• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Erőnlétben még fejlődni kell

VARGA RACING TEAM – HELL 24. Miskolc Rallye, 2018. április 27-29.

Lángi Attila – Csáki Richard, BMW Z4 M Coupe

 

A 2018-as versenyszezon igazából csak az elmúlt hétvégén kezdődött el Lángi Attila számára. A Varga Racing Team pilótájának az április 27-29-ei HELL 24. Miskolc Rallye volt az első futama idén, amit a jó hangulatú versenyzésre szeretett volna szentelni. Az ORC abszolút 10. pozícióval, illetve a 2WD-ben elért 4. helyezéssel nem teljesen elégedett, valamint a stresszhelyzetek sem kerülték el, de összességében mégis jól érezte magát a borsodi viadalon.

 

Lángi Attila: Tény, hogy eredmény tekintetében nem ide vártam volna magunkat a verseny leintését követően, de a cél most ugyebár nem is ez volt a Miskolc Rallyra... Az elvárhatót hoztunk magunktól, vagyis végig mentünk, és felmértük, hogyan is állunk erőnlétileg. Sajnos azt kellett leszűrnöm ebből a hétvégéből, hogy nem igazán állunk jól: azt vettem észre, hogy 5-6 kilométerig, 4-5 perc menetelésig egész jól megyünk, pontosan teszem a dolgomat, de utána kezdek szétesni. Elfáradok, és nem tudok igazán koncentrálni. A rövid gyorsokon jó eredményt értünk el, de a hosszabb távokon már nem, ott például csak az adott helyzetre tudtam koncentrálni, előre gondolkodni már nem. Gondolom, ezt megfelelő edzésekkel lehet fejleszteni, amint alkalom adódik rá, konzultálni is fogok róla az orvosommal.

Ettől függetlenül jól éreztük magunkat, hiszen ismét versenyezhettünk. Ha azonban a szívemre tenném a kezemet, akkor volt 1-2 olyan pillanat, amikor ki kellett volna szállnom, szigorúan követve az orvosi utasításokat. Bosszankodásra adott okot például a sok kihordás mellett az is, hogy a lassító gumik nem ott voltak, ahol feltüntették őket az itinerben. Értem én, hogy a sportbíró is megunja a 10. alkalom után visszarakni a gumit, ha a kocsik elsodorják, de valami megoldást kellene erre mégis találni. Azt az ígéretet kaptuk, hogy ezt a következő futamra orvosolják.

Amit a verseny előtt mondtam, az be is igazolódott: kellemes, baráti hangulat uralkodik ebben a kategóriában, a rivalizálás rosszindulata egyáltalán nem figyelhető meg. Nagyon ügyesen autóztak a fiúk, ugyanakkor sajnáljuk, hogy Novák Balázséknak és Balla Tomiéknak idő előtt fel kellett adniuk a küzdelmeket.

A Z4 amúgy műszakilag tökéletes volt, viszont nem igazán lehetett az úton tartani. Az első napot még egészen jól bírta, de Mályinka nagyon nem tetszett neki, ott folyamatosan összeütötte a futóművet. Próbáltunk rajta emelni, de mivel nem volt nálunk egyéb eszköz a futóműbeállításhoz, ezért csak minimálist tudtunk változtatni rajta.

Jó lesz ez, csak nem tudom, mikorra fog helyreállni a rend. Ahogy néztem a számainkat, az a rosszalló előérzetem van, hogy 2018 nem a mi évünk lesz. De persze mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy lépést tudjunk tartani a többiekkel. Ráadásul a következő verseny már itt kopogtat a küszöbön, úgyhogy gyorsan fel kell turbóznom magamat, vagy megbeszélni a szervezőkkel, hogy csak 5-6 kilométeres szakaszokat tegyenek bele a szombathelyi programba – nem tudom, melyikre lenne nagyobb sansz ?

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top