2017. május 13-14.
 

A túraautó-világbajnokság Michelisz Norbert miatt hazánkban a Formula-1 után a második legnépszerűbb gyorsasági autós sorozat, amely évről évre (időjárástól függetlenül) több tízezer nézőt vonz a Hungaroringre – az utóbbi években a nézőszám a két nap alatt mindig meghaladta a 35 ezret.

A verseny tehát már önmagában is a figyelem középpontjában van (nem véletlen, hogy az utóbbi években Michelisz Norbertet választották hazánkban az év legnépszerűbb sportolójának), s az érdeklődést csak fokozza, hogy Michelisz immár gyári Honda-színekben száguld, s a remények szerint az idén már a világbajnoki címért küzd, miközben korábbi csapata, a Zengő Motorsport a korábbi F1-es pilóta, Olivier Panis fiát állítja csatasorba, a második autójában pedig várhatóan egy magyar tehetség ül.

 

Nézőközönség számára biztosított bejutási lehetőségek

Dátum Nap Nyitott kapuk Időszak
Nyitás Zárás

2017. május 13.

szombat 7-es kapu
8-as kapu
8:00 19:30

2017. május 14.

vasárnap 7-es kapu
8-as kapu
8:00 17:00

Nézőtéri belépőjegy árusító helyek

Dátum Nap Árusító helyek Időszak
Nyitás Zárás

2017. május 12.

péntek Főbejárat (1) 10:00 17:00

2017. május 13.

szombat Főbejárat (1) – VOUCHER beváltó hely
7-es kapu
8-as kapu
8:00 17:00

2017. május 14.

vasárnap Főbejárat (1) – VOUCHER beváltó hely
7-es kapu
8-as kapu
8:00 14:00

A belépőjegyeket a helyszínen csak és kizárólag forintban tudják megvásárolni.

A kapuknál lévő kasszáknál a következő utalvány fajtákat fogadják el.
Edenred: Ticket-Culture& Sport, Ticket Compliments –Top Premium
Erzsébet: Sport, Ajándék
Bankkártyás fizetésre minden kasszában lehetőséget biztosítunk.

Időterv

Péntek, május 12.
13:00 - 13:45 0:45 FIA ETCC 1. teszt
14:00 - 14:30 0:30 KIA Lotos Race 1. szabadedzés
14:45 - 15:30 0:45 FIA ETCC 2. teszt
15:45 - 16:00 0:15 FIA WTCC Biztonsági Autó gyakorlat
16:15 - 16:45 0:30 KIA Lotos Race 2. szabadedzés
Szombat, május 13.
9:00 - 9:45 0:45 FIA WTCC 1. szabadedzés
10:00 - 10:20 0:20 KIA Lotos Race 1. időmérő edzés
10:30 - 11:15 0:45 FIA ETCC Szabadedzés
11:30 - 12:15 0:45 FIA WTCC 2. szabadedzés
12:30 - 12:45 0:15 KIA Lotos Race 2. időmérő edzés
14:00 - 14:45 0:45 FIA WTCC Időmérő edzés Q1, Q2, Q3
15:00 - 15:20 0:20 FIA WTCC MAC3
15:45 - 16:15 0:30 FIA ETCC Időmérő edzés
16:30 - 16:40 0:10 KIA Lotos Race 3. időmérő edzés
17:00 - 18:30 1:30 FIA WTCC Promóciós körök
Vasárnap, május 14.
9:00 - 9:25 0:25 FIA ETCC 1. futam (12 kör)
10:05 - 10:30 0:25 FIA ETCC 2. futam (12 kör)
10:35 - 11:05 0:30 FIA WTCC Promóciós körök
11:25 - 11:50 0:25 KIA Lotos Race 1. futam (12 kör)
12:35 - 13:00 0:25 FIA WTCC Nyitó futam (12 laps)
13:45 - 14:15 0:30 FIA WTCC Fő futam (15 laps)
15:00 - 15:25 0:25 KIA Lotos Race 2. futam (12 kör)

Jegyek

Hétvégi belépő:  6.900,- Ft
Vasárnapi belépő: 4.900,- Ft
Szombati belépő: 3.500,- Ft

  • Belépésre jogosít a verseny adott napjá(i)n a pálya nézőtéri oldalán a teljes állóhelyre, illetve bármelyik tribünre

Paddock Szombat:          4.900,- Ft
Paddock Vasárnap:        4.900,- Ft

  • Átlépésre jogosít a verseny adott napján, a pálya nézőtéri oldaláról a Paddock területre és vissza (korlátlan alkalommal)
  • Önmagában a pályára való belépést nem biztosítja
  • 14 éves kor alatt a nézőtéri belépés, és a Paddock belépés is ingyenes a versenyhétvége minden napján.
  • 14 éves kor alatti gyermek csak szülői felügyelettel léphet be a Hungaroring területére.

VIP Vasárnap:                                               295,- €

  • Belépés a pálya nézőtéri oldalára
  • Belépés a Paddock területre
  • Vendéglátás a Paddockban a boxok fölött (reggeli, ebéd és snack) 10:00-16:00 óra között
  • Bár (kávé, tea, üdítő)
  • Különleges rálátás a célegyenesre
  • VIP Parkoló közel a Paddock-hoz és a VIP területhez

 

Térkép

Ingyenes buszjárat

2017 ELSŐ HIVATALOS TESZTJE A HUNGARORINGEN
 
Megérkezett a tavasz, ami azt jelenti, hogy a csapatok megkezdték a felkészülést a szezonra!
A FIA Swift Cup Europe 2017-ben is több kiemelt rendezvény betétprogramja lesz, így az idény-nyitó májusi verseny is különleges, hiszen a Kamion EB rendezvény betétfutamaként láthatjuk versenyezni a Swifteseket, a Red Bull Ringen.
 
 
2017 első hivatalos tesztjének a Hungaroring adott otthont, melyen több hazai csapat is képviseltette magát.
Hűvös, szeles, de száraz időben kezdhette a felkészülést a Swift Cup Europe mezőnye.
Az RTL Klub "AuTogram" autós magazinjának szakértője, az ötszörös magyar bajnok autóversenyző Borsi Gergő a tavalyi év után ismét rajthoz áll, így a felkészülésről ő sem hiányozhatott.
Bár idén is lesz számára ismeretlen terep a versenysorozatban, hiszen július 28 - 30 között a legendás olaszországi Imola pályáján zajlik majd futam, valamint Brno-ba is ellátogat a sorozat - de elmúlt évben szerzett tapasztalataival, és töretlen lelkesedéssel bizakodva várja a 2017-es bajnokságot!
A Swift Cup Europe versenybázisa idén olasz versenyzőkkel is bővül, valamint új fiatal tehetségekkel is gyarapszik: Borsi Gergő csapatában új versenyzőként Lengyel Ádám is indul a bajnokságban, aki az 1.3-as Suzukik kategóriájában bizonyíthat majd.
 
Szeretettel várunk mindenkit a szezonnyitó versenyen, 
2017. május 12-14 között, a Red Bull Ringen!

Immár negyedik szezonjára készül a sikeres versenysorozat, az MNASZ Autós Gyorsasági OB - Hankook Racer Cup, mely a kezdetektől a fiatal tehetségek felfedezését tűzte ki célul. Idén a kupa ismert helyszínei mellett egy különleges állomás is vár a versenyzőkre.



„A Hankook Racer Cup tavalyi szezonja nagyon jól sikerült, idén is hasonló hangulatú versenysorozatot szeretnénk lebonyolítani, ahol mind a pilóták, mind a szurkolók remekül érzik magukat. Természetesen 2017-ben is vannak pilótamozgások, lesznek, akik más sorozatban folytatják, de a legnagyobb nevekkel most is találkozhatnak a drukkerek. Az idei évben is több mint 10 autó nagy csatáira számíthatunk, a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 5 helyszínen és 13 futamon mérik össze erejüket a Swiftek, melyek teljesen új design-t is kaptak. A Hankook Racer Cup természetesen idén is a magyar bajnokság része, de nagy örömünkre a megszokott külföldi pályákon túl, most egy új, nemzetközi helyszín is bekerült a naptárba, ugyanis Brno-ba is ellátogat majd a mezőny, ahol gyönyörű környezetben, dinamikus, szintkülönbségekkel tarkított pályán mutathatják meg a tizenéves fiúk, hogy mit tudnak” – mesél az idei szezonról Kismarty-Lechner Gábor, a márkakupa promótere.

Magyarország teljesen új márkabajnoksága - mely a fiatal tehetségek felkutatását tűzte ki célul - 2014-ben indult útjára, minden évben a Hankook versenyabroncsok támogatásával rendezik meg. 2016 óta Hankook Racer Cup-ként szerepel az Országos Gyorsasági Bajnokságban. A nagy népszerűségnek örvendő nemzetközi kupa egy beszálló kategória az autósport világába, mely alkalmas arra, hogy felfedezze a tizenéves tehetségeket, elindítsa őket ezen a küzdelmes pályán, hogy később külföldi versenyeken is megállják a helyüket.

Ami a pilótákat illeti, 2017-ben is óriási küzdelem várható a tehetségek között. A szurkolók olyan nagy nevekkel találkozhatnak mint Boldizs Bence, László Martin vagy Kismarty-Lechner Gábor, aki szintén a bajnoki címért küzd majd.

„Szeretnénk az idei évben még jobban összefogni a csapatokat, mivel most két verseny között akár két hónap is eltelhet, ebben az időben a közösségépítés kerül majd előtérbe. Csapatépítő játékokat szervezünk, közös gokartozást, kirándulásokat, melyekkel szeretnénk még jobban erősíteni a versenysorozat szellemiségét. A pályán ugyan kemény csaták folynak az ifjú titánok között, de azon kívül igazi barátságok szövődnek. Ettől is különleges ez a sorozat. Idén újdonság még, hogy a teszteken sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet részt venni, a tavaly elért eredmények miatt pedig egyre többen érdeklődnek a Hankook Racer Cup iránt, így további előnyökhöz juthat a népszerű sorozat.” – teszi hozzá boldogan Kismarty-Lechner Gábor.

A kupasorozathoz idén egy új támogató is csatlakozott, a versenyautókat ugyanis az Orbico Hungary Kft. látja el Shel Helix motorolajjal.

"Mi az Orbico Hungary Kft-nél - mint a Shell kenőanyagok hivatalos magyarországi importőre - folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, melyek során mind a szakma mind a nagyközönség számára bemutathatjuk a Shell előremutató technológiáit, fejlesztéseit. A személygépjármű kenőolajok fejlesztésében élen járunk, így adta magát a lehetőség, hogy együttműködve a Hankook Racer Cup szervezőivel a 2017-es szezon során Shell Helix motorolajjal töltsük fel a versenyautókat, így támogatva a sorozatban versenyző ifjú tehetségeket. A kiváló minőségű kenőolajok használatával a versenyautó motorja az extrém körülmények között is kiváló kenést és így maximális teljesítményt biztosít, így a versenyzőknek nincs más dolga mint a versenyre összpontosítva a lehető legjobb eredményt elérni" – mondja Tamás Tamás, a Shell kenőanyagok üzletágvezetője.

A versenykupa idén a magyar szurkolók legnagyobb örömére a Hungaroringen startol április 21-23. között, ezután június 23-tól június 25-ig a Pannoniaringen száguldanak a versenyzők. A nyár utolsó futamára a jól ismert Slovakiaringen kerül sor augusztus 18-20. között, majd az őszi szezont szeptember 8-10. között a különleges brno-i verseny nyitja meg. A kupasorozat október 6-8. között szintén hazai pályán, a Hungaroringen zárul majd.

Szilveszter Rallye 2016 - Beszámoló

Bognár Tamás – Peremicki István
Lada 2101

 

 

Nagyszerűen zárult a 18. Szilveszter Rallye, ahol a kegyes időjárással párosulva rengeteg néző találta meg a szórakozását. Sok beérkezett nevezés érkezett, hiszen a hazai autósport események közül ezen a Hungaroringi „buli versenyen” indulnak el a legtöbben. A 250 feletti versenyzőpárosból csupán 166-an értek célba. Bognár Tamás és Peremicki István is önmaguk és a nézők szórakoztatását tűzték ki céljukként a jól bevált Lada 2101-es versenyautóval a H / 10-es kategóriában.

 

Bognár Tamás: „Vártam a Szilveszteri futamot, mivel 2011-ből kellemes emlékeim vannak erről a versenyről. Akkor Papp Tomi ült mellettem a J1-ben, az Ő navigálásával egészen a Historic kategória 2. helyéig jutottunk. Ez akkor nagy öröm volt számomra! Most is hasonló lelkesedéssel vártam a rajtot, bár szinte az összes helyről ahová időre kellett volna érkeznem... elkéstem, de végre elérkezett a pillanat, amikor kiengedték a szellemet a palackból. Elkezdtem magunknak, a Barátainknak és a Nézőknek autózni és jöttek a pozitív visszajelzések. Az autóban jó volt a hangulat, mindketten jól éreztük magunkat. A technika is bírta, meghálálta magát az előtte ráfordított idő. Bár olajnyomás problémánk többször volt, és mint kiderült az olaj is távozott a motorból a kipufogón keresztül, mégis jó szájízzel gurultunk át a célvonalon az utolsó körben is. Köszönöm a Srácoknak a szervizelést, Papp Tominak, Ráti Gergőnek, Molnár Kálmánnak!”

Peremicki István: „Izgatottan vártam a Szilveszteri versenyt, hiszen első alkalommal tapasztalhattam meg ezen a rangos eseményen a navigálás élményét. Teljesen más világ bent ülni, mint amit kívülről látunk és csodálunk médiásként. Idén lesz 10. éve, hogy fotósként veszek részt autóversenyeken, amire nagyon büszke vagyok, így hát elég közel áll hozzám az autósport rally műfaja. Időszűkében az adminisztrációs dolgok után a pályabejárásra nem maradt elég időnk, de azt hiszem így is megoldottuk a feladatot. Küzdöttünk kisebb gondokkal így az esti szakaszt például lámpasor és átbeszélő nélkül teljesítettük, ebből adódott, hogy inkább a másnapi gyorsasági szakaszokra koncentráltunk. Másnap ismét szembesültünk vele, hogy hatalmas élmény Ladával versenyezni, semmi máshoz nem fogható, ahogy a szurkolók viselkednek, csápolnak nekünk a pálya széléről. Az aznapi gyorsokat nagyobb kalandok nélkül megúsztuk, sikeresen teljesítettük az összes szakaszt. Szeretnék, minél több tapasztalatot szerezni navigálás terén, összeszokni a „pilótámmal”. Jól esett, hogy sok médiás kolléga, barát, családtag odajött a szervizparkba és szurkoltak nekünk az egész verseny alatt. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített benne, hogy eltudtunk indulni ezen a versenyen.”

 

Videó a párosról:
 

 

A párosnak még új a felállás, hiszen még csak két versenyen mentek együtt, de motiváltak és alig várják, hogy ismét autóba üljenek. Idén az Oroszlány Rallyen kezdték meg a közös munkát, ahonnan felemás szájízzel távoztak.

 

Bognár Tamás: „Előfutóként neveztünk az Oroszlányi futamra Pirikével, szerettünk volna egy jót autózni, és kiszolgálni a nézőket, ami sikerült is, a 3. körig! .... Ugye volt az ominózus B44, amiből következett, hogy kihúzták a Zsiguli "lábai" alól a talajt és megérkeztünk pár piruett után a fák közé, előtte érintve fát, beton km követ, gyakorlatilag körbeverve a Zsigulit. Ebből adódóan kicsit hosszabb lett a Szilveszter Rallyera való felkészülés, amire az időhiány is rásegített. Gyakorlatilag minden újra össze lett építve a Zsiguli eleje alatt, mivel sok alkatrész megsínylette az oroszlányi előfutást. Komoly helyreállítás történt a karosszériával kapcsolatban is... Hátul a keréktől hátrafelé számítva kellett megújuljon a jármű, elől trapézcserék történtek, kormánymű, irányítókarok, felfüggesztő tengelyek sínylették meg a fák közé érkezést... „

 

Nem mehetünk el amellett, hogy kicsit visszatekintenénk a múltba, hiszen Bognár Tamás pár év kihagyás után tért vissza a versenyzés világába. Öt szezonon keresztül a népes Rali Túra mezőnyét erősítette. Reméljük, most egy hosszabb visszatérésről van szó.

 

Bognár Tamás: "1999-től a környéken (Tolna megye) amatőr versenyeken kezdtem versenyezni egy utcai autóval, amiben azért volt kagylóülés, Bilstein gátlók és „megpiszkált„ motor. Ahol indultam az előkelő kategória 3. és 2. helyeket sikerült elérnem és a lényeg… Csak Zsigulival! Innen keveredtem Rallye Túra bajnokságba, ahol 2002 és 2007 között versenyeztem a H1-es kategóriában, ami abban az időben népes kategóriának számított a maga 20 körüli résztvevőjével. Itt sok tapasztalatra tettünk szert és szereztünk új Barátságokat, amik minden számító szándék nélkül a mai napig kitartanak… Ami abból az időből számomra fontos momentum, hogy minden versenyen célba értünk és 5.-6.-helyen zártuk a versenyeket, amit köszönhetek az akkori Szerviz hátteremnek is! Soha nem estem be, sokszor rezgett a léc, de mindig valahogy zsigerből jött a "menekülés"...”

„2017-re szeretném jogilag rendbe tenni a járművet, de ahhoz komoly átalakítást kell eszközölni a biztonsági felszerelésekkel kapcsolatban és elsősorban ez az elsődleges cél.  A többiről még nem tudok semmi érdemlegeset mondani, talán egy két előfutás lesz.”

 

Mindenkinek köszönjük, aki szurkolásával támogatott minket!

 

Köszönjük partnereinknek és barátainknak a támogatást:

Rolling Wash  A Gördülő Autómosó, Kamadochef – ceramic Grills and Smokers, Antal Szerviz – Tolna, Duna Trans Bt. – Tolna, Drink Bár – Tolna, Dekor Fashion, Mico Kft., Vents, Somfai – Munka és Tűzvédelem, Sajátzseb Kft., Toloczkó Péter - Fogarasi Rallye Team, Krizsanyik Zoltán – Krizsanyik Zoltán Photo, Pásztor Gábor – Kamadochef, Béres Gábor – Rallye Dream, Májer Dávid, Agócs Béla, Papp Tamás, Paholik Gábor, Rohl Antal, Fazekas Gábor, Ráti Gergő, Takács Balázs, Molnár Kálmán, Szőts László

 

A fotót készítette: Krizsanyik Zoltán

Fotó: Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Fotó: Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

SAJTÓANYAG 2016.10.22. Örömautózás a Hungaroringen

 

Az ÖRÖMAUTÓZÁSRÓL
Az Örömautózás nevű eseményt négy versenyző hívta életre Kiss Ági és Laboncz Katalin navigátorok, Stróbl Balázs, egykori rallye versenyző, valamint akkori navigátora Szilassy Arnold. Az évek alatt, mint egy erős négyesfogat vitték előre a rendezvényt, így mára az élet több területről is csatlakoztak hozzájuk szervezők, kiállítók és autóztatók - pályaautó és rallye versenyzők mellett, motoros klubok és egész napos program várja a gyerekeket és családjukat a Hungaroringre. Ezt a napot, mely évek óta megrendezésre kerül egy daganatos fiú, Kléri Ádám rajongása és sajnálatos halála ihlette.
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy mekkora felelőséggel és áldozattal jár a súlyos betegségben szenvedő gyermek ápolása. A család, a barátok és a környezet mennyi támogatást tud adni, a szülőknek és a gyermeknek a gyógyulás felé vezető úton. Az Örömautózás sikerét mutatja, hogy az elmúlt években, már túlmutat a nap az autóversenyzésen, mert egyre több motorsporthoz kötődő szervezet, olimpikon, színész és ismert ember, valamint vállalat csatlakozik az eseményhez.

 


Az idei Örömautózás “nagykövete” Dr. Tóth Frank 256-szoros, Világkupa és Európa Bajnok vízilabdázó, négy gyermek édesapja, aki azonnal vállalta, az esemény képviseletét. Minden évben az autóversenyzők mellett, más sportágak képviselői is az esemény mellé állnak, hogy felhívják a figyelmet a családra, az egymásra figyelésre és lehetőségek szerint a korai felismerésére a betegségeknek.
Tudjuk, hogy az élmény gyógyít, a mosoly, a jókedv erőt ad. 2015-ben már közel ötszáz gyermek és családja felejtette el a mindennapokat és gyógyult a felhőtlen kikapcsolódással és élményterápiával. Idén október 22-én, szombaton kerül sor a beteg gyerekek örömszerzésére a Hungaroringen.


Mára már egyre többen gondolják, hogy a kórházi ellátás mellett a lelket is gyógyítani kell és ezáltal gyógyulnak a fizikai betegségek is. Ehhez azonban élményre, örömre van szükség. Az Örömautózás Csapata ezt igyekszik együttes erővel megadni a beteg gyerekeknek és családjaiknak. Orvosi engedéllyel buszokkal és autóval hozott gyerekeknek nagy élményt ad minden évben az Örömautózás a versenyautókban, igazi versenyzőkkel. Átélhetik, milyen érzés versenypilótának lenni. Az autózás mellett többféle programot biztosítunk még számukra, 3D szimulátorok, trambulinok, kismotorok, arcfestés, játékok, bohócok, lufihajtogatók, teszik varázslatossá és meseszerűvé a szombat délutánt a sok - sok színes ajándék és program mellett a támogatóinknak jó voltából. Sok gyermek vágya teljesült azzal, hogy a rendezvény helyszíne idén is az autósport egyik fellegvára, a Hungaroring. Így a kis betegek a magyar példaképeik nyomdokain körözhetnek ,mint például Michelisz Norbi és Kiss Norbi.

Beszélgettünk a szervezőkkel számukra mit jelent az Örömautózás. Milyen nehézségek és kompromisszumok árán jutottak el a most már 8. alkalommal megszervezett eseményhez. Fáradságot és erőt nem kímélve fogtak bele ebben az évben is.

Kiss Ági, navigátor - Örömautózás főszervező

- Nőként, anyaként milyen érzés évről évre belevágni az Örömautózás szervezésébe?

- Minden évben nagy rajtunk a nyomás, a gyerekek kora tavasszal érdeklődni kezdenek, hogy mikor autózhatnak. Ilyenkor indul a Hungaroringgel az egyeztetés. Amikor pozitív választ kapunk, jó érzéssel tölt el, hogy igent mondhatunk a gyerekeknek. Ezután örömmel látunk hozzá a legapróbb részletek megszervezésének is. Nagyon jól együttműködik a szervezőcsapat, öröm velük dolgozni! Anyaként engem személy szerint boldogsággal tölt el látni az Ő örömüket! Hiszem, hogy ha csak egy kicsivel, de hozzájárulhatunk a gyógyulásukhoz, ezt látom az arcukon. Nehéz megállni sírás nélkül, de ez a nap végére mindig boldogsággal teli. A betegség tudat bennünk, felnőttekben van, nem a gyerekekben!

- Mi a szülők visszajelzése felétek?

- A szülők nagyon örülnek, hogy segítségükre vagyunk a gyermekek napjainak megszínesítésében. Hálásak nekünk, hogy legalább egy napra Ők is kikapcsolódhatnak, miközben a gyermekek szórakoznak.

Laboncz Katalin, navigátor - Örömautózás főszervező

- Mit éreztek, mikor kint vagytok és látjátok az arcukat?

- Öröm,boldogság tölt el minket, és az összes résztvevőt! Fura, hogy ezektől a gyerekektől milyen energiát kapunk! Nem lehet leírni, és elmondani ezt az érzést! Elárulok egy "titkot". ;-) A rendezvény végén, vagy otthon már nekünk is voltak Örömkönnyeink. Ezt meg kell élni és tapasztalni. Aki egyszer részt vett benne ,az utána már nem is kérdés, hogy ott lesz a következőn is. Felemelő látni a gyerekek arcát.

- A versenyzőket mennyire nehéz rávenni a részvételre?

- Még vége sem ért a rendezvénynek, már azt kérdezik, mikor lesz a következő? Nagyon sok a régi autóztatónk! Egyre több szakágból jönnek, ismertetik meg a gyerekekkel az autóikat. Sokan nem csak autóztatnak, hanem készülnek is ajándékokkal a gyerekeknek! Azok az emberek, akik erre a napra készülnek, hónapokon, heteken át, tudják, hogy miért is csináljuk, vesznek részt benne, támogatnak! Tavaly volt olyan versenyző, aki erre a napra átmatricázta az autóját rajzfilm figurákkal, hogy a kisebbeknek is nagyobb izgalmat és meglepetést szerezzen. Ennyi boldog, vidám arcocskát felejthetetlen élmény látni! A gyerekeknek az Örömautózás ad BOLDOGSÁGOT,nekünk meg a GYEREKEK! Mindenkinek hálás köszönet a részvételért!

Stróbl Balázs, egykori rallye versenyző - Örömautózás főszervező

- Számodra milyen érzés évről évre belevágni az Örömautózás szervezésébe?

- Nehéz… Minden évben, amikor vége van, azt gondoljuk, ez volt az utolsó. Elfáradunk benne. Sajnos nem minden esetben kapunk pozitív visszajelzéseket. Hiába látjuk az arcokon a mosolyt, mindig vannak kívül állók, akik elégedetlenek. Nagy erő kell nekünk ilyenkor, hogy újra felálljunk. Sorolhatnánk miket vágtak már a fejünkhöz - más kórház, más betegségbe szenvedőgyerek, miért nem jöhetnek.. - ,de talán az a legnehezebb, hogy felnőttek támadnak minket azzal, hogy Ők kifizetik, de miért nem ülhetnek be egy versenyautóba… Ilyenkor elgondolkodunk a világunkon, de megyünk előre, mert a céljainkat el kell érnünk. A végén pedig mindig megállapítjuk, a gyerekek öröme, mosolya, mindenért kárpótól minket!

- Mikor megkerestek egy céget, hogy állnak hozzá az eseményhez?

- Az első megkeresésénél azt gondolom, mindenki félve közelít az egészhez. Kétkedve fogadják. Majd, ha kilátogatnak, akkor döbbennek rá, mi is ez a program. Miről szól, mi a célja és a küldetése. Utána maguktól jelentkeznek. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Hungaroringnek köszönhetően egy kalkulálható költségvetésünk van, amit a régi és új támogatóink segítségével, gond nélkül megoldunk. De emlékszem a kezdetekben még volt, hogy, mi szervezők és magánszemélyek dobtuk össze a mentő árát.

- Milyennek képzeljük el a napot a te oldalról?

- Számomra szinte leírhatatlan. Nekem akkor van egy felemelő érzésem, amikor elindul a rendezvény. A hangosbemondón bemondom, hogy “induljon az Örömautózás az idén is” és látom, ahogy kirajzanak a versenyautók, benne a gyerekek arcán az őszinte izgalom, boldogság… Na akkor egy percre kiengedek, körbenézek és hálát adok annak, hogy ismét sikerült összehozni!Utána visszakapcsolok és az egész nap egy pillanatnak tűnik. Aki ismer, tudja ilyenkor 3-4 rádió van a kezemben és folyamatosan beszélünk, egyeztetünk. Estére meg hazaesünk. De a csapat és az Önkéntesek nélkül ezt lehetne megvalósítani, nagyon nagy köszönet nekik, és mindenkinek, aki részt vesz minden évben a szervezésben!

Szilassy Arnold navigátor - Örömautózás főszervező

- Hogy érzed, mint aktív versenyző, a csapatokat, versenyzőket mennyire nehéz rávenni a részvételre ?

- Ha nincs aktuális verseny, akkor azt gondolom könnyen. Furcsa dolog ez, de azt látjuk évről évre, hogy az autósportban indulók, nagyon a szívükön viselik az ilyen programokat és segítenek mindenben. A mindent szó szerint értsd, mert van olyan versenyző, aki évek óta kifizeti a gyerekek buszait! De ma már nem csak autóversenyzők jönnek, hanem autóklubok hozzák ki az autóikat, motorosok jönnek el és mutatják meg a motorcsodákat a srácokat. Mára egy igazi közösség alakult ki, akik tenni szeretnének a családokért, akik nap, mint harcolnak és reménykednek.

 

A Hankook Racer Cup az a versenysorozat, ahol nincsenek papírformák, minden futam tartogat meglepetéseket, ez így történt a bajnokság évadzáró viadalán is a Hungaroringen. Igazi pozícióharc alakult ki a három fordulós versenyen, melyből végül az ifjú tehetség, Báldi Gergő jött ki a legjobban.

 

 

„Izgalmas, fordulatokban gazdag idényzárón vagyunk túl. Jelentős előnnyel érkeztem a hazai pályára, ám az első futam nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltem. Sajnos verseny közben felnyílt az autó csomagtartója, ami komoly gondot okozott a felzárkózásban, így végül a 11. helyen sikerült behozni a Swiftet. A második körben azonban minden megváltozott, a fordított rajtrács szerint a 15. helyről rajtoltam, de nagy küzdelem árán átverekedtem magam a teljes mezőnyön és nyerni tudtam a Hungaroringen, ami hatalmas élmény volt. Minden összejött, mintha az égiek akarták volna, hogy bajnok legyek. Számomra az idény utolsó viadala már tétnélküli volt, de azért behoztam az autót a negyedik helyre, így összességében 234 ponttal fejeztem be az idei szezont. Mindenkinek köszönöm, aki segített a sikerek elérésében” – számolt be a hazai versenyről Báldi Gergő, az újdonsült bajnok.

A legnépesebb rajtrácsot felvonultató Hankook Racer Cup záró versenyének első futamán még a poleból induló Kismarty-Lechner Gábor is jó esélyekkel állt rajthoz, gyorsan az élre is állt, sőt el is lépett a mezőnytől egy kis időre a Swiftek versenyében. Nem sokkal később viszont egy baleset miatt, ahol Németh és Sebestyén ütközött össze, új rajtot rendeltek el, ekkor azonban Kismartynak már nem sikerült megtartania pozícióját, sőt egy elrontott féktávnak köszönhetően hamar átadta vezető helyét Boldizs Bencének.

A Lotusok versenyében Tomas Bizub rajtolhatott elsőként, ezt a helyezést a verseny leintéséig meg is tartotta a hazai pályáján versenyző György Anettel szemben. A küzdelem itt is rendkívül kiélezett volt, ami nem meglepő, hiszen pár pont a különbség a magyar hölgy és a szlovák fiatalember között a bajnokságban. A dobogó harmadik fokára a szlovák Ivan Lexa állhatott, aki maga mögé utasította az olykor a leggyorsabb köröket teljesítő Veronika Vanyovát.

A Hankook Racer Cup második futama a fordított rajtrács miatt ismét sok izgalmat rejtett magában, a 15. helyről rajtoló bajnokaspiráns Báldi Gergő tarolt és bebiztosította vezető helyét a bajnokságban. Vogel Adrienn sem tétlenkedett, másodikként ért célba, ezzel negyedik helye már biztossá vált. A harmadik helyen végző Boldizs Bence azonban nem sokáig örülhetett annak, hogy csökkentette hátrányát Kismarty-Lechner Gáborral szemben, hiszen míg a futómű-problémával küzdő tapasztalt pilóta szabályosan közlekedett, addig Boldizs hét másodperces büntetést kapott pályaelhagyás miatt, így gyorsan helyet is cseréltek.

„Úgy gondolom, hogy kicsit több volt ebben a futamban, negyedikként végeztem, a pontszerző hely megvan, ami nagyon fontos volt. Sajnos a futóművemet elütötték, így már az is öröm, hogy egyáltalán célba értem. Boldizs Bencével vagyok óriási csatában, ugyan még mindig mögöttem áll, 5 pont a különbség, de nagy harc lesz a második helyért az utolsó futamon” – mondja Kismarty-Lechner Gábor.

„A rajtos kalamajkából nem jöttem ki túl jól, sajnos a riválisaim el tudtak húzni mellettem, egy-két autóval előttem voltak. Szerencsére félig-meddig sikerült áthámoznom magam a mezőnyön, azonban Csucsu kicsit meglökött, amikor már bőven előtte voltam, így újra kellett kezdenem az előzgetést. Szerencsére sikerült még egyszer a bravúr, ám többre már sem időm, sem energiám nem volt,  így Adriékat nem értem be. Örülök a harmadik helynek és annak, hogy Gábor mögöttem végzett, most hoztam rajta három pontot. Öt pontra csökkent a különbség, így izgalmas lesz az utolsó verseny” – meséli izgatottan Boldizs Bence.

A Lotusok versenyében a második futamon Veronika Vanyova ünnepelhetett, hiszen maga mögé utasította a két bajnoki címre hajtó pilótát, Ivan Lexát és György Anettet.

A Hankook Racer Cup hungaroringi zárófutamán fordított sorrendben rajtolt a népes mezőny, ahol Takács Balázs tört az élre, aki elsőségét három körön keresztül tartani tudta, azonban az erős támadásokat már nem tudta visszaverni, így készségesen átengedte vezető pozícióját Boldizs Bencének. A fiatal pilóta nagyon higgadtan és kiegyensúlyozottan versenyzett, célja az abszolút második hely megszerzése volt csapattársa, Báldi Gergő mögött. Ezt sikerült is bezsebelnie, azonban dobogóját egy tisztességes csatában szerette volna megszerezni nem egy szerencsétlen baleset folytán. A verseny felénél ugyanis riválisát Kismarty-Lechner Gábort hátulról meglökték, keresztbe fordult és a falba csapódott, szerencsére egy kisebb agyrázkódással megúszta a balesetet, azonban így számára csak a dobogó legalsó foka jutott az év végi elszámolásban. Vogel Adri duplázott, így újabb dobogós pozíciójával a negyedik helyet szerezte meg. A XII. futam harmadik helyén a fiatal újonc, László Martin végzett.

Összefoglalva 234 ponttal a dobogó legmagasabb fokára Báldi Gergő állhatott fel az idei 5 versenyhétvégét követően, a második helyre Boldizs Bence ért fel 194 ponttal, míg a harmadik helyet Kismarty-Lechner Gábor szerezte meg 180 ponttal.

Hankook Autós Országos Gyorsasági Bajnokság - Hankook Racer Cup - Hungaroring

 

Mint ahogy az elmúlt hétvégén, most is az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság évadzáró futamainak résztvevői veszik birtokba a hungaroringi pályát. Ezúttal a márkakupák mezőnyéből avatnak magyar bajnokot, vagyis eldől, hogy a Hankook Racer Cup 2016-os abszolút győztese a Swiftek mezőnyében Báldi Gergő, a Lotus-al versenyzők között György Anett lesz? Mindketten vezetik a kategóriájukat.

 

 

Mindenesetre nem lesz ennyire egyszerű, hiszen a Hankook Racer Cup utolsó három futama kerül megrendezésre, ami mint az egész idényben hatalmas izgalmakat tartogat… Egyrészt óriási kihívás, hogy a három versenyt és az időmérőt is egy nap alatt teljesíti a mezőny, másrészt október közepe lévén az időjárás kiszámíthatatlansága is borsot törhet a pilóták orra alá.

A bajnoki cím sorsa a Swifteknél és a Lotusoknál is nyitott, így ez a hétvége dönti el ki lesz a 2016-os abszolút győztes. A Hankook Racer Cup népszerűségét támasztja alá, hogy nagyon népes lesz a mogyoródi rajtrács, 17 Swift és 4 Lotus méretteti meg magát. Ez jól mutatja a sorozat iránti érdeklődést, ami valamit előrevetít a következő évre is, ez a kupasorozat mindenkinek lehetőséget ad, akinek a vérében van a versenyzés, itt folyamatosan test-test elleni küzdelemben bizonyíthatnak a résztvevők, ami nagyon nagy érték, mert jó alapokat ad a továbblépéshez.

Nézzük szépen a versenyzőket: Báldi Gergő előnye a Swiftek mezőnyében elég tetemes, vagyis matematikailag még más is labdába rúghat, azonban ha Gergő pontszerző helyen teljesíti a futamokat, bajnokká avatják. A dobogó többi fokára azonban több jelentkező is benyújthatja az igényét, óriási csata várható.

A Lotusok versenyében viszont nagyon szoros a bajnoki tabella állása, a kiélezett küzdelemben György Anett néhány pont előnnyel kezdi a hazai viadalt, szlovák riválisaival szemben. Így mindenkire egy extra teher, nyomás nehezedik, nagyon ott kell lenniük fejben, és nem lehet megjósolni, kinek jöhet ki legjobban a lépés. Mindenesetre a múlt hétvégén az OB I. kategóriában is neveztek, hogy minden lehetőséget megragadjanak a versenyzésre, tesztelésre.

Egy izgalmas versenyre készülünk, ahol pilóta, csapat és autó egyszerre vizsgázik, ki tud legjobban alkalmazkodni a hétvége adta körülményekhez!

3. oldal / 23

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top