Nyomtatás

Rovanpera győz, a vetélytársak esnek-kelnek A Toyota ötödszörre is világbajnok

Közép-Európa Rali riportja

  1. október 16-19.

 

 

 

Miközben a vetélytársak sorra kiestek, Kalle Rovanpera megőrizte hidegvérét és idei harmadik győzelmét szerezte Közép-Európában. A Toyota ötödik világbajnoki címét gyűjthette be a hétvégén. Ehhez nagyban hozzájárult, a most második helyen célba érő Elfyn Evans is, aki nem mellesleg átvette az első helyét az egyéniben. A bronzérmes helyen Ott Tanak ért célba a Hyundai volánja mögött. Az eddigi éllovas Sebastien Ogier és a címvédő Thierry Neuville kiesett.

 

Kalle Rovanpera csapattársa, Sebastien Ogier szombati kiesését követően ugrott az élre. Ezután már tartani tudta tempóját az élen és maga mögött tudva vetélytársait, megszerezte a győzelmet. Ezzel ugyanannyi pontszámmal áll az egyéni ponttábla harmadik helyén, mint Ogier a másodikon. Nagyon szoros a 2025-ös világbajnoki címért folyó küzdelem, s már csak két rali van hátra. 

 

„Jó volt visszatérni aszfaltra, és azt gondolom, hogy a tempónk Sebbel nagyon gyors volt a többiekéhez képest. Nagy gratuláció mindenkinek a gyárban – egyértelműen szuperjó csapat vagyunk. Megjött az étvágyam a világbajnoki koronára, megnöveltük az esélyünket, s bár nem lesz könnyű, de folytatjuk.” – nyilatkozta elszántan a versenygyőztes finn. 

 

Elfyn Evans Ott Tanak orra elől lopta el a második helyezést az utolsó gyorsaságin, a Power Stage-en, egy egész napos üldözést követően. Tanak számára nem maradt más, mint a harmadik helyre célba vinni a Hyundait. 

A ralin a fordulópont egyértelműen akkor érkezett el, amikor a kilencedik vb címére hajtó Sebastien Ogier egy fának csapta alulkormányozott autóját még a szombati napon. Szerencséjére vasárnap rajthoz tudott állni és a Super Sunday és a Power Stage pontokkal (5-5 pont) csökkentette a veszteségét. 

 

Takamoto Katsuta futott célba a negyedik helyen egy biztató hétvégét követően, miközben Adrien Fourmaux alulkormányozott autójával az ötödik helyen ért be. Az újonc Sami Pajari a nagyszerű hatodik helyet szerezte meg Yarisával. 

 

Mindkét M-Sport Ford autóversenyző célba ért, de csak Josh McErlean ért célba az első tíz között. A hetedik helyezett ír autóversenyzőt a friss WRC2-es világbajnok, Oliver Solberg követte a célba nyolcadikként. Az első tizet két cseh autóversenyző, Jan Cerny és Filip Mares zárja. 

 

Sokat kell várnunk arra, hogy megtudjuk kihez kerül a 2025-ös egyéni világbajnoki cím. A szezon Európán kívül zárul és az idei utolsó előtti ralira, az aszfaltos Japán Ralira három hét múlva (2025. november 6-9.) kerül sor. A szezon november végén az idén debütáló Szaúd-Arábia Ralival zárul. 

2025-ös Közép-Európa Rali eredménye

 

  1. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 2:36:20,1
  2. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 2:37:03,8
  3. Ott Tanak (EST) i20 N Rally1 2:37:09,4
  4. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 2:37:26,9
  5. Adrien Fourmaux (FRA) i20 N Rally1 2:38:24,7
  6. Sami Pajari (FIN) GR Yaris Rally1 2:38:34,0
  7. Joshua McErlean (IRL) Puma Rally1 2:42:08,9
  8. Oliver Solberg (SWE) GR Yaris Rally2 2:45:16,3
  9. Jan Cerny (CZE) Skoda Fabia Rally2 2:47:11,2
  10. Filip Mares (CZE) GR Yaris Rally2 2:47:41,3

 

A világbajnokság állása a Közép-Európa Rali után:

Pilóták

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 247 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 234 pont
  3. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 234 pont
  4. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 197 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 166 pont
  6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 110 pont
  7. Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 96 pont
  8. Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT 79 pont
  9. Oliver Solberg (NOR) Toyota Racing WRT2 64 pont
  10. Joshua McErlean (IRL) M-Sport WRT 26 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 632 pont
  2. Hyundai WRT 464 pont
  3. M-Sport Ford WRT 176 pont
  4. Toyota Racing WRT2 127 pont

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/