A veszprémi futamon igaz nem ért célba a Somogyi Zoltán – Bárdos Péter páros a BMW-vel, mégis jó szájízzel távoztak… sőt, már most várják az újabb támadást.
Mi történt veletek a futam vége felé?
- Sajnos nem jártunk szerencsével, valami kavics szétütötte a fékcsövünket és elfolyt az olaj. Igaz tudtam volna orvosolni, hogy az első kör megmaradjon, de nem láttam értelmét, hogy negyedik helyen beérjek a célba. Így nem kockáztattunk már a Petivel. Ennek ellenére fantasztikusan éreztük magunkat, amíg csatában voltunk.
Még jobban tetszik a hétvége után a murva?
- Igen. A vasárnapi első gyors iszonyatosan csúszott, a második valamivel jobb…és a harmadik már szuperül alakult. Jó volt a gumiválasztás és a futómű beállítás. Petivel először mentem, és mire kicsit összeszoktunk volna, vége is lett a közös versenyünknek. Viszont amikor elkaptuk a fonalat, akkor nagyon jól mentünk, mert a kocsi jó volt. A szakasz győzelmek inspirálóan hatottak ránk, de ahogy elment a fék, nem tudtam abszolválni a versenyt. Furcsa, de így is nyertesnek és motiváltnak érzem magam. A murva pedig egyre közelebb kerül hozzám, úgy érzem.
Autóztatok a szurkolóknak?
- Természetesen. Örültünk, hogy visszatértek a nézők a pályák szélére, így jó ralizni, ha van kinek. Klassz érzés, mikor tudod, hogy neked lengetik a pólójukat, és a te nevedet kiabálják, tényleg fantasztikus hangulatot teremtenek. Magunkon kívül úgy gondoljuk a szurkolótábort is kiszolgáltuk, élmény az embereknek autózni.
Hogyan… és hova tovább?
- A terv az, ha Peti ráér, akkor megyünk még egyet Oroszlányban teszt jelleggel, ahol egy kicsit állítgatnánk a futóművet. Előtte visszaépítjük murváról, mert idén ennyi volt, jöhet az aszfaltos viadal. Oroszlány után irány a Vértes, mert szeretnénk újra csatában lenni… és már a célba is begurulni. Készen állunk a folytatásra.
Reklámpartnereink:
Fémtiszta Kft.; Copy n' More; Strapa Pack Kft; Király Szerszám Kft.; Pet Pack
Kft.; Golf Kft.; Keve-Land Kft.; Fodor&Fodor Bau Kft.; Getz András E.V.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István