A 39. Kassa Rally a Snela Rally Team versenyzői Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás számára az eddigi talán legnagyobb kihívás. A páros mindent megtesz majd a tisztes helytállásért, annak ellenére, hogy soha nem versenyeztek még ezeken a gyorsasági szakaszokon.
Lencse Zoltán: - Nagy energiát fektettünk a versenyre való felkészülésre. Múlt hétvégén már volt egy nagyobb szabású teszt, amelyen az autó beállításait finomítottuk a kassai futamra. Bár terveink között szerepel még egy kis bejáratás közvetlenül a futam előtt is.
- A belsőkamerás felvételek alapján tanulgatjuk a pályákat, amelyek nekünk nagyban hasonlítanak a Miskolc környéki gyorsasági szakaszokra. Mivel soha nem voltunk még ezen a futamon nézőként sem, ezért könnyűnek egyáltalán nem neveznénk őket. Reméljük, hogy sikeresen feldolgozzuk és pontos itinert tudunk írni belőlük.
- Egy cél lebeg most a fejünk felett, hogy idegenben is méltón megálljuk a helyünket. A futamot mindenképpen a célban szeretnénk befejezni, reméljük, hogy ez sikerül. Nem bánkódnánk akkor sem, ha párosulna mellé kedvező eredmény is.
Köszönjük Támogatóinknak!
Extrametál Stúdió, GTH Transport Kft, Háromhalom Kft, BIL Transport, Well Done St. Moritz Kft., Gerenda Impex Kft., A&A Express Kft., Kriszti és Zoli Parfüméria., Door To Door Express Kft., 4 Line Kft., Rail-Gép Kft., Wellensteyn, Medishoe Magyarország Kft., concrete by Giacotti
