Nyomtatás

Kitartásból jeles

Az Update Team versenyzőpárosai már izgatottan várják az év utolsó Rali-Túra futamát. A váci verseny az elmúlt évek során sokak kedvence lett, reméljük most sem lesz ez másként. A látványos prológon és ritmusos gyorsasági szakaszokon hatalmas küzdelmek várhatók, hiszen sok kategóriában most dől el a bajnoki cím sorsa.

 

Pénzes Csaba: - Az előkészületekkel készen vagyunk a váci versenyre. A Tatabányán meghibásodott difit, hátsó hidat kicseréltük, a váltó átesett egy nagyobb revízión. Bízunk benne, hogy az utolsó futamunkon már szerencsésebbek leszünk, és kibírja a technika a célig.

 

- Kisebb kihagyás után visszaül mellém a „szokásos” navigátorom diktálni az itinert. Bár a pályák tekintetében most egy kicsit hátrányból indulunk, hiszen a Gombás- Sejce gyorsasági szakaszon még nem versenyeztem, ellentétben a márianosztraival. Emlékeim szerint ez egy szerethető, ritmusos pálya, tehát most is egy jóízűt szeretnénk rajta autózni. A Gombás-Sejce szakaszt pedig belső felvételek alapján memorizáljuk addig is. A szombati prológra pedig feltesszük az utcai gumit és nem vesszük túl komolyan.

 

- Reményeink szerint az eső nem fog esni a hétvégén Vác környékén, de ha mégis megtréfálna minket az időjárás, nem keseredünk el, hiszen akkor talán nem jön ki annyira a lóerő különbség.

 

- Az idei szezonban nem voltunk túl szerencsések, tehát mindenképpen szeretnénk már célba érni. A negyedik, ötödik hely környékét próbáljuk majd megszerezni a kategóriában, de ha előrébb végeznénk sem bánnánk.

 

Schubert István: - Az idei év csupa újdonságot tartogatott, mind autó, mind a pályák tekintetében. Az utolsó futamunk sem lesz másképp, hiszen soha nem versenyeztünk még ezeken a gyorsasági szakaszokon ezelőtt.

 

- A technikai háttér a Renault Megane marad, amellyel szeretnénk jobban megismerkedni. Az elmúlt héten átesett a revíziókon, tehát készen állunk a versenyzésre.

 

- Próbálunk kedvező itinert írni a szombati nap folyamán, hogy ne érezzünk akkora hátrányt az ismeretlenben.

 

- Mindenképpen szeretnénk célba érni, most a helyezés nem is annyira fontos már. Bízunk benne, hogy sok kedvező élményben lesz részünk a hétvége folyamán.

 

Köszönjük Támogatóinknak!

 

www.norbi.eu Update, Defend, Realproimgate Kft., Head - Up, Sko - Silex Kft., Gumibroker, Renault Darius, Yoko-System

Kapcsolódó elemek