Nyomtatás

Norris második győzelmét szerzi a jubiláló Hungaroringen

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 26.



 

Napos, rendkívül szeles időben rajtolt el a mezőny vasárnap, a 41. Magyar Forma-1-es Nagydíjon, amelynek a végén Lando Norris ért elsőként a célba. Ez volt a McLaren pilótájának második győzelme a Hungaroringen. Vigyázott is rendesen a Herendi trófeára a dobogós ünnepléskor. A második helyen Max Verstappen ért célba, a bronzérmes hely a nagyon kifáradt Kimi Antonellié lett. Három boldog pilóta állt a magyar dobogó tetején. 

 

„Fáradt vagyok. Mi történt (a rajtnál) nem tudom. Folyamatosan elúszott az autóm hátulja; volt vagy három-négy nagy megcsúszásom is, borzalmas érzés volt és Oscar persze remekül kihasználta a helyzetet és megelőzött. Szerintem egyszerűen túl szélesre vettem a kanyart, és a poros részre kerültem. Ezzel el is dőlt a sorsom már az első körben. …A tempóm talán az eddigi legjobb volt. Az autót csodás érzés volt vezetni és magabiztos voltam. Nagyszerű verseny volt és jó érzés volt újra hosszabb távon versenyezni, amire pedig egyáltalán nem számítottam.” – szögezte le a versenygyőztes brit. 

 

Meglepetés Norris sikere, hiszen a szezon felénél járunk és ez az idei első győzelme. Ez az, amiért a magyar futamot annyira szeretik a versenyzők és nézők is. Sokszor született itt az elmúlt 41 évben meglepetéseredmény, s ez idén is így történt. 

 

Problémamentesen rajtolt el a 22 fős mezőny a 70 körös Magyar Nagydíjon. Az első helyről rajtoló Lando Norrist szinte azonnal megelőzte csapattársa, Oscar Piastri, aki később kiállt a versenyből miután autójának sebességváltója tönkrement. Ekkor virtuális biztonsági autós fázis következett. Felemás hétvégét zárt így a Hungaroringen feléledő McLaren. 

 

A Ferrari végig nagyon esélyes volt a győzelemre, de végül nem sikerült a vörösöknek nyernie. Pietro Ferrari személyesen is ellátogatott a Hungaroringre, de az sem volt elég a végső sikerhez. Pénteken még a két Ferrari diktálta a tempót, szombaton viszont már Lando Norris szerezte meg a rajtelsőséget a Ferrari pilótái előtt. Hamilton három rajtrácsos büntetést kapott szombaton, így csak az ötödik helyről rajtolt. Később ismét büntetést kapott gyorshajtásért a bokszutcában, így négy futam alatt a negyedik büntetésével távozik a hétszeres világbajnok. Lewis Hamilton és Charles Leclerc a negyedik és ötödik hellyel távozik Magyarországról. Lewis Hamilton megőrizte második helyét az egyéni ponttáblán. 

 

Nem csak Hamilton kapott három rajthelyes büntetést szombaton, hanem Kimi Antonelli is, aki így csak a hetedik helyről rajtolt. Ennek fényében különösen szép a vasárnap elért dobogós helyezése. Rettentően fáradt volt. Az interjú előtt le kellett ülnie kifújni magát. A Mercedes ifjú titánja megerősítette első helyét az egyéni ponttábla élén. Most már 50 pontos az előnye Lewis Hamilton előtt. Antonelli csapattársa, George Russell ismét nem állhatott dobogóra. A rajtnál lelassult és a mezőny végére esett vissza. Végül a hetedik helyre verekedte fel magát. 

 

Isack Hadjar ért célba hatodikként a második Red Bullban. A Racing Bulls pilóták ismét kitűnően mentek, pontszerzők lettek. Liam Lawson a nyolcadik, Arvid Lindblad a tizedik helyen zárt. A bikás szendvicsben kilencedik lett és értékes pontokat gyűjtött Nico Hülkenberg az Audinak, amely hazai versenyeként tartja számon a Magyar Nagydíjat. 

 

Magyar Péter miniszterelnök is kilátogatott a pályára és elmondta, hogy a kormány továbbra is támogatja a Hungaroringet s bár átnézik az eddig kötött szerződéseket, de Magyarország továbbra is elkötelezett a Magyar Forma-1-es Nagydíj mellett. A miniszterelnök találkozott Stefano Domenicalival, a Forma-1 elnök vezérigazgatójával is, aki elmondta, hogy a magyarok nagyon szeretik a Forma-1-et és a Forma-1 is Magyarországot. Nem véletlen, hogy a 2032-ig szóló szerződésre öt éves opcióval rendelkezünk.

 

Rengetegen ellátogattak a mogyoródi versenypályára az idei évben is, megteltek a lelátók. A világ minden tájáról érkeztek vendégek éppúgy, mint nagyon sok magyar Forma-1-et szerető és értő rajongó is. Nagyszerű hangulatot teremtett ez a sok néző a 40. születésnapját ünneplő Hungaroringen, a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. 

 

A Forma-1-es csapatok ezután pihenni mennek, ami rá is fér már a március óta utazó Forma-1-es cirkusz tagjaira. Folytatás 2025. augusztus 23-án, a Holland Nagydíjon, amely, mivel ez lesz az utolsó itteni futam, egy sprinthétvégével búcsúzik a Forma-1-től.

 

A Magyar Nagydíj versenynapján derült fény arra, hogy a Bahreini Forma-1-es Nagydíj nem marad el, hanem megrendezésre került október 4.-én. Ami a hírben érdekes az az, hogy a háborús helyzet miatt nem Bahreinben rendezik meg, hanem Malajziában, ahol bár van Forma-1-es pálya, mégsem rendeznek futamot. A maláj versenyhelyszínt sokan hiányolják, hiányolták a versenynaptárból. Rendkívül népszerű, nehéz és legendás versenypálya, amelynek még ha unortodox módon is tér vissza, annak bizonyára sok Forma-1-es rajongó örül. 



2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye

 

  1. Lando Norris McLaren 1:39:56.180
  2. Max Verstappen Red Bull + 15.080
  3. Kimi Antonelli Mercedes + 18.728
  4. Charles Leclerc Ferrari + 23.840
  5. Lewis Hamilton Ferrari + 24.540
  6. Isack Hadjar Red Bull + 55.488
  7. George Russell Mercedes + 57.503
  8. Liam Lawson Racing Bulls + 1 kör
  9. Nico Hülkenberg Audi + 1 kör
  10. Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
  11. Gabriel Bortoleto Audi + 1 kör
  12. Pierre Gasly Alpine + 1 kör

13 Lance Stroll Aston Martin + 1 kör

  1. Fernando Alonso Aston Martin + 1 kör
  2. Franco Colapinto Alpine + 2 kör
  3. Esteban Ocon Haas + 2 kör
  4. Alexander Albon Williams + 2 kör
  5. Carlos Sainz Williams + 2 kör 
  6. Oliver Bearman Haas + 2 kör 
  7. Oscar Piastri McLaren Nem ért célba
  8. Sergio Perez Cadillac Nem ért célba
  9. Valtteri Bottas Cadillac Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Kimi Antonelli 219 pont
  2. Lewis Hamilton 169 pont
  3. George Russell 160 pont
  4. Charles Leclerc 138 pont
  5. Lando Norris 128 pont
  6. Max Verstappen 109 pont
  7. Oscar Piastri 92 pont
  8. Isack Hadjar 68 pont
  9. Liam Lawson 43 pont
  10. Pierre Gasly 42 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 379 pont
  2. Ferrari 307 pont
  3. McLaren 220 pont
  4. Red Bull 177 pont
  5. Racing Bulls 66 pont
  6. Alpine 61 pont
  7. Haas 21 pont
  8. Audi 12 pont
  9. Williams 11 pont
  10. Aston Martin   1 pont
  11. Cadillac   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/