Lewis Hamilton a szezon első harmadának végére formába lendült, s monacói teljesítményét át tudta menekíteni Kanadába. A Mercedes brit pilótájának ugyanis Montreálban is sikerült megszereznie a győzelmet. Ezzel kilenc pontra csökkentette hátrányát csapattársával, a most ötödik helyezést szerző, Nico Rosberggel szemben az egyéni ponttáblán. A második hely azé a Sebastian Vettelé lett, aki csapata rossz taktikája miatt csúszott le a dobogó tetejéről. Valtteri Bottasnak sikerült megismételni tavalyi eredményét. A Williams finn pilótája ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
„Nagyon nyomasztó arra gondolni, hogy milyen nehéz is volt ez a szezon az utolsó két futamig és most hihetetlenül hálás vagyok ezért két utolsó hétvégéért. Folytatom a kemény munkát, s ahogy látható is, nagyon fókuszált vagyok. Úgy érzem, hogy ez volt a legjobb versenyeim egyike már egy ideje, talán nem olyan jó, mint az előző, de nagyon örülök neki. Remélhetőleg előre és felfelé tartunk.” – szögezte le a versenygyőztes brit.
Sebastian Vettel a verseny egyik legnagyobb vesztese, hiszen a német nagy energiákkal kilőve a rajtnál megszerezte az első helyet, amelyet azonban nem tudott megtartani. Az első rajtkockából induló Hamilton bár elvesztette a vezetést, de egy bokszbeállásos stratégiája bevált. Miközben Vettelt a virtuális biztonsági autós fázis alatt behívták kerékcserére, addig Hamilton egyetlen bokszbeállásával megnyerte kettőjük csatáját.
Fotó: Amber PR
A Ferrari német pilótája szuperlágy abroncsokra váltott és ez azt jelentette, hogy ismét be kellett mennie gumikért a bokszba. Bár friss gumikon hajtott, később mégsem tudta beérni Hamiltont, aki kényelmesen megnyerte a Kanadai Nagydíjat. Hamilton öröme nem is lehetett volna nagyobb. Hátrányából a tabellán tovább tudott faragni azáltal, hogy Rosberg egy újabb nyomorúságos versenyen van túl, aminek az eredménye az ötödik hely és kevéske pontszám.
A rajt során a Mercedes pilótái csak egymásra koncentráltak – ennek eredményeként tudott Vettel elhúzni mindkettejük mellett - s Rosberg lekényszerült autójával a pályáról, aminek következtében az első kör végére a kilencedik helyre esett vissza. A német pilóta próbálta visszaverekedni magát az élmezőnybe, de akkor meg egy defekt kényszerítette ki a bokszba kerékcserére. Max Verstappent sem tudta az utolsó előtti körben kielőzni, így végül kénytelen volt beérni az ötödik helyezéssel.
Valtteri Bottasnak fekszik a kanadai pálya. Egy viszonylag csöndes versenyzés keretében ért célba a harmadik helyen úgy, hogy közben mindkét Red Bull-pilóta és Nico Rosberg is mögötte autózott.
A Ferrari nem volt elemében a kanadai hideg nyárban. Kimi Raikkönen sem úszta meg rossz stratégiai döntés nélkül. A finn pilótát is behívták a bokszba a virtuális biztonsági autós időszakban, hogy szuperlágy abroncsokat rakjanak autójára. A Jégember végül kénytelen volt a beérni a hatodik helyezéssel.
Fotó: Amber PR
A Red Bulltól sokkal többet vártak ezen a hétvégén, mint amit végül hozni tudtak pilótái. Daniel Ricciardo a hetedik helyre kormányozta célba repülő bikáját, amely ezúttal sajnos nem szárnyalt. Ricciardo önbizalmának az sem tehet túl jót, hogy ifjú csapattársa, Max Verstappen az előkelőbb negyedik helyet tudta megkaparintani.
A Force Indiával hajtó Nico Hülkenbergé a nyolcadik hely, akit Carlos Sainz követ a sorban. A nap legszebb versenyzése kétségkívül a Toro Rosso spanyol pilótájáé volt. Sainz autójában a verseny előtt ki kellett cserélni a sebességváltót, ami miatt a 20. helyről rajtolhatott csak el. Át kellett verekednie magát a mezőnyön, s miután a versenystratégiája is tökéletesen működött, így beért a még éppen pontszerző kilencedik helyre. Az első tizet Sergio Perez zárja, akinek nem sikerült megismételnie kitűnő monacói teljesítményét.
A bíztató időmérő edzéseredmény ellenére a McLaren pilótái nem zárják a hétvégét sikerrel. Fernando Alonso épphogy lemaradt a pontszerző helyekről, miközben Jenson Button autójának motorja a 10. körben lángra kapott, s ez nyomban életre hívta a virtuális biztonsági autós időszakot.
Kanadában nem sok ideje volt a csapatoknak összepakolni, hiszen a hétvégén (2016. június 19.) máris itt a következő futam, a vadonatúj bakui utcai pályán rendezett Európa Nagydíj. Itt tiszta lappal kezd mindenki, s miután a szervezők apait-anyait beleadtak, hogy nagyszerű verseny várja a résztvevőket, a hétvégében minden bizonnyal ezúttal sem kell csalódnunk.
2016-os Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye
Leggyorsabb köridő: Nico Rosberg (Mercedes), 1 perc 15.599 másodperc (60. kör)
A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Kanadai Nagydíj, Montreal
A Forma-1-es csapatok a csillogó monacói utcai futamot egy másik nagyon kedvelt helyszínre cserélik, mégpedig Montreal buckás utcáira. A hétvégén rendezik meg ugyanis a Kanadai Nagydíjat, amely bár már elvesztette a monopóliumát az észak-amerikai kontinensen, de az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos résztvevője a világbajnokságnak. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silverstone után a Forma-1-es naptár egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.
Érdekes versenyhétvége elé nézünk, már ami Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo személyét illeti, s lehet valamilyen párhuzam alakul ki pályafutásuk ezen pontján. 2015-ben Lewis Hamilton nyert Kanadában egy monacói blamázst követően, amikor is csapata miatt az első helyet egy harmadikra kellett cserélnie. Hamilton az idei monacói futamról már a győztes trófeával térhetett haza. Sokáig úgy volt, hogy Daniel Ricciardo nyeri a városállam futamát. Ám csapata tétlenkedése miatt elúsztak győzelmi esélyei és kénytelen volt beérni a második helyezéssel. Ha a Red Bull szárnyalása folytatódik és a sorstól kárpótlást kap az ausztrál pilóta, joggal várhatjuk őt a dobogóra, talán pont a tetejére az észak-amerikai nagydíjon.
Fotó: Amber PR
A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt mindig élvezetes versenyek zajlanak, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt. 2015-ben azonban unalmasan alakult a futam, ahol a Mercedes ismét megmutatta az erejét és ahol az eddig csak a negyedik helyig jutó Valtteri Bottas végre megtörte a megszokottat és dobogóra állhatott a ferraris pilóták nagy bánatára.
A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.
Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén mindhárom napra felhős időt jósolnak az előrejelzések. Vasárnapra már záporok is várhatóak. Az itt jellemző változékony idő megkeserítheti a csapatok dolgát.
Fotó: Amber PR
A verseny és a pálya
A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autóbeállításkor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók. A Pirelli Monacóhoz hasonlóan az ultralágy, a szuperlágy és lágy abroncsokat viszi el a hétvégére. Persze ha esik, a közepes és vizes abroncsok is rendelkezésre állnak majd.
A 70-körös Kanadai Nagydíj június 12.-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1”13.622-es időeredménnyel.
2015-ben Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A brit pilóta ideje 1:31:53.145 volt. A második helyen Nico Rosberg (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Valtteri Bottas (Williams) szerezte meg.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
versenyriport
A várakozásoknak megfelelően Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Kanadai Forma-1-es Nagydíjat, Montrealban. A címvédő pilótát ezúttal semmi sem hátráltatta és simán „berúgta a gólt”. Csapattársának és egyben legnagyobb ellenfelének, Nico Rosbergnek most csak a második helyezés jutott. A dobogó harmadik fokára nagy meglepetésre idén először nem egy ferraris pilóta állhatott fel, hanem Valtteri Bottas a Williams-től.
Lewis Hamilton a monacói fiaskó után úgy érkezett meg Kanadában, hogy nagyon szeretne törleszteni ezen az általa nagyon kedvelt pályán. A brit pilótát semmi és senki nem állíthatta meg célja elérésében. Azután, hogy megszerezte szombaton az első rajthelyről startolás jogát, a rajtnál kilőtt és tartani tudta előnyét az őt követő Nico Rosberggel szemben. S bár a verseny második részében Rosberg fel tudott jönni rá, a német soha nem került olyan helyzetbe, hogy veszélyeztetné a brit elsőségét.
„Nem éreztem, hogy nekem lett volna a legkényelmesebb egyensúlyom, alulkormányozott volt az autóm, de nem éreztem nagy nyomás alatt magamat. Nico gyors volt, de mindig éreztem, hogy a verseny az irányításom alatt áll. Elég előnnyel rendelkeztem ahhoz, hogy elhúzzak tőle, ha szükségét éreztem. Nem volt igazán komoly a helyzet. Nem tudom milyen lehetett kívülről nézni a futamot, de én elég intenzívnek éltem meg és igazán élveztem.” – szögezte le magabiztosan a futamgyőztes Hamilton.
Fotó: Amber PR
A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt mindig élvezetes versenyek zajlanak, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt. Idén azonban csendesre sikerült a futam, ahol a Mercedes ismét megmutatta az erejét és ahol az eddig csak a negyedik helyig jutó Valtteri Bottas végre megtörte a megszokottat és dobogóra állhatott a ferraris pilóták nagy bánatára.
A Ferrari ezúttal nem igazán jeleskedett. Miután az egyetlen pilóta, Sebastian Vettel, aki gyorsaságban felveheti a versenyt a Mercedes pilótáival, a rajtrács végéről rajtolt, a bronzérmes helyért Kimi Raikkönen és a Williams pilótája, Bottas között zajlott a harc. Bottas végül is akkor került pozícióba, amikor Kimi Raikkönen a bokszbeállását követően a tizes hajtűkanyar kijáratában furcsa módon megpördült a pályán. Raikkönen dühösen be is szólt a rádióba, hogy ugyanez történt tavaly az autóval. Joggal volt mérges, hiszen ez a finn harmadik helyébe került, annak ellenére, hogy csapat két bokszbeállásos stratégiára váltva próbálta őt ismét versenybe hozni.
Sebastian Vettel számára enyhén szólva sem túl jól sikerült a versenyhétvége. Büntetései és problémái miatt az időmérőn, a rajtrács végéről indulhatott csak el a német pilóta, de néhány kitűnő előzést követően végül sikeresen felhozta Ferrariját az ötödik helyre. Közben Fernando Alonsóval és Nico Hülkenberggel is összeakasztotta a bajszát.
Felipe Massa teljesítménye is magáért beszél. A 15. helyről rajtoló brazil néhány csodálatos előzésnek köszönhetően verekedte fel magát a hatodik helyre. Romain Grosjean jelenthetett volna nehézséget Massának, ha a francia pilóta nem rontja el a saját versenyét azzal, hogy Will Stevens lekörözése közben eltalálja annak autóját, s a Manor első szárnyától defektet nem kap. Végül a tizedik helyre tudta felhozni Lotusát. Pastor Maldonado lett így a nap hőse a Lotusnál. A hetedik helyezés és idei első pontjai sokat jelentenek számára és csapata számára, amely a hetedikről felugrott az ötödik helyre a konstruktőrök között.
Fotó: Amber PR
Nico Hülkenberg a Force Indiával lett a nyolcadik, akit Danyiil Kvjat és Romain Grosjean követ az első tíz között.
A McLaren első idei pontszerzését követően ismét pontok nélkül távozhat egy versenyről. Fernando Alonso és Jenson Button technikai problémák miatt kényszerült kiállni a versenyből, persze nem szó nélkül. A szebb napokat is megélt páros frusztrációjának adott hangot a csapatrádión keresztül, amelyet mindenki hallhatott.
Kanada után a csapatok visszatérnek Európába, hiszen két hét múlva (2015. június 21.) Ausztriában, Spielbergben állnak majd rajthoz. 2003 után tavaly rendeztek ismét futamot ezen a pályán nagy sikerrel. Nagy változás az erősorrendben ott sem várható. 2014-ben Rosberg és Hamilton mögött Bottasnak volt lehetősége dobogóra állni. Két kérdés merülhet fel a végeredménnyel kapcsolatban. Melyik Mercedes pilóta nyeri meg a futamot és a Ferrari vajon vissza tud-e kapaszkodni a dobogóra, vagy ismét átadja helyét Bottasnak a Williams-től?
2015-ös Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Kanadai Nagydíj, Montreal
Tengerentúli kiruccanás
A Forma-1-es cirkusz lecseréli a csillogó monacói utcai futamot egy másik nagyon kedvelt helyszínre, mégpedig Montreal buckás utcáira. A hétvégén rendezik meg ugyanis a Kanadai Nagydíjat, amely egy ideje már ismét az egyetlen észak-amerikai futam a versenynaptárban. Az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos ez a hétvége a világbajnokságban résztvevő gyártók számára. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silverstone után a Forma-1-es világbajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.
A monacói futam kurtán-furcsán ért véget két héttel ezelőtt. Lewis Hamilton biztos első helyét kellett feladja csapata rossz taktikája miatt. A brit pilóta csak harmadik lett Nico Rosberg és Sebastian Vettel mögött. Nico Rosberg így két győzelmével - Barcelonából és Monacóból - már csak eggyel van lemaradva Hamilton három futamgyőzelmétől. S zsinórban megszerzett két győzelmén felbuzdulva akár harmadik győztes trófeáját is begyűjtheti a hétvégén a német pilóta. Hamilton azonban nem adja könnyen a győzelmet. Kanadát szereti és megrázva magát ott szeretné megmutatni, hogy igenis ő a mezőny legjobb pilótája.
„Azt hiszem, amit el kellett mondani Monacóról, az már elhangzott. Nagy csalódás volt számomra, és a csapat számára is. Tanulunk belőle és együtt lépünk tovább, ahogy mindig is tesszük. Csak szeretném magam mögött tudni, magabiztosan rajthoz állni és sikert elérni. Ehhez nem is találhatnék jobb pályát, mint a montreali.” - szögezte le magabiztosan Hamilton, aki 2007-ben nyert itt egyszer a McLaren színeiben.
Fotó: Amber PR
2014-ben Kanadában Daniel Ricciardo a gyengélkedő Renault motorral hajtó Red Bullal megszerezte pályafutása első Forma-1-es győzelmét egy drámai versenyt követően. Mindjárt a verseny rajtja után egy baleset borzolta az idegeket. A Marussia két pilótája összekarambolozott és tele lett a pálya törmelékkel. A biztonsági autó mögött körözve kezdte így el a mezőny a versenyt. A szezon addigi eredményeiből kiindulva azt várta mindenki, hogy vajon a második helyről rajtoló Lewis Hamilton ki tudja-e előzni egyik kedvenc pályáján csapattársát, Nico Rosberget. Sokáig le is foglalta a nézőket a két pilóta csatája, ami végül azzal ért véget, hogy Lewis Hamiltonnak fel kellett adnia versenyt hátsó fék problémákkal.
A verseny felénél mindkét Mercedes elerőtlenedett, mint később kiderült a vezérlőelektronika melegedett túl az autókban. Hamilton kiesése után a még mindig az első helyen autózó, de már a gyenge motortól szenvedő Nico Rosberget így könnyedén előzte ki Daniel Ricciardo, s szerezte meg az első helyet.
Idén szinte esélytelen, hogy a Red Bull pilóták bármelyike dobogóra állhat majd, nem is beszélve a győzelemről. Az eddigiek alapján Mercedes pilóták és valamelyik Ferrari versenyző állhat majd a kanadai dobogó tetején. Kimi Raikkönen kevésbé esélyes, hiszen eddig Vettel tett le többet az asztalra. Bár Arrivabene csapatfőnök teljesen elégedett a finn pilóta teljesítményével, az újdonsült apuka már nem ilyen optimista. „Nyilvánvaló, hogy át kell gondolnunk, hogy mi nem jó az időmérő edzés során. Ki kell hozunk a legtöbbet az autóból, hogy helyeket nyerjünk. Remélhetőleg az év hátralévő részében fejlődhetünk és a versenyt sokkal könnyebbé tehetjük. Vasárnaponként láthatólag gyorsak vagyunk, de rossz helyről rajtolva nem sokat tehetünk.” – szögezte le.
A hétvégi Kanadai Nagydíjon fontos szerepet játszik a motorerő. A Ferrari és a Honda ezért felhasznál a motorfejlesztési zsetonjából a hétvégi nagydíjra. (Mint ismeretes év közben lehet motorfejlesztéseket végrehajtani különböző ütemezésben a kiosztott 32 zseton erejéig). A McLarennél már Monacóban tisztában voltak azzal, hogy a csapat továbbfejlesztett motorokkal utazik el az elkövetkező három motorerő szempontjából meghatározó pályára: Montrealba, a Red Bull Ringre és Silverstone-ba. A Ferrari esetében azonban nem egyértelmű, hogy már Kanadában, vagy csak az utána következő Osztrák Nagydíjon vetik be a továbbfejlesztett motorjukat.
Fotó: Amber PR
A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.
Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén mindössze péntekre jósoltak kis százalékban esőt, a szombati időmérő edzés és a vasárnapi futam száraz körülmények között zajlik majd nagy valószínűséggel. Az itt jellemző változékony idő azért megkeserítheti a csapatok dolgát.
A verseny és a pálya
A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autóbeállításkor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.
A 70-körös Kanadai Nagydíj június 7.-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1”13.622-es időeredménnyel.
2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. Az ausztrál pilóta ideje 1:39:12.830 volt. A második helyen Nico Rosberg (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Sebastian Vettel (Red Bull) szerezte meg.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR