Nyomtatás

Citroen C2 R2-vel a Vác Rally-n

A hazai versenyen, a IV. Peugeot PM Vác Rally-n igen sok páros vesz részt az Speed Rally Team színeiben, az ARK mezőnyében 5 és az RTE-ben pedig 13, akik közt szerepel Jánosa Ákos és Brunekker Árpád is. Idén nem alakult szerencsésen a szezon számukra, de nem adják fel és természetesen most hétvégén is beleadnak mindent.


A pilótával Jánosa Ákossal beszélgettem:


Hogyhogy CITROEN?

Igen jól tudjátok egy PH SPORT-os CITROEN C2R2 MAX volánja mögött szállok versenybe az idei utolsó RTE futamon.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mért pont erre az autóra eset a választás, hiszen eddig "csak" hátsó kerékhajtású autóval versenyeztem.


Milyen autókkal is versenyeztél eddig?

Életem során szerencsém volt, mert A-kategóriás Ladával és VFTS-sel is szórakoztathattam a nagyérdeműt és magamat egyaránt, de a folyamatos műszaki hibák miatt a mosolyom sosem volt teljesen őszinte.


Mi a helyzet a BMW-vel?

A BMW-nagyon jó és gyors autó. Általában technikai problémamentes, bár ez rám nézve és erre az évemre nem volt igaz… Azért is gondolom, hogy ez az én kiváltságom volt, mert a kategória többi résztvevője nem állt ki műszaki hiba miatt.


Ez az egyetlen ok, ami miatt elpártoltál a BMW-től??

Nem! Ezen felül az MNASZ gondolata, hogy a jövő tekintetében a 2500 cm3-feletti autók esetében szűkítőt vezet be, így már M3-as BMW-vel nem tartom jó ötletnek a további versenyzést.


Akkor így jött a gondolat, hogy egy másik, kisebb autóval versenyezz. Melyik csapathoz tartozik az autó?

Bakó Rally Team csapatát és a "kis méregzsák"- ot választottuk. Az első tesztkilométereken is túl vagyunk, és úgy gondolom egy nagyon gyors, jó, és könnyen vezethető autót próbálhattam ki, így már nagy izgalommal várom az első közös versenyünket.


Mondanál néhány szót a Vác Rallyról?

A Vác Rally szakaszai nem ismeretlenek számunkra, jól autózható, technikás és gyors pályák. Az eddigi években lehetőségem volt egy Lada VFTS-el, egy BMW-vel és most egy CITROEN C2R2-vel végigrajzolni a gyorsaságikat. Ez a hazai futam az egyik kedvenc, hiszen nagy létszámú, pörgős versenynek tartom.



Íme a belsőkamerás felvétel az említett tesztelésről:

 


Köszönöm és sok sikert kívánok!



Köszönet a támogatásért:

  • ASONÁJ 2003 KFT. - munkavédelem, tűzvédelem, környezetvédelem

  • CSMBT KFT. - fémmegmunkálás

  • GLOBAL – ROLL KFT. – LFP, plotter papírok, médiék tekercsben

  • CONTRUCK KFT. – tengeri konténerszállítás

  • MEDITO KFT. - játék-nagykereskedelem

  • KAMIKER KFT. – nyomtatványgyártás és forgalmazás

  • Pislogj.hu

Köszönet a képért Tiba Anitának.

Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Tel.:06-30-505-20-89

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.




Kapcsolódó elemek