Szántó Niki Lóerők éjszakája beszámoló
Az idei Lóerők Éjszakája sok érdekességet tartogatott számunkra. Az E30 extra fényszórókat kapott, és a futóművön is állítottunk a jobb tapadás érdekében, a Járművész szervizben. A pénteki napot edzéssel töltöttük a tököli kockán. Fárasztó, de eredményes nap volt, habár az időjárás melegebb volt mint ahogy számítottunk rá,de az autó jól muzsikált, a tapadás megfelelő volt.
A pálya nyomvonala érdekes volt, mivel rendhagyó módon rövid gyorsító szakasszal indult, ami kisebb beesési sebességet eredményezett, de a nyomvonal sok vezetéstechnikai kihívást tartogatott mindenkinek. Mivel a pálya kivilágításával későbbre készültek el mint tervezték, így az éjszakai teszt elmaradt. Szombat reggel nagyon meleg idő köszöntött ránk, ami még nagyobb kihívás volt a pilótáknak és az autóknak egyaránt. A 3 órás edzés alatt megtaláltuk a megfelelő abroncsokat a kvalifikációra és nyugodtan vártuk az első éles bevetést. Viszont mikor kigurultunk a boxból és sorban álltunk a rajtnál, az eső hirtelen szemerkélni kezdett, amivel teljesen megváltozott a pálya tapadása.
A stratégia az volt hogy Nikolett az első futásban egy biztonsági kört teljesít, és a másodikban beerősít. Az első körben egy stabil autózással 80 feletti pontszámot értünk el, míg a másodikban az eső miatt átléptük a fizika határait, de így is sikerült a 9. helyre kvalifikálni, az igen nívós mezőnyben. Az eső elállt,a pálya újra tökéletesen száraz lett és vártuk a sötétedést. A pálya jó kivilágítást kapott. A Tsuiso csatákban, a Top 8-ba jutásért, ellenfelünk Szántay Roland volt. Egy jó kis párbaj után léptünk tovább a következő harcba, a kvalifikáció győztese, Zentai Sanyi ellen. Az első futás után visszahívás következett. De a bírák még ekkor sem tudtak dönteni, ezért újabb visszahívás várt ránk. Egy gyors szervizelés után Niki harmadszorra állt a rajtba. Ez a küzdelem is nagyon szoros volt, Zentai Sanyi hatalmasat autózott, de a második kör végén, követőként megforgott. A bírók a szabályzat ellenére a Focus pilótáját juttatták tovább.
A versenyt Galacs Gábor nyerte, a második helyet Márton Zoltán Lakyboy szerezte meg, a harmadik pedig Énekes Árpi lett. Szép csatákat láthattunk! Gratulálunk mindenkinek!
A hétvégén sok tapasztalatot és még több értékes pontot szereztünk és már alig várjuk a hegyi felfutást, hogy ismét megmérkőzhessünk a mezőnnyel.
Köszönjük mindenkinek aki velünk volt ezen az éjszakán is :)
Köszönet partnereinknek: Motul, Akont Kft, Bomba,Sportkonyha, Racing-Shop.
Képeket a versenyről hivatalos Facebook oldalunkon találtok:https://www.facebook.com/NeroM3.hu
Találkozunk Július 6-7.-én Máriapócson!
Képek az eseményről: http://pirirc.hu/index.php/loerok-ejszakaja-tokol-2013
