Tízből hét szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult és összességében közel három perces előnnyel nyerte meg a szezonnyitót Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A kettős kiválóan versenyzett a III. MBM Rent Diósgyőr Rallyn, amelyen egy új fejlesztésű Skoda Fabiával álltak rajthoz. Turán a plusz pontokért járó power stage-et is megnyerte, így maximális pontszámmal zárta a borsodi hétvégét.
- Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a hétvégénkhez, az autó, a csapat is várakozáson felül teljesített - értékelt mosolyogva a célban Turán Frigyes. - Rendkívül gyorsan kellett menni, ezt köszönjük Német Gáboréknak, mert nagyon jó csatát vívtunk velük. Büszkék vagyunk és boldogok, hogy itt állhatunk a dobogó tetején. Előzetesen arra gondoltunk, hogy néhány szakaszt nyerhetünk, a futamgyőzelemről nem álmodtunk. Hamar összebarátkoztunk a Skodával, bízunk benne, hogy a folyatás is hasonló lesz.

Pályafutása legnagyobb sikerét érte el Diósgyőrben Tóth Tibor és navigátora, Szabó József. Az ugyancsak Skodás egység másodikként zárta a szezonnyitót, amelyen a többiek botlásait kihasználva zárt az ezüstérmes pozícióban.
- Ez a legjobb eredményünk eddigi pályafutásunk során, de azért nagy részben a szerencsének is köszönhető - tette hozzá Tóth Tibor. - Jó az autónk és jó a csapatunk. A bajnoki címvédő Velenczei Ádám lát el minket talácsokkal az autó beállításával kapcsolatban. Ez a siker nagy részben neki is köszöhető.

