Egy nyelestengely törés állította meg a Székesfehérvár Rallye-n az MR Racing N csoportos párosát, Tóth Tibort és Szabó Józsefet. A Mitsubishis duó így mindössze négy gyorsasági szakaszt és egy Super Speciált teljesített a szezon negyedik futamán.
Tóth Tibor még a Székesfehérvár Rallye előtt nyilatkozta, hogy a munkahelyi elfoglaltsága miatt egy kicsit elengedi az aktuális futamot, de arra ő sem számított, hogy az első napot csak az ötödik helyen teljesíti majd.
„Azt is mondhatnám, hogy az első két gyorsot egész egyszerűen átaludtam. Szimplán nem voltam felpörögve, nem volt meg bennem a versenyláz. A harmadik-negyedik szakaszon, már olyan időt teljesítettem, amit az első körben kellett volna, azaz egy körrel le voltam maradva a többiekhez képest. Persze a kategória társak is javultak a második nekifutásra, de annyira indiszponált voltam az első körben, hogy ha ez nincs, talán nem kapok tőlük ennyit, de ez természetesen már csak utólagos okoskodás. A SuperSpecial viszonylag jól sikerült, pedig nem rajongok az utcai vagánykodásért. Nem szeretem, de a külső visszajelzések alapján annyira nem volt rossz.”
A tószegi pilóta aztán újult erővel vágott neki a második versenynapnak, de mindössze 10 gyorsasági kilométer megtétele után fel kellett adnia a Székesfehérvár Rallye-t.
„A vasárnapi pályák jobban tetszettek. Csákberény is inkább bejött a második napi irányba, ez a vonalvezetés, mármint a vasárnapi, valamiért jobban feküdt nekem, képben is voltam, illetve Kincsesbányára készültem nagyon, mert azt fejből tudom. Ott akartam egy jó autózással kicsit beszúrni a többiek közé, szerintem képesek lettünk volna rá, csak sajnos a vasárnapi első gyorson eltört a nyelestengely a Mitsubishiben. Gyakorlatilag a negyedik helyünk meg lett volna, de ezzel nem is foglalkozom, mert ha nem törik el a tengely, lehet, hogy a következő gyorson dobunk egy hátast. Ezzel nem tudunk mit tenni, kiestünk és kész. Másnapra állítottunk a kocsin, kicsit keményebb lett, éreztem, hogy jobban be is tapadt a kanyarokba, már ez is adott egy kis önbizalmat, illetve esete megnéztem Balogh Jani tavalyi csákberényi belsőjét. Az első lassító után van egy jobbos, majd egy balos, amit ő megcsinált ötödik sebességi fokozatban. Én is megpróbáltam ötödikkel, határeset volt, de elfértünk az úton. Ez még adott egy kis extra önbizalom löketet, megvolt bennem a tűz, ami az első nap hiányzott, de a cél előtt egy kilométerrel bekövetkezett a hiba. Először azt hittem, hogy elváltottam, de nem, hanem egyszerűen eltörött a tengely. Sebaj, a csapat rendbe teszi az autót, mi pedig Veszprémben megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőle, mert az a mi hazai versenyünk.”
