Teszt után, verseny előtt. Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős (Peugeot 208 T16 R5) készen áll a kihívásokkal teli, izgalmas szezonra, amely során – s ezzel a hétszeres abszolút bajnok pilóta is tökéletesen tisztában van – nagyon nehéz dolga lesz annak, aki nyerni akar.

 

Nyilván számít majd a felkészülés, de a szerencse is. Ez azonban jót tesz a sportnak. Ifjabb Tóth vallja, akkor van értéke, értelme a versenyzésnek és a győzelemnek, ha az embernek van kivel versenyezni. Márpedig az idén lesz kivel. A hétvégén esedékes idénynyitó Eger-rali nevezési listáján 18 darab R5-ös autó található, ami már alapvetően meghatározza a sorozat komolyságát, erejét.


A Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa ennek megfelelően teszttel hangolódott a hétvégére, egy rendhagyó teszttel, amelyen a kilencszeres olasz bajnok Paolo Andreucci volt ifjabb Tóth segítségére abban, hogy a lehető legprecízebben beállítsák a Peugeot 208-ast az egri pályákra.

„Finomhangolás zajlott a teszten, Paolo segített a beállításokban és vitt is, meg is mutatta, miként kell az autót még hatékonyabban kezelni. Nem először utazott hazánkba, tavaly a Mecsek-rali előtt is autóztunk már egyet, ami akkor is rengeteget segített, sokkal közelebb kerültem általa a Peugeot-hoz. Most is ugyanez történt” – mondta elégedetten ifjabb Tóth, majd még hozzátette, bízik benne, hogy ki is tudja majd használni a módosítások nyújtotta javulást.

„Nem mondom, hogy ettől a teszttől most meg kell nyugodnunk, de ahogy mondani szokták: látjuk az alagút végét. Sokkal letisztultabban, sokkal nyugodtabban vezetem az autót, mint eddig, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy javult is tavalyhoz képest: a futómű, a kanyarsebesség, az úttartás tekintetében is. Ami azt jelenti, hogy gyorsabb is lesz” – mosolygott a hétszeres bajnok, aki szeretne a fokozatosság elvét követve folyamatosan gyorsulni.

Ami az egri pályákat illeti: a tavalyihoz hasonlóak lesznek, de a minőségükről nem tudott többet mondani, mivel a pályabejárás csak csütörtökön kezdődik. Az viszont már az időtervből látszik (szombaton tíz, vasárnap hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre), hogy nehéz versenyre kell számítani, mert sok és sokféle pálya lesz, úgyhogy fontos lesz az autó beállítása és a gumiválasztás.

„Nagyon erős a mezőny, ez már a nevezési listából is látszik. A miénk ráadásul kiegyensúlyozott csoport: közel egyforma teljesítményű autók versenyeznek benne, ettől az évtől kezdve pedig a gumik is szűk skálán mozognak, hiszen mindössze két márkát lehet használni, úgyhogy még ezen a téren is kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Vagyis… Vagyis nagyon nehéz dolga lesz annak, aki nyerni akar” – árulta el ifjabb Tóth.

S hogy ezek után mit tervez a hétvégére? Szőke Tamással szeretnének felállni a dobogóra a magyar értékelésben.


„Talán sohasem kellett ilyen népes mezőnyben megméretnünk magunkat, vagy ha igen, akkor nagyon régen, talán a WRC-s korszakban – tette hozzá Szőke Tamás. – Hosszú volt a téli szünet, mindketten nagyon szeretnénk már látni, hol tartunk az ellenfelekhez képest. Persze, változatlanul gyűjtjük a kilométereket, a tapasztalatokat. Hosszú lesz a szezon, nyolc versenyből hatot értékelnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy lehet hibázni, sőt, folyamatosan koncentrálni kell, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Maga az egri futam izgalmasnak ígérkezik, navigátor szempontból azonban ugyanaz a titka, mint az összes többi versenynek: oda kell figyelni.”

Az Eger-rali pénteken 18.30 órakor az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik a Dobó téren, szombaton 10, vasárnap pedig 6 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

Finoman vezetett, hogy megérezze az autó egészen apró rezdüléseit is. Ifjabb Tóth János és Szőke Tamás vasárnap arra használta a több mint másfél perces előnyét, hogy még jobban megismerje a Peugeot 208 T16 R5-öst a Pécs környéki pályákon. Hogy közben megnyerte az idényzáró Mecsek-ralit, ráadásként pedig a power stage-et és az azért járó plusz pontokat is besöpörte?

 

Éppen ez volt a terv.


Az összetett pontverseny harmadik helyét így se, úgy se fenyegette veszély, viszont győzelemmel zárni az évet… Nos, az megadja a téli szünet alaphangulatát, és persze a lendületet a felkészülésre. „Három gyorsasági szakasz szerepelt a vasárnapi programban, amelyek során próbáltuk beosztani az előnyt, és vigyázni az autóra. Meg aztán a magam részéről igyekeztem hasznosítani a verseny előtti teszt tapasztalatait: hétfőn hazánkban járt Paolo Andreucci, aki olasz bajnok ezzel az autóval, és tudtam vele menni néhány kilométert. Érdekes volt látni, hogy ő miként kezeli az autót, s átgondolni, hogy én mit csinálok másként. Próbáltam változtatni, és valamelyest sikerült is, mert rájöttem néhány apró trükkre. Úgy gondolom, most végre rajta vagyunk a jó úton, amelyen mehetnénk tovább” – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, akinek azért nem volt teljesen sima a vasárnapi napja, mert az első gyorsasági szakasz után furcsa hangot kezdett adni a kocsi váltója.

Legalábbis ők úgy hallották, s ez elég volt ahhoz, hogy visszavegyenek egy kicsit a tempóból. „Nem használtam a rajtprogramot és a megszokottnál finomabban fékezgettem és váltogattam vissza. Csak alapjáraton lehetett hallani a szokatlan zajt, és végül nem is lett belőle baj, sikerült megnyernünk az utolsó szakaszt és a versenyt. Nagyon örülök neki, főleg azért, mert ez tényleg egy nagyon nehéz futam volt. A szombati folyamatosan változó körülményekkel, a sötéttel, a ritmusváltásokkal, a sáros utakkal. A gumiválasztás nagy fejtörést okozott, de nekünk mindig szerencsénk volt, és remek abroncsokat is kaptunk a Pirellitől” – mondta ifjabb Tóth, akinek a vegyes talajú Fehérvár-rali után ez volt a második futamgyőzelme a szezonban.

„Hosszú, de tapasztalatokkal teli hétvége van mögöttünk, de a szombat esti utolsó két gyorsaságit leszámítva – amelyek tényleg emberpróbálóak voltak – nagyon élveztük az egészet. Ma arra kértem Janit, hogy próbáljuk beosztani a másfél perces előnyünket, s bár tudom, hogy nem könnyű így autózni, azért mindent megtettünk. Az utolsó gyorsaságin már elkezdett élvezetből menni, érezte, mennyire stabil a Peugeot, úgyhogy akkor már kimondottan vissza kellett fogni. Ezen a versenyen is sokat tanultunk a gumikról, a csapat tökéletesen dolgozott, köszönet az egész éves munkájukért, és köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy versenyezzünk. Három év kihagyás után Jani két futamgyőzelemmel és összetett harmadik hellyel tért vissza, ami szerintem remek eredmény.

Reméljük, az autó tovább fejlődik és az idei tapasztalatokkal felvértezve jövőre mi is még jobbak leszünk” – mondta a Peugeot Total Hungária Rallye Team navigátora, Szőke Tamás. Ifjabb Tóth is egyetértett vele: „Nincs okunk szomorkodni a harmadik hely miatt – főleg, hogy volt két nullás versenyünk, amelyekből le kell vonni a tanulságot, és jövőre még jobban felkészülni…”

 

49. MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS

Abszolút végeredmény: 1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:43:32.9, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9 R4) 1:28.1 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo10) 2:28.7 p h.

Ugrás az ismeretlenbe. Egy kicsit ilyen lesz a Kassa-rali ifjabb Tóth Jánosnak, aki pontosan tíz év után tér vissza a Kassa környéki versenypályákra. Fogalma sincs, mire számíthat, hiszen a pályabejárás csak csütörtök délután kezdődik, ennek ellenére nagyon várja, hogy újra aszfaltos utakon száguldhasson.

 

 

Még akkor is, ha a tréninglehetőség nagyon kevés – mindössze háromszor mehetnek végig a pályákon a verseny rajtja előtt. Ez nyilván navigátorára, Szőke Tamásra is extra terhet ró, ám nyilván ez jelenti a kihívást. „Háromszor lehet végigmenni a pályákon, ami nagyon kevés, minimum öt kellene ahhoz, hogy ne érjenek meglepetések minket verseny közben, de a raliban éppen az a szép, hogy sokat kell improvizálni, hát most majd egy kicsit még annál is többet... Ahogy emlékszem, a régi, kassai pályák nagy része kétsávos út volt, de akadtak egy nyomsávos, erdei szakaszok is” – mesélte a Peugeot-Total Hungária Rallye Team pilótája, ifjabb Tóth János, aki számára a legutóbbi, 2005-ös verseny nem sikerült túl jól, mert a „víztározós szakaszon” leesett az útról, és nem tudta folytatni a küzdelmet.

 

 

De győzelmet is ünnepelhetett Kassán, úgyhogy vegyesek az élményei. „Mindig is remek adottságú pályákat jelöltek ki itt, Kassa környékén, és a rendezés is jó szokott lenni, úgyhogy nagyon várom a hétvégét. Unikum, hogy idegen helyen, idegen pályákon megyünk majd – ezektől mindig fejlődik az ember. Én ezt is várom magunktól, hogy folyamatosan gyorsuljunk. Legutóbb a Fehérvár-rali második napján mentünk aszfalton, ott körről körre javulni tudtunk, most is szeretném ezt érezni” – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, aki csütörtök délelőtt teljesített egy tesztet a Peugeot 208 T16 R5-tel Rozsnyó környékén, majd pedig elkezdődött a pályabejárás az egész mezőny számára.

Ami a tesztet illeti, azt a célt szolgálja majd, hogy visszaszokjanak egy kicsit az aszfaltos pályákra, s hogy felvegyék a ritmust. A cél ugyanis egyértelműen a dobogó valamelyik foka.

 

 

 

ifj. Tóth János - Szőke Tamás
Peugeot 208 R5

 

Rendben, ebben benne van az is, hogy ifjabb Tóth János három évet kihagyott, de akkor is...

Legutóbb 2011 augusztusában ünnepelt bajnoki futamgyőzelmet (Aradon), úgyhogy volt mit bepótolni vasárnap Székesfehérváron.
Merthogy a hétszeres abszolút bajnok az első napon megszerzett 23 másodperces előnyét okosan beosztva megnyerte az országos bajnokság negyedik futamát!

 

Nagy hajrá volt, de sikerült.

S ha azt hiszik, hogy ezek után tombolva ünnepelt a célban, akkor nem ismerik „Janikát”. Már akkor és ott, a céldobogóra menet elkezdett elemezni, és gondolkodni, mit lehetett volna, mit lehetne jobban csinálni legközelebb. Az „Ugye azért örülsz?” kérdésre elmosolyodott, hogy hát persze, majd a navigátora, Szőke Tamás elárulta, azért mindketten kicsit elpityeredtek az utolsó gyorsasági szakasz után... Hiába no, magyar bajnoki futamot nyerni azért még mindig nagyon nagy dolog!

 

 

„Jó, nagyon jó érzés újra nyerni, csak még fel kell dolgoznom, hogy megtörtént. Pokoli meleg napunk volt, ami nyilván nem könnyítette meg a helyzetet, főleg mert viszonylag sokat álltunk a rajtokban a tűző napon. Persze, aki akarta, végigbírta. Nem volt kibírhatatlan, csak egy kicsit nehéz. Összességében elégedett vagyok, a Peugeot 208-as hibátlanul működött egész hét végén, s bár akadtak kalandok, kisebb kicsúszások – még az utolsó szakaszon is lecsúsztunk az útról és az autó jobb oldala elkapott valamit –, de a lényeg, hogy tudtuk tartani magunkat a taktikánkhoz: jól beosztottuk az előnyt” – mondta ifjabb Tóth János, aki elmondta ezt a „beosztást” azért nem úgy kell elképzelni, hogy visszafogták magukat. Gyorsan kellett menni, pont úgy, mint a verseny elején, amikor előnyt akar az ember kiépíteni.

 

„Látni kell, ha nincs Herczig Norbiék tíz másodperces büntetése szombatról, akkor kikapunk, és még így is az utolsó pillanatig nyomni kellett a gázt – tette hozzá a Peugeot Total Hungária Rallye Team navigátora, Szőke Tamás. – Norbiék tökéletesen ismerik az autójukat, nagyon jól beállították, nekünk még ezt is tanulni kell. Némi szerencse is kellett ehhez a győzelemhez, de az is a rali része, és most nagyon boldogok vagyunk. Nagy dolog ám ez!”

 

Bizony nagy! Például azért is, mert a győzelemnek köszönhetően az ifjabb Tóth, Szőke kettős felzárkózott a második helyre az összetett pontversenyben. Folytatás július 10-12-én Veszprémben.

„Tíz éve versenyeztem legutóbb ezeken a pályákon – akkor egész jól ment...” – mosolygott ifjabb Tóth János, amikor a csütörtöki pályabejárás során arról kérdezték, mit vár a hétvégétől.

A hétszeres abszolút bajnok pilóta, és navigátora, Szőke Tamás szerdán egy ötven kilométeres tesztet teljesített a Peugeot 208 T16 R5-tel, elsősorban a gumikat és a beállításokat próbálgatták, hogy aztán egy nappal később megnézzék maguknak a pályákat is.

„Van egy szakasz, az Aranybulla, amelyen én még sohasem autóztam, de az már most látszik, hogy nézői szempontból nagyon látványos lesz, sokan jönnek majd oda versenyt nézni – egyébként versenyzői oldalról is nagyon jó kis, élvezetes, változatos pálya – nyilatkozta a Peugeot Total Hungária Rallye Team pilótája, majd még hozzátette: – Az a taktikánk, ami eddig is: folyamatosan gyorsulni, és amit legutóbb murván tanultunk, azt most hasznosítani, a végén pedig felállni a dobogóra.”

Érdekesség, hogy a szerdai teszten felhasználták a Tagai Racing Team Portugál ralin szerzett tapasztalatait, és azokkal a murvás beállításokkal talán egy kicsit még jobb lett a Peugeot 208.

„Remek a hangulat az autóban, remélem, ez végigkíséri majd a hétvégénket is. Szeretnénk továbblépni, és hasznosítani a tapasztalatainkat. A versenyt mindenképpen érdekessé teszi, hogy vegyes talajú, vagyis hogy murváról aszfaltra kell váltani – ehhez fejben is át kell állni” – tette hozzá Szőke Tamás.

Murván kockáztatni csak akkor van értelme, ha az ember biztos benne, hogy ki tudja védeni az ebből adódó esetleges vészhelyzeteket.

Nos, ifjabb Tóth János és Szőke Tamás a rali országos bajnokság harmadik, szombathelyi futamánakhajrájában nem kockáztatott. Egyrészt, mert addigra már meglehetősen elkoptak a gumijai, másrészt a három év kihagyás után visszatérő pilóta úgy érezte, murván még nincs olyan formában, hogy ezt nyugodt szívvel megtehesse.

De menjünk sorban, ugyanis hosszú, kalandos út vezetett addig, hogy a Peugeot-Total Hungária Rallye Team párosa újra a dobogón ünnepelhessen – ezúttal a harmadik fokán.

„A szombati három gyorsasági szakasz azt a tanulságot hozta számomra, hogy túlságosan beesek a kanyarokba, így nem volt megfelelő kimeneti sebességem. Vasárnap próbáltam erre jobban odafigyelni, és gyorsultunk is, a hajrában azonban nem éreztem, hogy extra kockázatot kellene vállalnom” – mondta a hétszeres bajnok ifjabb Tóth, aki alapvetően szeret murván versenyezni, a szombathelyi pályák azonban saját bevallása szerint nem igazán fekszenek a stílusának.

„Szeretek murván menni, de kockázatot vállalni csak akkor szabad ezen a talajtípuson, ha képben vagy mindennel, ha ismered az autót és a gumit. A verseny előtt is így gondoltam, és kíváncsi voltam, mit tudok kihozni a Peugeot 208-asból. Az volt a cél, hogy élvezzem a vezetést, és azt érezzem, uralom az autót murván. Erre fókuszáltam, és nem is volt bennem görcsösség azzal kapcsolatban, hogy hányadik leszek – tudtam, erre újra rá kell érezni” – mondta ifjabb Tóth, akinek persze több évtizedes tapasztalata van a murvás pályákkal, ez azonban szerinte nem jelenti azt, hogy rögtön az első ilyen futamon esélye lett volna nyerni.

„Az ellenfelek gyorsak, és akik megelőztek, régóta mennek az autóikkal. Fizikai képtelenség lett volna, hogy legyőzzem őket három év kihagyás után, és nem is lett volna életszerű. Így azután gyűjtögettem a tapasztalatokat, és egyre inkább megerősödik bennem az érzés, hogy ha még jobban összesimulunk az autóval, még jobb eredmények várhatók” – tette hozzá ifjabb Tóth, amit a szurkolók ígéretnek vehetnek, az ellenfelek viszont intő jelnek.


ISEUM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA, SZOMBATHELY

Abszolút végeredmény: 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Rallye Team Hungary, Skoda Fabia S2000) 1:04:03.3, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 12.1 mp h., 3. ifj. Tóth, Szőke (Peugeot-Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 17.1 mp h.

Jó hír ez a ralirajongók számára, hiszen a hétszeres abszolút magyar bajnok nagy dobásra készül: három év kihagyás után visszatér a versenypályákra – egy Peugeot 208 T16 R5 volánja mögött.

Kemény fizikai edzésekkel, s futással készült a szezonra – tavaly épített egy tréningautót, hogy formában maradjon –, s ez meg is mutatkozott azon a fizikai állapotfelmérésen, amelyen csütörtökön és pénteken vett részt azzal a céllal, hogy tudományos alapokra helyezze a felkészülést.

„Kíváncsi voltam a feladatokra, és arra is, milyen eredményt hoznak a vizsgálatok – vallotta be ifjabb Tóth János, akit az F&M fitness and more orvosi és sportközpont, Fit4Race programjának keretén belülvetettek alá tüzetes vizsgálatnak. – Megtudtam, hogy négy kiló súlyfelesleg van rajtam, de a doktor szerint ezzel nem is kell foglalkoznom, mert olyan izomzatom van, hogy ez belefér. Tény, nagyon sokat futok, de nem gondoltam, hogy ez ennyit számít. A doki azt mondta, száz-százötvenezer embert vizsgált meg előttem, és a terheléses futás azt mutatta: egy NB I-es futballistáéhoz hasonlítható az izomzatom...”

 

„Azt is kiderítette a vizsgálat – bár a részletes eredményeket csak jövő hét elején kapom meg –, hogy egy kicsit fáradt vagyok, talán amiatt is, hogy nemrég influenzás voltam. A doki azt mondta, el kéne utaznom két hétre a Karib-tengerre. Mondtam, hogy az valószínűleg nem jön majd össze, viszont készülök az idénynyitóra, amit legalább annyira szeretnék élvezni, mint egy nyaralást” – mondta ifjabb Tóth János, aki a kétszeres abszolút bajnok navigátorral, Szőke Tamással vág majd neki a szezonnak, s ő maga is nagyon kíváncsi rá, mennyi idő alatt rázódik vissza, s lesz ugyanolyan gyors, mint annak idején, amikor a bajnoki címeit szerezte.

A felkészülés java még hátra van….

A huszonegyedik Budapest Rallye


Hétéves szünet után 2013. október 4-én tért vissza a rallye apraja-nagyja Budapestre és környékére. A Városligeti Műjégpályán rendezett prológra több ezren voltak kíváncsiak, a nézőknek még a hideg idő sem szegte kedvét, hogy kilátogassanak az eseményre. A látványos autózást másnap követte az igazi küzdelem; végül a Turán-Zsiros páros ünnepelhette a szentendrei céldobogón elsöprő győzelmét.

 

Pontosan hét évvel ezelőtt rendeztek utoljára Budapest Rallye-t, amelyet igencsak hiányoltak a versenyző párosok és szurkolók egyaránt, az egyik legjobb verseny tűnt el hosszabb időre a bajnokságokból. Idén azonban végre – ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is – de megrendezésre került a TAXI4 Budapest Rallye, amely a huszonegyedik volt a sorban.

A verseny a pénteki napon a prológgal vette kezdetét, ahol a szervezők kimondottan a közönség szórakoztatását tűzték ki célul a műjégen felállított szlalom pályával, ahol a jelenléti ívet aláírták a mezőny versenyzői mellett az élményosztók is: ifj. Tóth János, ifj. Béres József, Kárai Tamás, Velenczei Ádám, Szabó Krisztián, Boroznaki Tibor és Farkas Csaba. (Videókat itt találhattok róluk: Kattints Ide!)

Október 5-én, szombaton reggel vette kezdetét a küzdelem, amely három helyszínen zajlott; a Skanzen-Visegrád szakaszt négy alkalommal, a Pilismarót-Dobogókői úti gyorsaságit háromszor, Lábatlan-Bajnát pedig kétszer kellett teljesítenie az indulóknak.

A 2. kategória hét indulója közül öt páros szakította át a képzeletbeli célvonalat, a Balogh -Holczer párosnak a negyedik gyorsaságin egy híddal gyűlt meg a baja, a Lovász-Szenner duó pedig az utolsó gyorsaságin búcsúzott. Úgy tűnt, a Herczig-Bacigál kettős biztosan vezeti a kategóriát, ám a hetedik gyors céljába defekttel gurultak be, amit a pálya harmadánál kaptak; ez egy hellyel hátrébb taszította őket. Így Bútorék vették át a vezetést, Herczigék nem tudták behozni hátrányukat az utolsó két szakaszon, így maradt a sorrend a verseny végére is. A harmadik helyet Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária szerezték meg, akik elmondásuk szerint csupán az utolsó körre tudtak felgyorsulni; egy reggel kapott defekt után igyekeztek biztonságosan menni, emellett Rongitsék balszerencséje őket sem kerülte el, mögöttük rajtolóként az ötödik szakaszt az ő porukban haladva teljesítették. Negyedik lett a Bujdos-Milcsevics duó, akik ezen a versenyen debütáltak az általuk eddig ismeretlen S2000-es Fabiával, illetve ötödik helyen ért célba a Kiss-Percze kettős.

Igazi Matics-Osváth párharcot láthattunk ismét, bár nem a VFTS-ek közt, hanem a 3. kategóriában. Jól kezdtek Trencsényiék, de a pilismaróti gyorsaságin defekt hátráltatta őket, később a negyedik gyorson feladni kényszerültek a versenyt. Eközben Osváth Péter Farnadi Ágival az oldalán elfoglalta a kategória első helyét. Maticsék számára nem indult zökkenőmentesen a verseny, ugyanis a fennakadt gázpedállal vívtak az első két gyorsaságin. A problémát időben sikerült megoldaniuk, így indulhatott az „adok-kapok”, hol Osváthék húztak el, hol Maticsék hoztak be néhány másodpercet. A végeredmény az utolsó gyorsaságin dőlt el: Osváthékat a gyorsasági elején kapott bal első defekt akadályozta, így második helyen értek célba. Harmadik helyen végzett a Markó-Béres páros, valamint egészen a negyedik helyig küzdötte fel magát az eleinte motorproblémákkal harcoló Rongits-Hannus kettős, akik felülmúlták célkitűzésüket: a bajnoki cím eléréséhez csupán két pontra volt szükségük – a hármas kategóriában tehát már megtörtént a bajnokavatás. Ötödik helyen zárt a mindvégig műszaki gondokkal küzdő Ifj. Kiss-Varga páros.

Az 5. kategória versenyét óriási fölénnyel nyerte meg dr. Varga Attila és Savanyu Roland, második helyen zárt a Pryma-Böröczy kettős, akik egész idő alatt komoly technikai problémákkal küzdöttek. A kategória indulói közül a második gyorsasági szakaszon távoztak Matókék.

Egészen az ötödik gyorsaságiig vezette a 6. kategóriát a Bakó-Tóth duó, ezután viszont egy kisebb generátorprobléma miatt fordult a kocka, Spindlerék vették át a vezetést és mindvégig sikerült megtartaniuk a pozíciót.

A nyolcas kategória egyetlen célba érkezője a Schuck-Fehérvári páros volt, a Sárosi-Érczkövi kettős a harmadik gyorsaságin búcsúzott.

Turánék kilencből kilenc szakaszt nyertek meg, tehát rajtcél győzelemmel végeztek a 11. kategória élén a kalandok ellenére is. Kazáréknak több problémával is szembe kellett nézniük, egyszer kikéstek az időellenőrzőből, ezt követően pedig a hatodik gyorsasági felénél kapott defekttel gyűlt meg a bajuk; ennek ellenére a második helyet vehették birtokba. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az S11-es Baumgartner-Szabó páros foglalhatta el, őket követte a Szíjj-Kerekes duó. Két kiesője is volt a kategóriának, a Budavári-Németh kettős a második gyorson álltak ki, illetve Krózseréknek a váltójukkal akadt problémájuk, ők szintén a második szakaszon adták fel a versenyt technikai gondok miatt.

A 12. kategória versenyzőinek sorrendje az elsőtől egészen az utolsó szakaszig nem változott, ekkor azonban Hideg Krisztiánék váltóhiba miatt búcsúztak, így a dobogón végeztek a Kovács-Istovics, a Fogasy-Berendi, illetve a Lángi-Toma versenyzőpárosok.

Kronome Ákos és Monostori Gábor korán, a második szakaszon kiestek a tizennégyes kategória küzdelméből, így maradt a Ladák közötti viadal. Hodosiék a hetedik gyorson szerezték meg az elsőséget, miután az addig a kategóriát vezető Kovács-Szabó kettős defektet kapott és így visszaszorult a második helyre. Harmadik helyen végzett a Veréb-Papp páros, akiknek az egész verseny során rengeteg problémával kellett szembenézniük, így boldogan gurultak át a szentendrei céldobogón.

A rangadónak nem sikerült belopnia magát mindenki szívébe még az új pályákkal sem. A nehézkes kezdés ellenére sok reményt fűztek a versenyhez az igazi Budapest Rallye-t eddig hiányoló nézők, de főként a lezárások miatt a budapesti műjégen lezajlott prológ maradt a verseny fénypontja.

 

Abszolút sorrend:

  1. Turán Frigyes – Zsiros Gábor
  2. Kazár Miklós – Szőke Tamás
  3. Bútor Róbert – Tagai Róbert
  4. Herczig Norbert – Igor Bacigal
  5. Matics Mihály – Rubóczky Attila
  6. Ollé Sándor – Czakó-Budai Annamária
  7. Osváth Péter – Farnadi Ágnes
  8. Markó Gergely – Béres László
  9. Kovács Antal – Istovics Gergő
  10. Bujdos Miklós – Milcsevics Lóci


Nosztalgiázunk … A 20. International Michelin Budapest Rallye-n 2006-ban…

… az indulók között szerepelt a cseh Václav Pech, Vojtěch Štajf és Vaclav Arazim

… az ORB, az Európa Kupa, Rally2 és Historic mezőnye állt össze, összesen 241 indulóval

… a Parlament elől rajtolt a mezőny és a Műjégpályán tartották a prológot

… az ORB-nek 11, az EK-nak 19, a Rally2-nek és a Historic mezőnyének 8 gyorsaságija volt

… ORB szakaszai Zagyvaróna - Tótújfalu, Szorospatak - Parádsasvár, Mátraszentimre – Mátrakeresztes, valamint a Hungaroring Belső és Külső volt

… a Benik Balázs-Varga István győzött a Ford Focus WRC-vel.
2. Spitzmüller-Kazár (Mitsubishi Lancer WRC),
3. Herczig-Csökő (Subaru Impreza WRC),
4. Bútor-Tóth (Suzuki Ignis S1600),
5. Vizin-Táborszki (Toyota Corolla WRC),
6. Elek-Budai (Mitsubishi Lancer Evo IX.),
7. Matics-Vinoczai (Mitsubishi Lancer Evo VI.),
8. ifj. Angyalfi-Nyirfás (Mitsubishi Lancer Evo VI.),
9. Tóth-Szabó (Mitsubishi Lancer Evo VIII.),
10. ASI-Percze (Suzuki Swift S1600)
… még más volt a kategorizálás is: A8, A7, A6, A5, N4, N3, N2, H10, H9


Szöveg: Matics Dóri

További képek a versenyről: Kattints ide!

2. oldal / 2

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top