Nyomtatás

31 év után ismét a Mecsekben dübörgött a kék szappanos doboz

Miért a cím? Már 31 éve nem ment Mecsek Rallyn Renault 5 Alpine, az utolsó páros 1982-ben a Ferjáncz Attila és Dr. Tandari János kettős volt, akik nyomán próbáltuk a típus legendáját feleleveníteni és öregbíteni.


Az év utolsó versenye csodálatos időjárással és remek hangulattal ajándékozott meg bennünket. Szédületes autók sorakoztak fel a rajtceremónia előtt a Széchenyi téren körben: a hagyományokhoz híven, a Dzsámi előtt. Volt itt minden: Fiat 131 Abarth, Audi Quatro, Alfa Romeo, Porsche 911, Ford Escort, Volvo stb. és természetesen mi a kis Renault 5 Alpine Gr2-vel, a kék szappanos dobozzal.

Nagyon lazán és magabiztosan érkeztünk meg Pécsre, mint akik egy kis sétakocsikázásra készülnek, és nem a Mecsek rallyra, amit egyébként idén már a 47-ik alkalommal rendeznek meg zsinórban. De a „Mecsek” hatalmas pofont adott nagyképűségünk miatt. Az első két gyorsasági alatt kilyukadt a (már korábban javított) vízhűtőnk és cseredarab híján másnap csak a szuper rally szabályainak megfelelően utolsóként rajtolva üldözhettük vetélytársainkat.

Szombaton tovább kaptuk a pofonokat sorban, rendesen, ahogy kell: az „új” radiátor is kilyukadt - mondjuk erre már fel voltunk készülve, volt csere darabunk. Leszakadt a kipufogó, ismét elment az átbeszélő, elromlott a belső kamera és még sorolhatnám az apróbb nyűgöket. De hála Zsoltinak és Varga Roli barátomnak 30 perc alatt hárman rendbe vágtuk az autót, és késés nélkül az IE-ben volt a párosunk. A továbbiakban már simán ment minden, és a végén megérdemelt pezsgőfürdővel vártuk Oszyékat a célban.

OSZY: „Pécsre az év utolsó versenyére sikerült időben megérkeznem, és sikerült rendesen végigcsinálni a pályabejárást, természetesen, mint mindig, kölcsönautóval

A versenyautó is időben megérkezett (köszi Sanyi és Zsolti!), ezúttal nem egy körforgalomban kellett átöltöztünk Bettivel.

A péntek esti Nyárásvölgy gyorsasági nem tartozik a kedvenceink közé, sikerült is jól megforognunk rajta. Egy szép kis 360-ast kiviteleztünk, úgy mint az „öreg” Jean Ragnotti szokta.

Sajnos már aznap este adódott az első probléma az autóval, ugyanis nagyon melegedett a motor, de legalább nem ment. A szervizparkban kiderült, hogy a hűtő a ludas. Szerencsére nem volt nálunk tartalék, de egy gyors fuvarral sikerült beszereznünk Érdről egy cseredarabot. A fuvarért köszönet Leitgéb Juditnak és Szabinak, no és persze Zsoltinak.

Másnap sajnos már Hetvehelyen kiderült, hogy az új hűtő sem viseli megfelelően a nyomást, és tulajdonképpen, hogy ne forraljuk a vizet, muszáj volt elég döcögősen mennünk. A szervizben beszereltünk a 3-ik hűtőt, ami végre már remekül működött, így sikerült egy jóízűt autózni az utolsó orfűi gyorson, és ez maradt meg bennünk.

Summázva: a végén megcsíptük a „D” kategória 3-ik helyét, aminek nagyon örültünk. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a Merencsics – Varga - Suzuki trió nem látta meg a célt, egy kritikus motorhiba miatt, szívesen meglocsoltam volna Őket pezsgővel a célban.

A sok hiba ellenére, a szervizben a srácok nagyon összeszedetten dolgoztak, amiért nagyon hálás vagyok a „Taubmann Sanyinak” és Zsoltinak. Végül Varga Roland is bekapcsolódott a szervizbe, (aki engem egész évben hasznos tippekkel látott el, amit így utólag is köszönök neki). Ja és finom kajákkal látott el bennünket ment közben.

Ebben az évben olyan ügyesen gyűjtögettük a pontokat, hogy sikerült megnyernünk a „D” kategóriát, ami óriási érzés, mint nekem és navigátoromnak, mint a csapatnak.

Hajrá Taubmann!!”


Betti: „Nagyon jó verseny volt. Ugyan minden megtörtént velünk, ami egy versenyen megtörténhet, de ez által a legizgalmasabb verseny volt az évben. Kicsit féltem az esti gyorsasági szakaszoktól, de talán azokat a szakaszokat szerettem a legjobban Sajnos nagyon nagyot hibáztam, hogy a hetvehelyi szakaszon kettőt lapoztam, de Oszy segítségével visszataláltam a pályára. Elnézést, elnézést, elnézést….újra és újra

Szombaton az árpádtetői gyorsasági szakaszt nagyon élveztem. Nagyon hosszúnak ígérkezett az a 28 km, de olyan változatos pálya, hogy észre sem vettük és már lenn is voltunk. Az autó megviccelt minket szombaton a vízforrással, fűtenünk kellett, miközben aznap Pécsen kora nyári idő volt, így elég Dakar feelingben autóztunk 3 gyorsaságin keresztül . Szerviz előtti utolsó állomáson még a kipufogónk is leszakadt, az utolsó 2 gyorson cserébe elkezdett esni az eső, sőt be is sötétedett..., szóval tényleg minden volt, amit a hátunk közepére se kívántunk volna, de kárpótolt minket a pezsgőfürdő a céldobogón .

Nagyon jó érzés volt, köszönöm a Taubmann csapatnak az egész évet!!!„


Az utolsó szavak jogán összegezném néhány szóban a 2013-as szezont: óriási meglepetés lett ez az év, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy újonc csapatként meg tudjuk nyerni a historic „D” csoportot. Azt a korcsoportot, ami mindig a legnépesebb mezőny a teljes historic bajnokságban. Nagyon sokat tanultunk, és fejleszttetünk menetközben az autón. Rengeteg új barátot szereztünk. Nagyon küzdelmes és fárasztó volt, de minden percért megérte csinálni, és az eredmény, a sok élmény és barát, sporttárs mindenért kárpótol.

Továbbá ez úton ragadnám meg a lehetőséget és az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek az egész éves munkáját és áldozatkészségét, mert ez csodás eredmény nem jött volna létre nélkülük.



Köszönöm szépen:

  • Oszynak és Bettinek

  • Zsoltinak

  • Rolinak

  • neki

  • a Leitgéb családnak

  • Zolinak

  • Freeman Daninak

  • a teljes historic családnak

  • és végül de nem utolsó sorban szponzorainknak


BUÉK és találkozunk 2014-ben!


Köszönjük a támogatást:



SZEGED, 2013. november 16.



További képek a versenyről: Kattints a képekre!