A Nova Paka-i verseny, mint mindig, úgy idén is különösen nagy kihívás elé állítja még Európa legjobb autocross versenyzőit is. Az FIA Autocross Európa-bajnokság idei negyedik fordulójának helyszínén a Buggy 1600-as kategóriában 32 mindenre elszánt versenyző feszült egymásnak, és mindenki a győzelmet vette célba. Közülük zárta az első napot a 9. helyen Szabó Krisztián.
Európa-bajnoki címvédő honfitársunk nem volt elégedett szombati első előfutamát követően, de csalódottságra sincs oka, hiszen a legerősebb csoportba kapott besorolást, ahol bajnokhoz méltó módon állt helyt. A 4. helyről indulva a 3. helyen végzett, a rajtnál megelőzve a luxemburgi John Lagodny-t, akit az elmúlt hétvégi, németországi Eb-futamon is nagy csatában előzött meg a 2. helyért folytatott harcban, és aki jelenleg egy ponttal előzi őt a bajnoki összetett 3. helyén. Előtte saját futamában csak a németországi győztes Michael Buddelmeyer és a franciák klasszisa, David Anacleto végzett, és a harmadikak közül messze a legjobb időeredményt érte el, ennek köszönheti első nap végi 9. helyét.
Tavaly Nyirádon az első nap végén a 10. helyen rangsorolták, onnan tudott nyerni, egy héttel ezelőtt, Matschenbergben pedig a 8. helyet foglalta szombaton, innen jött előre vasárnap a 2. helyre. Amikor tehát Krisztián azt mondja, „Nincs veszve semmi”, és „Holnap támadunk tovább”, akkor higgyünk neki, ezek nem üres szavak! Holnap tovább fog támadni, és semmi nincs még veszve.
„Nem volt túl jó napunk, de nincs veszve semmi. A szabadedzés elég jól sikerült, de utána az időmérő sajnos nem. Kilenc tizedet kaptam az elsőtől, és 14. lettem. Az első előfutamomat így a 4. helyről kezdhettem meg, és elég erős csoportba kerültem. Ott volt az előző hétvége győztes Michael Buddelmeyer, illetve David Anacleto és John Lagodny, akik szintén bármikor képesek versenyeket nyerni. Lagodny-t sikerült lerajtolnom, így egyből feljöttem a 3. helyre, de igazán támadni a másik két vetélytársamat már nem tudtam, hiába követtem szorosan őket. Bár vannak előzési pontok a pályán, de nagy tempó különbség kell, hogy sikeres manővert hajtson végre az ember. Most viszonylag egy tempót mentünk hárman, így nem adódott lehetőségem. Mivel a harmadikak közül nekem lett a legjobb időm, összesítésben a 9. helyen zártam a napot, ez nem olyan rossz. Holnap a második előfutamban egy viszonylag könnyebb csoportban kezdek, bár győzni ott sem lesz egyszerű. Egy eső nagyon jót tenne, annak most nagyon örülnék. Voltunk már ennél jóval rosszabb helyzetben is, úgyhogy nem csüggedünk, holnap támadunk tovább!” – értékelt az első nap végén Szabó Krisztián.
A pénteki nap videó összefoglalója:
Szabó Krisztián hivatalos weboldala:
http://szabokrisz.hu/
Sportolói facebook oldala:
https://www.facebook.com/pages/Szab%C3%B3-Kriszti%C3%A1n/135684176476052?fref=ts
Instagram:
@SzaboKrisz23
A sajtóanyagokkal kapcsolatos további információk:
Borbás Bálint
30/452-1692
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fotó: Kerekes Péter