Nyomtatás

Bemutatkozásunk: ötös!

AS Rallyesport Europe 

20. Veszprém Rallye, Beszámoló
Ollé Sándor- Czakó- Budai Annamária - Ford Fiesta S2000

 

A  magyar  bajnokságban  is  remekül  sikerült  az  AS  Rallyesport  Europe versenyzőpárosának,  Ollé  Sándornak  és  Czakó-Budai  Annamáriának  S2000-es bemutatkozása.  A  Ford  Fiestát  kiegyensúlyozottan  kormányzó  kettős  az  abszolút ötödik helyen végzett.


Ollé Sándor- Czakó-Budai Annamária: „Izgatottan vártuk a rajtot, hiszen ez volt az első éles  bevetésünk  a  Forddal  a  magyar  bajnokságban.  Most  már  nyugodtan  mondhatom, hogy jól sikerült, a két abszolút hetedik hely, a másnapi negyedik pozícióra volt elég, ami számunkra is meglepetés volt. Igazán úgy mozgott az autó, ahogy akartam, komoly volt a tapadásunk és a kanyarsebességünk, ezzel szemben a vasárnapi három szakasz nem sikerült  olyan  jól,  mint  ahogy  szerettem  volna,  nem  voltak  megfelelőek  a  beállításaink, így  elindultunk  egy  másik  irányba.  Valahogy  nem  találtam  a  féktávokat,  mindig túlcsúsztam és ez nem azért volt, mert rövideket fékeztem, hanem mert nem volt meg a kellő  tapadásunk.  A  tempós  kanyaroknál  le  akartunk  esni  az  útról,  teljesen  más szerkezete  volt  a  murvának,  mint  az  első  napon  és  nem  tapadt  meg  rajta  a  gumi,  nem találtuk  az  ideális  beállításokat  ahhoz,  hogy  gyorsuljunk,  hogy  oldalirányba  tartsa  az abroncsot, ezért volt szükség a változtatásra. A második körben az új beállításokkal és a puhább  Hankook  abroncsokkal  jelentősen  gyorsultunk  és  visszatornáztuk  magunkat  az ötödik helyre, ahol be is fejeztük a harmadik bajnoki futamot. Előrébb nem tudtunk volna lépni,  viszont  mögöttünk  komoly  csaták  folytak.  Ekkor  már  a  biztonságra  törekedtünk, hogy az addig megszerzett előnyünket ne veszítsük el, ami talán nehezebb feladat volt, mint  a  verseny  többi  része.  Összességében  jó  úton  haladtunk,  de  rövid  volt  ide  a végáttétel. Az első nap inkább a vezetéstechnikai hibák, míg vasárnap a beállítások miatt maradtak bent értékes másodpercek.

Időre  van még szükségünk, hogy teljesen  belakjuk a Fordot és olyan  gyorsan menjünk, mint  Norbi  a  Skodával.  Úgy  gondolom,  hogy  jó  irányba  haladunk,  megvan  a  megfelelő tempónk,  így  is  sokat  hagyunk  még  benne,  de  tudjuk,  hogy  hol  maradnak  a másodpercek.  Fantasztikus  élményt  ad,  az  egyik  barátom  fogalmazta  meg  a  legjobban milyen is ez  az autó, ez egy  ötvözet, olyan mint egy  S1600-as Swift, mert üvölt mint az állat és megy, mint az összkerekes Subaru keresztbe.

Nagyon  boldogok  vagyunk,  egyszer  már  végeztem  az  abszolút  5.  helyen,  még  a Subaruval,  de  nagyon  jó  újra  átélni.  Titkon  reméltük  a  jó  eredményt,  de  ez  felülmúlt mindent, hiszen az első-öt az a bűvös szám, ami nagy motivációt ad a csapatnak!”

 

Köszönjük támogatóinknak!

További információk: Papp Zsuzsa 06-30-239-5827 

 

További Veszprém Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/veszprem-rally-orb-2013

Kapcsolódó elemek