A 13. Rebenland Rallye rendezéséért ismét a Tourismusverein von Leutschach felelt, Bürgermeister Erich Plasch vezetésével. Ellentétben a tavalyi évvel, amikor a rossz időjárás az egész versenyt beárnyékolta, ezúttal a nézők, a versenyzők és a szervezők is tökéletes tavaszi napsütésnek örülhettek. A rally…

Wagner fehér foltja végre eltűnt

Az állami bajnok Simon Wagner az LKW FRIENDS on the road Jännerrallye powered by WIMBERGER megnyerésével végre behúzta azt a győzelmet, amely már-már átokká vált számára. A helyi hős, Martin Rossgatterer szerezte meg az ORM 2-es kategóriát, míg Marcel Neulinger győzött az…

Stabil teljesítmény, hibátlan csapatmunka

A PSZA Motorsport két párossal képviseltette magát az idei Herbst Rallye-n. Zagyva Dorka – Gubrán Filadelfia a Ford Fiesta Rally3-mal, míg Yves Volte – Fabian Peter a Lada VFTS-sel állt rajthoz. Mindkét egység eredményes hétvégét zárt. Dorkáék számára ismerős volt a terep,…

Abszolút 20-ban a Ladával

A PSZA Motorsport idén harmadik alkalommal állt rajthoz a szlovéniai Nova Gorica Rally-n, ahol két párossal képviseltette magát. Papp Arnie és Szabó Árpád a „zöld fenevad” Ladával, míg a Zsolna család a Historic kategóriában indult. A mezőnyre közel 160 kilométernyi gyorsasági szakasz…

Két párossal a Nova Gorica Rally-n

A PSZA Motorsport két párossal képviselteti magát a hétvégén megrendezésre kerülő 13. Nova Gorica Rally-n Szlovéniában. „Két párossal érkezünk a szlovén Mitropa futamra, a Zsolna József – Zsolna Mercédesz kettős a Historicos Ladával megy, míg Papp Arnie és jómagam szintén Ladával vágunk…
Jobbágy Ákos – Maricsek Miklós 50. Garrett Rally Košice 20242024.07.12-14.Roger Racing Kft. Beszélgetés Jobbágy Ákos autóversenyzővel a 50. Garrett Rally Košice 2024 után. Ők 2024-ben a Szlovák Rallye Bajnokság nyolcas kategóriájában versenyeznek egy Ford Fiesta R1T19-el! Nektek turbós motorotok van a Fiestában?-…

Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!

27. Rally Prešov - RRP 2024 Jobbágy Ákos – Maricsek Miklós27. Rally Prešov - RRP 20242024.06.28-29.Roger Racing Kft. Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek. Presov Rally, ahol szintén Maricsek Miklós navigált neked. A nyolc szakaszból hetet…

Kategóriagyőzelem a Tatry Rally-n

Beszélgetés Jobbágy Ákos autóversenyzővel az 51. Tátra Rally után, amit megnyertek. Jobbágy Ákos - Maricsek Miklós51. LIQUI MOLY Slovakia Rallye Tatry 20242024.05.23-25. Roger Racing Kft. Milyen versenyen vetél részt, milyen autóval mentetek és ki navigált neked? - 2024-ben a szlovák bajnokságban fogunk…

Hangodi Bendegúz: ADAC Opel Electric Rally Cup 2024

ADAC Opel Electric Rally Cup 2024 A Hungarian Motorsport Academy versenyzője, új navigátorral és új csapattal vág neki az európai megmérettetésnek. A 23 éves Hangodi Bendegúz és a 21 éves navigátora Petrovszki Dániel, Manfred Stohl csapatával és versenyautójával fognak a bajnoki címért…

Elképesztő volt ennyi ember között versenyezni

Pozitív élményekkel tértek haza a PSZA Motorsport versenyzői az ausztriai Herbst Rallye-ról. Szabó Árpád és Papp Arnold az RC4-es kategória hetedik helyén zárta a futamot a Citroen C2 R2 Max versenyautóval úgy, hogy előttük csakis kizárólag turbós autó végzett. „A bajnokságok lezárása…
1. oldal / 33

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top