Nyomtatás

Kemény dió volt Kassa

  • MHH Rally & Kart Team

  • Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Kassa Rali

 

 

Egy defekt és egy korai érkezés is hátráltatta Krózser Menyhértet és Papp Györgyöt a Kassa Ralin, az Országos Ralibajnokság negyedik futamán. Az MHH Team párosa ezek után nehezen tudta felvenni a ritmust, és az abszolút tizedik helyet szerezte meg.

Krózser Menyhért: – A harmadik gyorsasági szakaszon kaptunk egy jobb hátsó defektet, amivel még nem veszítettünk túl sokat. Viszont a gyűjtőállomáson volt egy egyperces korai érkezésünk, amiért egy perc büntetést kaptunk. Magyarországon oda lehet adni a menetlevelet hamarabb, itt nem. Ezt benéztük. A nagy kavarodásban a következő időellenőrzőről késtünk egy percet, ott is kaptunk tíz másodperc büntetést.

Ezek után nem láttam értelmét sietni és mentálisan sem tudtuk a legjobbat nyújtani. Az autó jó volt, a gumiválasztásaink szintén, de a mi teljesítményünk nagyon hullámzott.

Ennél jobb eredményre számítottunk, de túl vagyunk a versenyen, most a következő feladatunkra, a Budapest Ralira koncentrálunk, ahol szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek aszfalton.

Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei

  • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés

  • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt kiestek

  • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés

  • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés

  • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • június 14-15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés

  • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • június 12-13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés

  • július 25-27. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • augusztus 9-10. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak

  • augusztus 29-31. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • augusztus 6-7. Kassa Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 10. helyezés


Az MHH Rally Team együttműködő partnerei


További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

 

Kapcsolódó elemek