Olasz Nagydíj, Monza
- szeptember 6.
Forró időjárási körülmények között rajtolt el a Forma-1-es mezőny az ősz első Forma-1-es versenyén, az Olasz Nagydíjon, Monzában, s egy rendkívül jó verseny részesei lehettünk. Kimi Antonelli a 19. helyről rajtolva nyert, s George Russell bár volt, hogy vezette a futamot, de végül kénytelen volt beérni a második hellyel. Max Verstappen rendkívüli formában vezetett és sok csatát követően végül a bronzérmes helyen ért célba. A rajtelső Pierre Gasly végül a hetedik helyre tudta célba vinni autóját.
„Egy álom vált valóra és micsoda nap volt. Nem sikerült volna a csapat, a családom és a támogatóim nélkül. Még néhány futam hátravan, így hajtunk tovább és most csak élvezzük a mai napot.” – nyilatkozta boldogan a Mercedes győztes pilótája.
Kimi Antonelli autójában teljes motorcserét hajtottak végre a hétvégére, így eshetett meg, hogy csak a hátsó, 19. helyről rajtolhatott el vasárnap, Monzában. Ez sem állította meg a nemrég 20. életévét betöltő olasz pilótát, hogy 1966 óta először olasz pilótaként elsőként érjen célba az Olasz Nagydíjon. Lehet, hogy ez a győzelem is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy majd a 2026-os világbajnoki címet elnyerje. „Ez olyan, mint egy álom.” – mondta Antonelli, s bizonyára sok olasz is hasonlóképpen érez. Két évvel ezelőtt itt, Monzában mutatkozott be a Forma-1-ben a fiatal olasz tehetség és akkor az első szabadedzésen összetörte az autóját. Alig két évvel később viszont a csúcson fejezte be a futamot. Durva nézni, hogy honnan indulva hova jutott.
A rajt problémamentesen indult, de már a harmadik körben nagy baleset történt. Charles Leclerc teletankolt autójával ráment a poros ívre és nekicsapódott a gumifalnak. Erős ütést kapott a monacói pilóta, de bár nagyon komolynak nézett ki, szerencsére megúszta a balesetet. A pályakórházba szállították további kivizsgálásra. Ekkor piros zászlós fázis lépett életbe. Ezután állórajttal kezdett a mezőny úgy, hogy már George Russell állt az élen, nem a rajtelső Alpine-pilóta, Gasly.
Antonelli, aki a mezőny végéről, a 19. helyről rajtolt ilyen piros zászlós időszakra várt, hogy feljebb zárkózzon. Sajnos azonban ez túl korán történt, hiszen ekkor még csak a 12. helyre tudta felverekedni magát. A 13. körben azonban Antonelli már a harmadik volt. A 18. körben meg az élre állt. Russell később vezette a mezőnyt és megindult a harc a győzelemért a Mercedes pilótái között.
Négy körrel a verseny vége megpróbálta Antonelli kielőzni Russellt, de kiment a kavicságyba, s Russell elszökött. A forróságot nem csak a Hungaroringen, Monzában sem bírta az aszfalt. Itt is feltöredezett, ami nehezítette a versenyzők dolgát, így Antonelliét is. Az 50. körben Antonelli visszaelőzte Russellt és már elsőként futott a célba.
Az előző két futam győztese Lando Norris most az első hely közelébe sem tudott férkőzni, de a brit is nagy csatákat vívott a mezőny elején. Csapattársával Oscar Piastrival és Max Verstappennel küzdöttek hárman a harmadik helyezésért. Norris és Piastri vesztettek Verstappen ellenében és erőfeszítések végül a negyedik és ötödik helyre voltak elegendőek.
A Ferrariknak ezúttal sem termett babér, pedig nagyon készült a hétvégére a csapat. Michael Schumacher Ferrarinál töltött évei körül zajlott ez a hétvége. A Tifosi nem örülhetett győzelemnek, vagy akár dobogós helynek. Charles Leclerc hamar kiesett, s Lewis Hamilton pár csatározást követően végül a hatodik helyen ért célba.
Mindkét Racing Bulls-pilóta pontszerző helyezett lett. Nem csak Arvid Lindblad, aki nyolcadikként látta meg a kockás zászlót, de a beugró Juki Cunoda is, aki a tizedik helyért egy pontot hozott a csapat konyhájára. Isack Hajdar még mindig lábadozik kézsérülésével, így egy újabb futamon bizonyíthatta a japán pilóta, hogy még mindig jól tud vezetni. Arra az esetre, ha valamelyik csapatfőnök pilótát keresne 2027-re.
Az Alpine szombati tündérmeséje – amely során Pierre Gasly megszerezte élete első Forma-1-es rajtelsőségét – nem folytatódott vasárnap. Gasly a hetedik, Franco Colapinto pedig a kilencedik helyért járó pontokkal gazdagodott. A csapat így sem lehet szomorú, hiszen mindkét pilóta pontszerző lett.
Rengetegen kilátogattak a monzai versenypályára az idei évben is. S míg Hollandiában Verstappen kiesését élték meg hazai rajongói, a Tifosi Leclerc kiesését volt kénytelen végignézni vasárnap Monzában. Szombaton Rubens Barichello, vasárnap pedig Sebastian Vettel örvendeztette meg a Ferrari rajongókat, hiszen a legendás Ferrari F2002-vel Michael Schumacher előtt tisztelegve tettek egy bemutatókört. Érdekesség, hogy Barrichello a 2002-es Olasz Nagydíjat Monzában meg is nyerte Michael Schumacher előtt.
A Forma-1-es cirkusz halad tovább és a jövő hétvégén (2026. szeptember 13.) már az új Madringen állnak rajthoz a Spanyol Nagydíjon, Madridban. Tiszta lappal kezd mindenki, révén ez egy vadonatúj pálya a Forma-1-es versenynaptárban.
2026-os Forma-1-es Olasz Nagydíj eredménye
- Kimi Antonelli Mercedes 1:51:15.281
- George Russell Mercedes + 3.857
- Max Verstappen Red Bull + 14.718
- Lando Norris McLaren + 19.056
- Oscar Piastri McLaren + 19.253
- Lewis Hamilton Ferrari + 24.655
- Pierre Gasly Alpine + 27.351
- Arvid Lindblad Racing Bulls + 45.136
- Franco Colapinto Alpine + 47.353
- Juki Cunoda Racing Bulls + 58.187
- Gabriel Bortoleto Audi + 65.187
- Nico Hülkenberg Audi + 66.187
- Carlos Sainz Williams + 74.117
- Liam Lawson Red Bull + 75.609
- Oliver Bearman Haas + 78.958
- Esteban Ocon Haas + 1 kör
- Alexander Albon Williams + 1 kör
- Sergio Perez Cadillac + 1 kör
- Valtteri Bottas Cadillac + 2 kör
20 Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
- Fernando Alonso Aston Martin Nem ért célba
- Charles Leclerc Ferrari Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
- Kimi Antonelli 267 pont
- George Russell 201 pont
- Lewis Hamilton 191 pont
- Lando Norris 171 pont
- Charles Leclerc 155 pont
- Max Verstappen 127 pont
- Oscar Piastri 116 pont
- Isack Hadjar 71 pont
- Liam Lawson 51 pont
- Pierre Gasly 41 pont
Konstruktőrök:
- Mercedes 468 pont
- Ferrari 346 pont
- McLaren 287 pont
- Red Bull 204 pont
- Racing Bulls 75 pont
- Alpine 62 pont
- Haas 21 pont
- Audi 16 pont
- Williams 11 pont
- Aston Martin 3 pont
- Cadillac 0 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool