Ismét a technika ördöge állította komoly kihívások elé Kiss Pál Tamást, aki a döntőben kormányszervó nélkül versenyezve állhatott fel a dobogó legalsó fokára az Országos Rallycross Bajnokság harmadik versenyhétvégéjén, Máriapócson.
Szombaton és vasárnap még minden a terv szerint ment. Tomi ott folytatta, ahol április elején, élete első ralikrosszos győzelme alkalmával abbahagyta. A 24 éves pilóta a szabadedzések után, az első előfutamot is magabiztos teljesítménnyel nyerte. A második előfutamban legnagyobb riválisaival került össze, akik ezúttal egyáltalán nem találtak fogást rajta, így a vasárnap újabb elsőséggel zárult.
A nyirádi teszt hasznos tapasztalataival felvértezett versenyző és a továbbfejlesztett versenygép is remekül teljesített. Szombaton még az is belefért, hogy a második szabadedzést követően rossz irányba mentek el a beállításokkal. Hétfőn azonban fordult a kocka.
A harmadik előfutamban a rajt után nagy adok-kapok alakult ki a nézők legnagyobb örömére. Látványban nem volt hiány, hiszen a versenyzők egyáltalán nem kímélték egymást és négy rendkívül izgalmas kör után Kárai Tamás, Wieszt Jankó, Harsányi Zoltán, Kiss Pál Tamás, Kotán Péter sorrendben intették le őket.
A miskolci kiválóság negyedik helye ellenére is elsőként jutott döntőbe, ám a harmadik előfutam hevében komoly sérüléséket szenvedett Skoda Fabia MK2-ese. Sajnálatos módon a kormánymű kapta a legnagyobb ütéseket és tönkrement, a szerelőknek pedig nem sikerült orvosolni a problémát a döntőig. Ez azt jelentette, hogy a poleból startoló éllovasnak kormányszervó nélkül kellett rajthoz állnia.

Egy 550 lóerős összkerékhajtású versenyautó esetében ez komoly hátránynak számít, arról nem is beszélve, hogy óriási fizikai igénybevételt jelent a pilóta számára. Ennek tudatában volt, aki egy-két körnél nem is jósolt többet Tamásnak.
A korábbi formaautós pilóta azonban ismét megmutatta, hogy milyen fából faragták és a fogait összeszorítva végig versenyezte a döntőt, ahol harmadikként ért célba. A győzelmet Wieszt Jankó szerezte meg, aki élete első sikerét könyvelhette el a SuperCars kategóriában, a dobogó második fokára pedig Harsányi Zoltán állhatott fel.
„Remekül kezdődött számunkra a hétvége. Az év elejétől folyamatos a javulás, most is szinte körről körre léptünk előre. A harmadik előfutamban azonban megfordult a szerencsénk. Egy darabig még arra is volt esély, hogy hiába jutottam be elsőként, nem tudok elindulni a döntőben. Végül ott voltam, de az igazat megvallva a start előtt nem sok jóra számítottam, ugyanis borzasztóan nehéz a versenyautót így irányítani. Egyáltalán nem olyan, mint ha az utcai autódban nincs szervo. Elképesztően kimerítő volt ez pár kör, ráadásul most nem csak az ellenfelekkel, hanem még a saját autómmal is meg kellett küzdenem. A harmadik hely még így is összejött, ami most felér számomra egy győzelemmel. Jankó sikerének azonban nagyon örülök, hiszen hozzám hasonlóan ő is a fiatal generációt, a szakág jövőjét képviseli.” – értékelt Kiss Pál Tamás.
Forrás: kisspaltamas.com
