Nyomtatás

Wirtmann és az Escort Mk II hangja

Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici – Baranya Kupa

Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort Mk II

2014. augusztus 13.

 

A D csoport és a D3-as kategória első helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Historic Országos Ralibajnokság negyedik futamán, a Baranya Kupán, amellyel megerősítették vezető pozíciójukat a D csoport bajnokságában.


A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros második versenyét teljesítette a Ford Escort Mk II-essel, amely sokat javult miskolci debütálása óta, de még így is akad rajta fejleszteni való. Szombat este pedig egy kisebb válságstáb dolgozott az autón, hogy az Opel Gaál csapatától kölcsönkapott Suzuki generátort ráfaragják a Fordra. A műtét sikerült, vasárnap reggel el tudtak rajtolni, győztek, de ennél is fontosabb volt, hogy Wirtmann szerint olyan gyönyörű az autó hangja, hogy legszívesebben egész nap azt hallgatná.

„Egy kisebb ijedséggel kezdődött a versenyünk, a prológon tönkrement az egy versenyt futott generátorunk” – mondta Wirtmann Ferenc. „Ez persze egy olyan speciális alkatrész, amit nem lehet minden autósboltban kapni. Gaál Józsinál volt egy Suzuki generátor, amit szerinte rá lehet rakni a Fordra. Az autónk gondozója, Léhi Sanyi azt mondta, hogy megoldja. Este minden historic szerelő a mi autónkon dolgozott, végül Sanyi éjszaka hívott a szállodában, hogy van egy rossz híre. Az ideg azonnal belém állt. Majd hozzátette: reggel korán kell kelned.”


„Így másnap el tudtunk rajtolni. Sok fejlesztést próbáltunk ki a versenyen. Emeltünk az autón három centit, de úgy tűnik, hogy nem eleget, mert 150-170-es tempónál a hátulja másfél métereket ugrált arrébb. A váltóval is volt egy kis gondunk, de nem is ez a lényeg. Olyan gyönyörű az autó hangja, hogy legszívesebben egész nap ezt hallgatnám. Elrajtolunk, az adrenalin már eleve a plafonon van, és akkor meghallod a hangját... Ezzel az autóval egyszerűen nem lehet lassan menni. Borzasztóan élveztük.”

„A Baranya Kupa minden évben kiemelkedő verseny a historic bajnokságban, most egy szálláson laktunk többen is, még Leitold Karcsiék – akik nem indultak – is lejöttek; este volt egy kis vetítőverseny. Nagyon jó volt a hangulat.”


BARANYA KUPA HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):

1. Wirtmann Ferenc–Barna GyörgyFord Escort MK 2D3/1.44:19,0

2. Mekler László–Mekler-Mikó EditAlfa Romeo GTC3/1.46:44,2

3. Lévai Ferenc–Schweighardt GáborOpel Kadett CoupéD3/2.48:10,6

4. Gaál József–Gaál ÁdámOpel Ascona BD3/3.50:55,1

5. Rónay László–Csuri AndrásAlfa Romeo GTVD3/4.51:25,0

6. Lukács Zsolt–Váradi AlexandraSkoda 110 L Rally (C1)C3/2.59:54,9


Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:

62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. helyezés

29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés

Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés

Baranya Kupa Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés


Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

2008. C korcsoport bajnok

2009. C korcsoport bajnok

2010. C korcsoport bajnok

2011. C korcsoport bajnok

2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok

 


Kapcsolódó elemek