Nyomtatás

Sima győzelem komoly megpróbáltatásokkal

Közel négy perc előnnyel nyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti az Országos Historic Rallybajnokság második futamát, az Ózd–Salgó Rallyt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így két futam után két győzelemmel vezeti az abszolút és a D csoport értékelését is. 

 

Meglehetősen nehéz időjárási körülménnyel kellett megbirkóznia a versenyzőknek. A pályák hol esőáztatta vizesek, hol szárazak voltak. A Historic szabálya szerint ebben a szakágban lehet a szervizparkon kívül is szerelni, így akár gumit is cserélni. Wirtmann ezt többször is kihasználta, és közvetlenül a gyorsasági rajtja előtt váltott az adott körülményekhez legjobban illő gumira. 

 

A megtartott 13 gyorsasági szakaszból 12-t megnyertek, úgyhogy azt is gondolhatnánk, sima versenyük volt, de azért egy oszlopos csapattag hiányát igencsak megsínylették. 

 

„Sosincs sima versenyed, főleg akkor nem, ha ilyen időjárási körülmények között kell versenyezned – nevet Wirtmann. – Abban az értelemben viszont tényleg sima volt, hogy az Escorthoz nem kellett hozzányúlni, a szervizparkban a legnagyobb problémánk az volt, hogy a szakácsunk erre a versenyre nem tudott eljönni, ami miatt szendvicsen éltünk. 

 

Jó volt viszont versenyezni és végre két napon keresztül menni. Egyedül a szombati utolsó előtti gyorsaságin kaptunk ki, amikor már elég nagy előnnyel vezettünk, és a vizes pályán nem akartunk kockáztatni. 

 

Vasárnap estére jó alaposan elfáradtunk. A cél után csak arra tudtunk koncentrálni, hogy egy étteremig eljussunk, és együnk egy jó parasztragu levest. Hazafelé a főmérnökúr, Benito vezetett, Joti a hátsó, én az első ülésen aludtam, de hétfő reggel sem kapkodtuk el a felkelést. Ebédidőben ittam meg a reggeli kávémat. 

 

Nagyon örülök, hogy ilyen jól kezdődött az idei évünk, két verseny után száz százalékos teljesítménnyel vezetjük a bajnokságot. Szerintem szükségünk is lesz erre az előnyre, mert az ellenfeleink egyre gyorsabbak. 

 

Jövő hétvégén szeretnénk rajthoz állni a Mitropa Kupa első futamán, a Velenje Rallyn, utána pedig következik a Salgó, úgyhogy jó sűrű programunk lesz. 

 

WIRTMANN FERENC ÉS KEREKES JÓZSEF 2021-ES EREDMÉNYEI

  1. április 11. Orfű Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem
  2. május 15–16. Ózd–Eger Rally, Historic abszolút győzelem, D csoport győzelem

 

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

  1. C csoport magyar bajnok
  2. C csoport magyar bajnok
  3. C csoport magyar bajnok
  4. C csoport magyar bajnok
  5. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  6. Historic CEZ bajnok
  7. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
  8. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  9. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  10. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  11. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  12. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
  13. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax