A 39. Kassa Rally a Snela Rally Team versenyzői Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás számára fantasztikusan alakult, hiszen pályafutásuk eddigi legeredményesebb futamát tudhatják maguk mögött. Az abszolút 6. hely a befektetett munka gyümölcse.
Lencse Zoltán: - Próbáltunk minden lehetséges szempontból felkészülni a kassai futamra. Tudtuk, hogy az eddigi legnagyobb kihívás lesz ez, hiszen ezelőtt soha nem jártunk a környéken még nézőként sem.
- A pályákat sikerült remekül feldolgozni, amelyek nem túl egyszerűek. A hosszabb gyorsasági szakasz technikás, ritmusváltásos volt, majd a második körre, ahol nem volt gumi mindenhol felhordásos is. Matics Misiék balesete miatt etap lett ez a gyorsasági. Vikinek ezúton is jobbulást kívánunk a csapat nevében.
- A verseny rendezésével maximálisan elégedettek vagyunk, bár a hosszú etapokon ráértünk gondolkodni, ez nem rontott a hangulatán. A kellemes fogadtatás és szervezés pozitívan hatott ránk.

- Az autó az egész futam alatt tökéletesen működött. A gumiválasztás is megfelelőnek bizonyult, tehát a csapat ismét profi teljesítményt nyújtott.
- Bár apróbb kalandjaink voltak, mindet meg tudtuk oldani. Az egyetlen, amely lassította a versenyünket, hogy egy versenyzőpáros balesete miatt lassítottak minket az egyik gyorsasági szakaszon, így itt benn maradt jó néhány másodperc, de nem csináltunk belőle nagy ügyet.
- Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk. Nem számítottunk ilyen jó eredményre. Az eddigi befektetett munkának most látjuk, érezzük a gyümölcsét. Az abszolút hatodik hely pályafutásunk legjobb eredménye. Bízunk benne, hogy hasonlóan sikeresek lesznek a következő versenyeink is.
- A következő megmérettetés Az RTE bajnokság váci futama lesz, ahová mindig szívesen térünk vissza.
Köszönjük Támogatóinknak!
Extrametál Stúdió, GTH Transport Kft, Háromhalom Kft, BIL Transport, Well Done St. Moritz Kft., Gerenda Impex Kft., A&A Express Kft., Kriszti és Zoli Parfüméria., Door To Door Express Kft., 4 Line Kft., Rail-Gép Kft., Wellensteyn, Medishoe Magyarország Kft., concrete by Giacotti
További képek a versenyről: Kattints Ide!
