A Maricsek Racing Team mind a négy párosa befejezte a szezonzáró Waldviertel Rallye-t. Az Osváth - Farnadi kettős az abszolút 6. és a hármas kategória 2., a Kovács - Istovics duó az abszolút 7. és a P2-16 kategória első a Maricsek - Magyar egység az összetett 12. és a P2-16 géposztály második, míg a Stepán Árpád és Bán Viktor az abszolút 13. és a P3-17 kategória első helyét szerzete meg az ORB utolsó futamán!


Osváth Péterék versenye nehézkesen indult, hisz az első szakasz rajtja előtt egy hibás szelep miatt rögtön kereket kellett cserélniük. Pechűkre a pótkerék nem egyezett az eredetileg használttal, ami nem könnyítette meg a helyzetüket az első gyorson. A gumi malőrt követően a második szakaszon becsúsztak az árokba, ezzel pedig több, mint egy percet veszítettek a kategória társaikkal szemben. A második kört, ahogy Peti fogalmazott, elfogadhatóan teljesítették és az utolsó szakaszra is maradt számukra izgalom:

„Ha, az utolsó gyorson csak a harmadik helyet tudtuk volna hozni, akkor Rongits megelőzött volna minket az éves értékelésben. Mentünk egy húzósat, de még az ésszerű határokon belül. Másodikak lettünk a szakaszon, amivel megőriztük a második helyet a bajnokságban.

Nehéz éven vagyunk túl. Részsikereink voltak, sajnos sokszor voltunk balszerencsések, nem egyszer megtréfált a technika. Versenyt nem tudtunk nyerni, ilyenkor az ember nem is nagyon érdemli meg a bajnoki címet. Nehéz év volt és nagy köszönettel tartozom a csapatomnak egész éves munkájukért.”

Kovács Antal és Istovics Gergő a Mecseki kiesést követően nagy várakozással tekintett a Waldviertel Rallye elé. A pályabejáráson még száraz volt az idő, de szombaton egész nap esett az eső, ami jól feláztatta a szakaszokat. Antiék jól kezdték a versenyt, de a harmadik szakaszon becsúsztak a szántóföldre, ami 30-40 másodperc időveszteséget jelentett számukra, illetve azon a részen ahol Ollé Sasáék kiestek a kaposvári kettős is majdnem befejezte a versenyt. A második kör nyugodtan telt számukra, a mezőny szépen megrostálódott, így az abszolút hatodik helyről várták az utolsó szakaszt.

„Az éjszakai gyorson egy teljesen ártatlan szituációban megcsúszott az autó és nekimentünk egy villanyoszlopnak. Le sem állt a Mitsubishi, raktunk egy egyest és mentünk tovább. Sajnálom a dolgot, mert az abszolút hatodik helyet elbuktuk, de megnyertük a kategóriát és teljesítettük a versenyt”

Kovács Antal egy nagyon jól felkészített és beállított autóval versenyezhetett az egész évben, de a címvédés (P2-16) az idei szezonban elmaradt.

„A szabályértelmezési zavarokkal küszködő sportvezetés miatt, egy versenyt a 2-es kategóriában teljesítettünk, kétszer meg kiestünk. Négy versenyből nem lehet bajnokságot nyerni, ennek ellenére a harmadik helyen leszünk az év végén. Ez nem olyan rossz, de nekem nem ez számít, én azért megyek, mert szeretem!”

„A legfontosabb az, hogy megtört a jég! Végigmentünk karcolás nélkül és befejeztük a Waldviertel Rallyet!” Maricsek Miklós öröme érthető, hisz a Waldviertel Rallye elődjén, a Semperit Rallye-n korábban kétszer is elindult, de akkor nem sok babér termett a kaposvári pilótának. A verseny tetszett a Maricsek - Magyar kettősnek, akik akkor is részt vettek volna az osztrák szezonzárón, ha az nem kerül be az OMRB, majd az ORB naptárába. Az eső és a nyálkás, csúszós szakaszok komoly feladatott jelentett a Mitsubishi Lancerrel versenyző páros számára.

„Alig volt tapadás, az eső miatt az előzőleg kigondolt beállításaink nem igazán működtek ilyen időjárási körülmények között, voltak cikis helyzeteink, de szerencsére sikerült megoldanunk őket.”

Az utolsó szakaszon ráadásul a technika is megtréfálta Maricseket, így az abszolút kilencedikről a tizenkettedik helyre csúszott vissza:

„A 13. gyors egy külön fejezet számunkra. Azt éreztem, hogy nem tudom úton tartani az autót. Először magamra gondoltam, azt hittem, hogy kiestem a ritmusból, aztán rájöttem arra, hogy az autóval lehet valami baj, mert teljességgel kezelhetetlen volt. Mint utóbb kiderült a hátsó diffi megsérült és ez okozta a problémát. Sajnos ez benne van, ez egy technikai sport. Jól éreztem magam a versenyen, jó volt Gáborral menni, az egész csapat jól dolgozott a hétvégén, mindenkinek csak megköszönni tudom a munkáját.”

A hétvégi Waldviertel Rally-val véget ér a 2014-es Országos Rallye Bajnokság. Az ausztriai szezonzárón négy egység képviseli a Maricsek Racing Team-et. A Grafenegg és Krems központú versenyen hét szakasz és 118 gyorsasági kilométer vár a résztvevőkre.

Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes kettős a 3-as géposztály második helyéről várja a mindent eldöntő, utolsó fordulót. A balatonfüredi pilóta lemaradása 4 pont a kategóriát vezető Matics Mihállyal szemben:

„Matematikai esélyünk van arra, hogy megnyerjük a bajnokságot, de nehéz a helyzetünk. Nyilván nem feltartott kézzel megyünk Ausztriába, megteszünk érte mindent, hogy jó helyen végezzünk. Gondolom Matics Miska a bajnokságot szem előtt tartva fog autózni, de bárkinek lehet technikai problémája, bárki hibázhat, nekünk ott kell lennünk és ki kell használnunk a kínálkozó lehetőséget. Rongits Attila lehet a fekete ló, ő az, aki meglepetést okozhat. Helyzeti előnyben lesz velünk szemben, hisz minden évben indul a Waldviertel Rally-n és azon túl, hogy nagyon gyors, jobban ismeri az ottani pályákat, mint mi. Az osztrák szakaszok hasonlóak, mint a Bükfürdő Rallye pályái. Minőségre szinte ugyan olyanok, de az ausztriai szakaszok jóval technikásabbak, kanyargósabbak.

Nem adjuk könnyen magunkat, annyit ígérhetek! Az autó jó, bízunk benne, hogy hibamentesen teljesítjük ezt a versenyt és tudunk egy jót autózni.”

Kovávcs Antal és Istovics Gergő 2007-ben már indult a Waldviertel Rally-n, igaz akkor nem ezek a szakaszok szerepeltek a verseny programjában. A legutóbbi két bajnoki nem úgy sikerült a kaposvári kettős számára, ahogy azt eltervezték, így, végre szeretnének egy gondmentes versenyt teljesíteni az EVO 6/9-es Lancerrel. Istovics Gergővel beszélgettem a verseny előtt:

„A bajnokságot egy műszaki és vezetéstechnikai hibáktól mentes, felszabadult autózással szeretnénk lezárni. A cél most is az első tízbe kerülni abszolútban és a kategóriát természetesen szeretnénk megnyerni, igaz jó sokan leszünk. Pécsen kiálltunk és ott eldőlt, hogy idén Szíjj Zsolti lesz a bajnok.  Négy versenyből nem lehet megnyerni egy bajnokságot ez be is igazolódott. Kassán felborultunk, Veszprémben pedig egy R4-es Lancerrel indultunk, ez pedig azt eredményezte, hogy kicsúszott a kezünkből a bajnoki cím. Elengedtük ezt a bajnokságot, mert amikor a Mecsekben előjött a motor probléma, még végig tudtunk volna menni, de ott úgy döntöttünk, hogy ezért a bajnokságért annyira nem kapaszkodunk. Ettől függetlenül a Waldviertel Rally-n a kategóriagyőzelmet szeretnénk megszerezni!

Csütörtökön Ausztriában tesztelünk, reméljük sikerül jól beállítani az autót. Pénteken pályabejárás, ahol igyekszünk egy pontos itinert készíteni, szombaton pedig verseny. Röviden ez vár ránk a hétvégén. „

Maricsek Miklós a Mecsek Rallye után visszaül a jól megszokott Mitsubishi Lancer EVO 6/9-be és ezúttal Magyar Gábor diktálja az itinert a kaposvári pilótának.

„Alig várom ezt a versenyt, mert a horvátországi Porecben is csak kettőt lehetett menni a pályákon, akár csak a Waldviertel Rally-n, és kíváncsian várom, hogy az ottani tapasztalatainkat, azt, hogy egy felírásból és egy ellenőrzésből írunk fel egy gyorsaságit, mennyire tudjuk kamatoztatni. Ausztriában már régen versenyeztem, kíváncsian várom ezeket az új szakaszokat.

Ha viccelődünk vele, akkor azt mondhatom, hogy van külön navigátorom aszfaltra és külön murvára. Most a murva navigátorommal megyek, de félretéve a tréfát, kellemes volt Szabolccsal versenyezni remélem, hogy ennek van jövője! Év elején Gáborral találtuk ki azt, hogy 2014-ben megyünk négy versenyt a meghirdetett Murva Bajnokságban. Ez az utolsó állomása annak a sorozatnak, a sors pedig úgy hozta, hogy ORB futam is lett belőle. Tulajdonképp a P2-16-os kategóriában megerősíthetjük a helyünket.

Gábor legutóbb Veszprémben ült mellettem. Régóta barátok vagyunk, mindig egy kellemes időtöltés vele versenyezni és kíváncsian várom, hogy mi a véleménye, szerinte mennyit fejlődtem július közepe óta, mert Porecben azt éreztem, hogy gyorsulok és határozottabb vagyok az autóban.”

Az MRT ausztriai kontingense a Stepán Árpád - Bán Viktor kettőssel válik teljesé. A kaposvári – pécsi egység a jól megszokott Lada 2101-sel a P3-17 kategóriában méretteti meg magát.

Osváth Péter és navigátora Farnadi Ágnes részt vett a Terep-rallye Országos Bajnokság hetedik, Etyek környéki futamán. A Balatonfüredi kettős egy Nissan Navara PickUp-val állt rajthoz az október 25-én megrendezett versenyen, ahol nem vallottak szégyent, hisz az abszolút harmadik és a saját kategóriájuk második helyét szerezték meg.


Adódik a kérdés, hogy egy rallyeversenyző miért indul el egy terep-rallye futamon? Peti egyszerű magyarázattal szolgált a kérdésre:

„Ágit, mint navigátort kölcsön kérték az augusztusi HunGarian Baja-ra és attól a csapattól kaptunk egy jó ajánlatot a Nissan Navara kipróbálására. Ez most lett esedékes és éltünk a lehetőséggel, megpróbáltuk ezt a dolgot, mert kíváncsiak voltunk, hogy milyen is valójában.

Más, mint a rallye, mert a terep-rallye-ban a helyszínen kapsz egy itinert, nem tudsz tréningezni. Ezért ebben a szakágban igazán felértékelődik a navigátor szerepe, itt tényleg 100 %-ig képben kell lennie a mitfahrernek! Nehéz átállni az általunk használt itinerről a terep-rallye-ban használt itinerre, de Ági nagyon jól végezte a dolgát és ez sokat segített nekem.”

Az előző napi esők nagyon feláztatták a talajt, így a sár, mint extra nehézségi tényező tovább nehezítette a pilóták és navigátoraik dolgát.

„Igen persze, de mindenki számára ugyan olyanok voltak a körülmények. Azt azért sajnáltam, hogy ennyi sár volt a pályán, mert száraz körülmények között jobb képet kaphattunk volna az autó teljesítményéről. Nehéz az autó, megtankolva 2,5 tonnáról beszélünk, ha ilyen rosszak a körülmények akár 2-300 kg sár is rá tud telepedni még pluszban az autóra. Kicsit butább a hajtása, nem úgy kanyarodik, mint egy jól beállított Mitsubishi. Más, de ugyan úgy kormány van benne, kerekek hajtják, ha ráérez az ember és jól elkapja a fonalat, akkor nagyon jó élményt nyújt. Panaszra persze semmi okom, hisz a kategóriánkban másodikak, abszolútban pedig harmadikak lettünk. Előzetesen nem vártam magunkat ilyen helyre, de nagyjából minden összejött nekünk. Nagyon jó volt a verseny és az tetszett igazán, hogy rengeteget kellett improvizálni.”

Nem hagyhattam ki a kérdést, hogy ilyen sikeres kezdést követően Peti átnyergel-e a terep-rallye-ra, vagy marad a jól megszokott Mitsubishinél?

„Ez egy egyszeri alkalom volt! Biztos, hogy fogok még ilyen versenyen indulni, de a rallye az én szívem csücske, nem fogok váltani, maradok rallyeversenyző!”

Osváth Péter - Farnadi Ágnes
Mitsubishi Lancer Evo 9 Gr. N


Jól kezdődött, de némi balszerencsével végződött csapatunk hétvégéje a Mecsekben. Lévén, hogy fontos futamról volt szó, igyekeztünk a szokásosnál jobban felkészülni, de Fortuna ismét félrenézett, amikor nagy szükség lett volna rá.

Pénteken három gyorsasági szakasszal indult a futam, amelyből kettő egy reptéri, mesterségesen kilalakított pálya volt. Az igaz próbatétel sötétben a híres árpádtetői gyorsaságin következett, amelyre a rajt előtt közvetlenül lecsapott az ítéletídő, alaposan átrendezve annak minőségét. Kisebb csúszkálásokkal azonban viszonylag jól sikerült leérni, és második helyről vártuk a szombati napot, amikor is hatszor kellett rajthoz állnia a mezőnynek.

Két megnyert gyorsot követően sikerült az élre állnunk, igaz nem sokkal, amikor elkezdődött a kálvária. Egy eltörött olajcső okozott a verseny végéig folyamatos izgalmakat, mivel a szivárgó olaj, elégve a motortér forró alkatrészein, hatalmas füstöt és ijedelmet okozott.

Mivel a baj forrását nem tudtuk megszüntetni, fel voltunk készülve rá, hogy leéghet az autó, így az utolsó körben már nem az első idő, mind inkább az volt a cél, hogy valahogyan beérjünk a szervizbe. Sajnos az utolsó gyorsaságin már annyira kevés olajat kapott a motor, hogy csapágyas lett, de sikerült “bevonszolni” magunkat a célig. Második helyen végeztünk a futam végén. Igaz az eredeti cél nem ez volt, de megmaradt az autó, amire már nem sok esélyt láttunk egy esetleges tűz miatt. Sajnáljuk, hogy nem sikerült átvinnünk, amit beterveztünk, egyelőre a második helyről várjuk, hogy az utolsó, osztrák futamon végre valami szerencse is érjen minket.

Köszönjük a támogatást mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ismét rajthoz álljunk. November 7-8 között Ausztriában kerül megrendezésre utolsó ORB futamunk, amely egyben eldönti, sikerül-e megszerezenünk csoportunkban az első helyet. Várunk szeretettel mindenkit a pálya szélén és a szervizparkban!

 

Forrás: osvathracing.hu

40. Kassa Rally 2014. szeptember 5-7.

Osváth Péter- Farnadi Ágnes Mitsubishi Lancer Evo 9 Gr. N



Minden versenyzőpáros számára vannak szívének kedves és rémálomszerű futamok. Ez utóbbi kategóriába sorolja csapatunk az elmúlt hétvége eseményeit is.

 

A magyar Országos Rally Bajnokság soron következő futama Szlovákiában, Kassa híres pályáin került megrendezésre. Bár volt szerencsénk már a gyorsaságik többségén menni korábban, most a rendezők igyekeztek a megszokott kanyarokat kicsit megvariálni hol azzal, hogy megfordították a pályát, hol pedig azzal, hogy csak bizonyos ismert részeket tettek bele. Számunkra mindig is kedvező volt, ha ismeretlen utakon kellett versenyezni, ezért is vártuk nagy reményekkel, miként tudunk „labdába rúgni”. Ezúttal azonban súlyos öngólt rúgtunk magunknak, hiszen pár másodperccel elmaradva az első helytől, az egyik gyorsasági rajtjában ismét lecsúszott egy turbócső, aminek köszönhetően utcai tempóban tudtuk teljesíteni az adott pályát. Ennek következménye volt, hogy a kategóriatársakkal szemben szereztünk egy több, mint egy perces hátrányt, amit nem igazán lehet ledolgozni. Bár a másnapi gyorsokon is sikerült jó időket jönnünk, ez nem volt elegendő a felzárkózáshoz, és sajnos pont az erőgyorsasági szakaszon volt egy megforgásunk is. Ennek köszönhető, hogy sajnos a negyedik helyre csúsztunk vissza. Sajnos a bajnokságban eddig vezető pozíciónkat elvesztettük ugyan, nem csüggedünk, hiszen még két futam van hátra és lemaradásunk sem behozhatatlan.

 

A következő hónap két fontos futamot is tartogat számunkra, hiszen október elején kerül megrendezésre a szívünknek szintén igen kedves Budapest rally, majd két héttel később a mecseki pályákon zárjuk a rally egyes évadot. Bízva kicsit több szerencsében, várunk mindenkit szeretettel a pályák szélén.

Partnereinknek és Csapatunknak ezúttal is hálával tartozunk, hogy újra segítségünkre voltak!

Eseménydúsra sikeredett a Kassa Rally a Maricsek Racing Team párosai számára. A hétvégén hullámhegyek, és hullámvölgyek váltogatták egymást mindhárom Mitsubishis páros életében. A Maricsek Miklós - Kovács Szabolcs kettős (Mitsubishi Lancer EVO IV/IX) első közös versenyén megnyerte a P 16-os kategória küzdelmeit, igaz ehhez az is kellett, hogy az utolsó szakaszon az addig a géposztályt vezető csapattársaik, Kovács Antal és Istovics Gergő felboruljon a Mitsubishi Lancerrel. A Maricsek Racing Team harmadik párosa, Osváth Péter és Farnadi Ágnes az első nap technikai problémája után végül a negyedik helyet szerezte meg a 3-as kategóriában.


„Elégedett vagyok, ha abból a szemszögből nézzük a hétvégét, hogy végig csináltunk egy komoly versenyt, teljesen más stílusú pályákon, mint az itthoniak és, hogy ez volt az első közös versenyünk Szabival.” Kezdte a verseny értékelését Maricsek Miklós, a csapat rangidős pilótája.

„Az első napi teljesítményünkkel meg voltam elégedve és arra számítottam, hogy vasárnap gyorsabbak leszünk. Ez sajnos nem jött össze, mert túl óvatos voltam, főleg a hosszú gyorson. Az első körben, a 23 km-es szakaszon, a pálya utolsó harmadán elment a fékünk, ezért ott nem tudtunk megfelelően teljesíteni. Ami számomra egy kicsit negatív, hogy a fékproblémától függetlenül a Mitsubishis mezőny második felében voltunk, de ezen próbálok és fogok is javítani!”

Az utolsó szakaszon ráadásul a harmadik és a negyedik sebesség is eltűnt a Mitsubishi váltójából, így ezt a gyorsaságit ötödik fokozatban teljesítette a Maricsek - Kovács kettős. A technikai gondok ellenére az abszolút 18. helyen teljesítették a kassai futamot, sőt a P16-os géposztályt megnyerték.

„A célban vegyes érzések kavarogtak bennem, inkább a második helyért járó kupát vettem volna át, nem az elsőt. Antiék nagyon sokkal vezettek. Azzal, hogy kiestek, az ölünkbe hullott az első hely.”

Az első napot nyugodt autózással az abszolút 9. és a P16 kategória első helyen zárta a Kovács Antal - Istovics Gergő páros. A vasárnapi folytatás sajnos nem volt épp zökkenőmentes a kaposvári kettős számára.

„Nem tudom, hogy miért, de vasárnap, az első, városi gyorsaságin elég gyenge időt mentünk a többiekhez képest. Velencei Ádám tizennyolc másodperccel volt mögöttünk a második nap reggelén. Az lett volna a cél, hogy őt magunk mögött tartsuk. Erre az első gyorsaságin azt a kis előnyünket rögtön el is vesztettük. A második körben már kemény gumikkal mentünk és a hosszú gyorsasági jól sikerült. Ahhoz képest, hogy nem szeretem a széles szakaszokat, még Krózser Menyhértet is meg tudtuk verni.”

Ezért az utolsó szakaszon, a plusz pontokért szálltak versenybe a fiúk.

„Így is kezdtünk neki, nagyon gyorsan mentünk odáig, amíg a baleset megtörtént. Egyszerűen egy kicsit megmozdult az autó hátulja, hozzá ért egy tuskóhoz, ami egy partoldalba befordította a kocsit és az felborította. Nem volt egy durva hiba, csak pechünkre ott volt az a tuskó, ami megdobta az autót. Szerencsére mi nem sérültünk meg, az autóban sem keletkezett olyan óriási kár, úgyhogy haladunk tovább előre, már várjuk a Budapest Rallye-t!”

Osváth Péter és Farnadi Ágnes a 3-as kategória második helyén autózott egészen az ötödik szakaszig. Az Idos névre keresztelt gyorsaságit egy technikai hiba miatt turbónyomás nélkül teljesítették és visszacsúsztak a kategória negyedik és az abszolút 22. helyre. Vasárnap innen kezdték meg a felzárkózást.

„Két szakasz alatt ledogoztuk a hátrányunkat Kiss Laciékkal szemben, de innentől kezdve amennyivel megvertük az egyik gyorson, annyit mindig visszaadott a következőn. Az utolsó szakasz előtt még harmadikak voltunk, de az erő gyorsaságin megforogtunk, így nem csak a bronzérmet buktuk el, hanem az extra pontokat is. Ezúttal semmi nem jött össze, ilyen hétvégénk volt.”

Az Osváth - Farnadi kettős végül az abszolút 15. és kategória 4. helyén végzett a Kassa Rally-n.

A csapat sportokban az augusztus általában a felkészülés és az átigazolások időszaka. A rali merőben más, mint  a foci vagy a kosárlabda, de az előző gondolatmenetet folytatva az utolsó nyári hónapban megerősítette a keretét a Maricsek Racing Team. A Kassa Rallye-n már a csapat színeit képviseli a 3-as kategória éllovas kettőse: Osváth Péter és navigátora Farnandi Ágnes. Nem ez az egyetlen újdonság a csapat háza táján. Maricsek Miklós új navigátorral vág neki a bajnokság negyedik futamának, Kassán Kovács Szabolcs diktálja az itinert a Mitsubishi Lancer EVO-ban. Kovács Antal és Istovics Gergő pedig visszaül a már jól megszokott Lancer EVO IV/IX-be.


 A 40. Kassa Rallye-t Szeptember 5-7-e között rendezik. A versenytáv 473 km, ebből a 11 gyorsasági szakasz 141.5 kilométert tesz ki. A magyar pályákhoz képest északi szomszédjainknál alacsonyabb a gyorsasági szakaszok átlagsebessége, mert az utak nagyon szűkek és felhordásosak. Újdonságot jelent továbbá, hogy tavalyi esztendőhöz képest szinte teljesen megújul a verseny útvonala.

A Kovács - Istovics kettős tavaly az abszolút ötödik helyen fejezte be a Kassa Rallye-t, ezért a pilóta számára különösen kedves a szlovákiai futam:

„Nagyon kedvelem ezeket a szűk, technikás pályákat, itt teljes mértékben itinerből kell menni, hagyatkozni kell a navigátorra. Nem szoktunk sokat készülni a soron következő futamra, de most teszteltünk, vettünk új gumikat, az átlagosnál kicsit jobban készülünk, de ez nem jelenti azt, hogy bármiféle görcsösséget magunkra vennénk. A fő szempont, hogy jól érezzük magunkat, ha pedig van mellette eredmény az egy grátisz számunkra.”

Osváth Péter a hagyományos N csoport listavezetőjeként a lehető legtöbb pontot szeretné begyűjteni Kassán:

„Érdekes lesz, hogy új pályákon megyünk, csak egy olyan szakasz szerepel a kiírásban, ahol tavaly is mentünk. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy nekem nem szokott gondot okozni, ha új, ismeretlen szakaszokon megyünk. Nyílván szeretnénk megnyerni a versenyt, de számunkra a bajnokság a fontos. Ezért inkább a saját ritmusunkban autózunk, igyekszünk nem hibát véteni, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ésszel fogunk autózni. ”

Maricsek Miki az elmúlt két évben csapatvezetőként jeleskedett a Kassa Rallye-n, de 1998-ban már nyert itt, egy Skoda Felicia-val volt a leggyorsabb az A5-ös géposztályban.

„Most természetesen nem ez a cél. Én abszolút arra készülök, hogy teljesítsük ezt a versenyt. Ennyi kihagyás után ez is egy nagy kihívás. Aszfalton idén még nem is nagyon versenyeztem, kell még egy kis idő, hogy visszarázódjak és az is nagyon fontos, hogy össze szokjunk Szabival. Egy pilóta-navigátor viszony majdnem olyan, mint egy házasság. Én nagyon várom, volt már egy közös tesztünk, akkor már kipróbáltuk egymást és abszolút pozitív a véleményem. Jól éreztük magunkat, tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, remélem a folytatás is hasonlóképpen alakul majd. Számunkra az a feladat Kassán, hogy célba érjünk, teljesítsük az összes szakaszt és csipegessünk pár pontot, mert abból lehet építkezni.”

Osváth Péter - Farnadi Ágnes    
Mitsubishi Lancer Evo IX. (Gr. N.) - Osváth Racing Team 

Veszprém Rallye 2014 


Defekt, beázás, avagy a baj nem jár egyedül….
Sok versenyt értünk már meg, ami nem volt könnyű, de reméljük lejjebb már nem nagyon van. Célba értünk, de a hazai pálya nem sok szerencsét hozott. Nem is tudjuk, hogy hol kezdjük a gondok sorolását…


Mint mindig, a veszprémi futamot vártuk idén is a leginkább. Nem csak mert hazai pálya, de mindig is a kihívásokkal teli versenyek között tartottuk számon, hiszen murván menni -különösen, ha ennyire változatos- nem sok versenyen van lehetőségünk.


A szombati napon kétszer teljesítette a mezőny a Márkó- Jutaspuszta közötti szakaszt. Mindjárt az első gyorson jöttek a gondok, és ahogy kell..párosával. Először egy pocsolyán való átkelésnél ázott be motortér, amitől a működőképes hengerek száma erősen megcsappant. Több kilométeren át mentünk szinte utcai tempóban, mire kitisztult az autó. Aztán mire sietni is lehetett volna, kaptunk egy defektet is. A második gyorson különösebb gondunk nem volt, így nem behozhatatlan hátránnyal tértünk nyugovóra, annak reményében, hogy másnap lefaragjuk, amit kell.

Amire nem számítottunk, hogy csak másnap kezdődik az igazi megpróbáltatás. Vasárnap három különböző szakaszon kergettük a másodperceket. Mindjárt az első körben, az egyik gyorsasági egy harmadán defektet kapunk, amivel kénytelenek voltunk kijönni. Sajnos ez meg is pecsételte a sorsunk, a negyedik helyig estünk vissza. Az autó kasztnija is megsínylette a kalandot, de a Szerviz áldásos munkájának köszönhetően, hamar megoldódott az esztétikai probléma is. Nap közben még egyszer sikerült kicsípni a gumit, de a kormány is leugrott a helyéről, nem kevés izgalmat okozva.

Az utolsó két gyorsasági problémamentes volt, meg is nyertük mindkettőt, ebből egyik abszolút harmadik, másik pedig abszolút hatodik helyre is elég volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez utóbbi egyben a Powerstage szakasz is volt, így értékes bónusz pontokat sikerült hazahozni a kategória 4. helye mellé, mentve ezzel egy picit az elúszott helyezést. Sajnáljuk nagyon, hogy nem volt szerencsénk, az utolsó két gyorsaságit nagyon élveztük. Az autó tökéletesen működött, csakúgy, mint remek Szervizcsapatunk.


Rengeteg szurkolónk volt köszönhetően a hazai pályának. Nagyon köszönjük a támogatást! Legközelebbi futamunk feltehetően teszt jelleggel a másod osztálynak rendezett Baranya Kupa lesz augusztusban. Mindenkit szeretettel várunk!


Szerző: 206wrc  www.osvathracing.hu

Osváth Péter - Farnadi Ágnes
Mitsubishi Lancer Evo IX. (Gr. N.) - Osváth Racing Team 

Székesfehérvár Rallye 2014. június 13-15.

 

Rendhagyó versenyt tudhat maga mögött az Országos Rally Bajnokság mezőnye. Nem csak régi pályákon, de vegyes talajon kellett a csapatoknak teljesítenie a futamot Székesfehérvár és környékén.

 

Első nap murvás szakaszok kerültek megrendezésre. A pályák nagyon defektveszélyesek, de annál izgalmasabbak voltak, különös tekintettel a hosszú, 23.2 km-es pályára. Az első gyorsaságin kicsit bealudtunk, de a többi szakaszon sikerült felzárkózni és egy hajszállal átvenni a vezetést az utolsó szakasz előtt. Sajnos a technika ismét közbeszólt, és az utolsó pár száz méteren megadta magát a váltónk. Félre akartunk állni, amikor szerencsére sikerült egy sebességi fokozatot találni és eljutni a nap végi szervizbe, ahol Csapatunk orvosolta a problémát. Ezzel a malőrrel azonban visszaestünk a második helyre.

Másnap aszfaltos szakaszok következtek, ahol sikerült szintén első időket is autóznunk, ez azonban már nem volt elég a hátrány ledolgozásához. A második helyet stabilan tudtuk tartani a nap folyamán, és ez egyben a futam végeredménye is. A gondokat tekintve elégedettek vagyunk, örülünk, hogy végig tudtuk csinálni a versenyt, amelyben most is, mint mindig óriási szerepe volt Szervizeseinknek.

Jelenleg a Bajnokságban vezetjük a kategóriát. Igyekszünk ezt megtartani! Következő bajnoki futamunk ismét hazai pályán kerül megrendezésre július 11-13 között Veszprém és környékén. Szeretettel várunk mindenkit a pálya szélén!

Köszönjük továbbra is Támogatóinknak, Csapatunk és Barátainknak a rengeteg segítséget, amellyel lehetővé teszik versenyzésünket!

 

Szerző:  206wrc  www.osvathracing.hu

Osváth Racing Team - MARB
Farnadi Ágnes - Oberling Krisztián - Suzuki Swift

Szirák Rally Sprint - Beszámoló!


Az Országos Amatőr Rally Bajnokság a 2014-es évadban is három régióban – nyugaton, délen és északon- rendezi meg rally sprint bajnokságait. Csapatunk eddig az amatőr kupák között a nyugati régióban képviseltette magát, de ezúttal szerencsét próbáltunk az északi régióban megrendezésre kerülő Szirák Rally Sprint eseményen is.

Farnadi Ágnes, Oberling Krisztián navigálásával a jól megszokott Suzuki Swift típusú versenyautóval állt rajthoz. A mezőnynek hat alkalommal kellett teljesítenie a tempós, hat kilométeres Szirák- Vanyarc útvonalat két irányban. A versenyt különösebb gond nélkül sikerült abszolválni. Az elején kevésbé, a végén már sokkal jobb időket autózva sikerült a kategória harmadik helyét megszerezni, azonban egy, a Sportbírók által hibás rajtnak köszönhetően egy perces időbüntetést kaptunk, amely miatt a negyedik helyre csúsztunk vissza. Sajnáljuk a döntést, úgy érezzük nem rajtunk múlott, de elfogadjuk a helyezést.

Június 8-án a szombathelyi laktanya területén kerül megrendezésre következő futamunk, amely ezúttal murva lesz. Várunk minden érdeklődőt szeretettel!

 

Szerző: 206wrc

Forrás: www.osvathracing.hu

2. oldal / 3

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top