Nyomtatás

Wirtmann újra új navigátorral indul Miskolcon

Textura Sport Club
Wirtmann Ferenc—Czakó Budai Annamária, Ford Escort Mk I, Miskolc Rali
2018. április 25.

 

 

Mindössze négy napja volt Wirtmann Ferencnek a Vltava Rali célja és a Miskolc Rali pályabejárásának kezdete között. Ez alatt kellett kipihennie magát, új navigátort találni és még egy kisebb sérülésből és felépülnie. Mindhármat sikeresen teljesítette, így csütörtökön Czakó-Budai Annamáriával megkezdhette a pályabejárást.

 

Az Eger Ralihoz hasonlóan az Országos Historic Ralibajnokság második hétvégéjén, április 27—29-én, Miskolcon is két futamot rendeznek. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros ezúttal is a Magyarországon használt C csoportos Ford Escort Mk I-essel áll rajthoz, a D csoportos Mk II-es megmarad az Eb-futamokra. Wirtmann, miután Egerben mind a két versenyt megnyerte, a C csoport és a historic abszolút bajnokságát vezetve érkezik Miskolcra. A cél ennek az első helynek a megtartása.

 

„Jó sűrű pár napom volt — mondta Wirtmann. — A Vltava Rali nehéz, fárasztó verseny volt. A hét elején ráadásul új navigátort is kellett keresnem, mert Nyirfás Juli nem tudta vállalni a versenyt. Szerencsére Czakó-Budai Annamária éppen ráért és örömmel ugrott be.

 

Hogy a napjaim ne teljenek olyan unalmasan, szerdán, az irodában eltört alattam a szék lába, elestem és bevertem a fejemet. Nem olyan súlyos a sérülés, de azért az éjszakai alvás jót tett neki. Azóta mindenki azzal cukkol, hogy minek végzek ilyen veszélyes munkát, miért nem maradtam a biztonságos versenyzés mellett, ahol megvéd a bukócső és a bukósisak.

 

Az Eger Rali után a héten készült el az Mk I-es, ami még mindig gyengébb, mint az Eb-n használt Mk II-esünk. A magyar mezőny pedig egyre erősebb, úgyhogy nagyon kapkodnunk kell magunkat. A miskolci pályákat valahogy soha sem szerette az Escort. A rossz minőségú utakat én sem, de például Bükkszentlászló—Bükkszentkereszt nagyon szépen rendbe van téve, az az egyik kedvencem.

 

A verseny nehézsége lesz a számunkra, hogy az ORB mezőnye várhatóan nagyon kijárja majd a pályákat, ami a mi utcai gumijainkra nézve elég defektveszélyes. De hát ilyen a rali, pont emiatt a kiszámíthatatlansága miatt szeretjük.“

 

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

Eger Rali 1. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Eger Rali 2. nap: Historic ob. C csoport 1. hely, abszolút 1. hely

Vltava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 1. hely, CEZ historic abszolút 1. hely

 

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  9. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  10. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány