Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Bíztató részeredmények Miskolcon

Osváth Péter és Répás Zoltán az ORB értékelését tekintve az abszolút nyolcadik helyen végzett a 24. Miskolc Rallye-n. A Skodás duó ugyan három pozíciót javított az egri eredményéhez képest, de még csak tanulják az R5-ös technikát az élmezőny tagjaihoz képest.

 

A hosszú és nehéz borsodi futam értékelését a versenyt megelőző teszttel kezdte a balatonfüredi pilóta.

„A mérnökkel a teszten abban próbáltunk előre haladni, hogy milyen fordulatszám tartományokban és melyik fokozatokban használjam a Skodát, mert Egerben még nagyon „Mitsubishisen” vezettem. A Lancer alacsony fordulaton ment és én ehhez vagyok hozzászokva, míg a Fabiat sokkal jobban kell forgatni, úgyhogy igyekeztem fejben átállni arra, hogy ne váltogassam el olyan hamar. A futóművön nem sokat variáltunk, illetve még nem is tudtam pontosan megmondani, hogy milyen irányba induljunk el, hogy be tudjunk gyorsulni.”

A Miskolc Rallye első fele, ahogy Osi fogalmazott, igencsak vérszegényre sikerült, de ezt követően fokozatosan lépdelt előre az összetettben a Skodás kettős.

„A szombati napunk pocsékul sikerült. Az első napi pályák nagyon gyorsak voltak és ott azt éreztem, hogy elég billegős a Skoda.  Most már tudom, látva a többiek autóit, hogy a mi kocsink sokkal magasabban van, így ezen is változtatni fogunk a következő aszfaltos futamra, lejjebb engedjük a Fabiát. Egy csomó dolgon kell még változtatnunk, de vasárnap már voltak értékelhető eredményeink. Mályinka például kifejezetten tetszett, ott például tudtunk abszolút ötödik időt is autózni. Az utolsó szakaszon viszont megforogtunk, hogyhogy a nyolcadik pozíciót elbuktuk Trencsényiékkel szemben Azt tudom mondani, hogy vannak bíztató részeredmények, de ebben az erős mezőnyben egy-egy jól összerakott szakasszal nem lehet megélni. Meg kell nézni Hadik Andrist, ő a verseny elejétől a végéig nagyon gyors volt, nem véletlen, hogy ő győzött Miskolcon. Nekünk még rengeteg kilométerre van szükségünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan és igazán gyorsan tudjunk autózni a Skodával, de azon dolgozunk, hogy a következő futamon is előrébb tudjunk lépni egyet.”




Kapcsolódó elemek