Hamilton 115 pont
- George Russell 106 pont
- Charles Leclerc 75 pont
- Oscar Piastri 73 pont
- Lando Norris 68 pont
- Max Verstappen 55 pont
- Pierre Gasly 41 pont
- Isack Hadjar 34 pont
- Liam Lawson 26 pont
Konstruktőrök:
- Mercedes 262 pont
- Ferrari 190 pont
- McLaren 141 pont
- Red Bull 89 pont
- Alpine 60 pont
- Racing Bulls 38 pont
- Haas 21 pont
- Williams 11 pont
- Audi 2 pont
- Aston Martin 1 pont
- Cadillac 0 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/