Monacói Forma-1-es Nagydíj, Monte-Carlo
versenyriport
2018.május 27.
Daniel Ricciardo revansot vett a 2016-os elvesztett monacói győzelemért és vasárnap simán vitte be az első helyre rendetlenkedő Red Bullját. A második helyezett a Ferrarival versenyző Sebastian Vettel lett, őt pedig a világbajnokságban vezető Lewis Hamilton (Mercedes) követte bronzérmesként. Ezzel a sikerrel Ricciardo az egyéni ponttábla harmadik helyére ugrott, miközben Hamilton még mindig vezet Vettel előtt 14 ponttal.
Az ausztrál pilóta nagyon elégedett lehet a monacói teljesítményével. A hétvége során domináns teljesítményt nyújtott, senki nem volt még olyan gyors a monacói időmérők során, mint a nagy mosolyú versenyző. Az első rajtkockából vágott neki a 78 körös nagydíjnak, de a verseny egyharmadánál, az egyetlen bokszbeállását követően, elerőtlenedett a Red Bullja. A második helyen autózó Vettel – a tavalyi Monacói Nagydíj győztese - persze támadásba lendült, de a 28 éves ausztrál 50 körön át maga mögött tudta tartani.
„Két évvel később végre érzem, hogy a megváltás megérkezett. Sok dolgunk volt a verseny alatt. Éreztem, hogy elgyengül az autó és azt hittem a versenynek annyi. Hat sebességfokozattal értem célba. A csapatnak köszönhetően sikerült. Voltak kétségek afelől, hogy a verseny végére érek, de a végén nyertünk Monacóban.” – szögezte le elégedetten a versenygyőztes pilóta.
Fotó: Amber PR
Ricciardo nagy szerencséjére segítette őt az a furcsa helyzet is, hogy a pilóták a maximális tempójuk helyett négy-öt másodperccel lassabban köröztek, hogy biztosan kitartsanak az abroncsaik a verseny végéig. S mindegy volt, hogy a nagyon gyenge hiperlágy gumikon, vagy a szuperlágy, esetleg ultralágy abroncsokat választották. Egyik sem ment tökéletesen a hétvégén, nagyon gyorsan elhasználódtak, ami szemmel láthatólag nem tett jót a tempónak.
Miután Sebastian Vettel tudta, hogy az előzés szinte lehetetlen ezen az utcai pályán, egyebet nem tehetett, minthogy követi egykori csapattársát és végül lemaradva másodikként ér célba. Hamilton minden bizonnyal úgy tekint a hétvégére, mint egy sikeres kárenyhítésre azon a pályán, amely várható volt, hogy nem lesz könnyű a Mercedes számára. Hát nem volt, egész hétvégén halovány formát mutatott a címvédő világbajnok csapat.
A két finn, Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas a negyedik és ötödik helyen értek célba.
Fotó: Amber PR
Esteben Ocon és a Force India volt a középmezőny legjobbja a hatodik helyen. A Toro Rosso pilótája, Pierre Gasly szerencséjére Fernando Alonso idén először kénytelen volt kiállni a versenyből, mivel eltört a sebességváltó az autójában. A fiatal francia így hetedik lett. Meglepő módon 37 kört is megtett hiperlágyakon a verseny elején és a végén a nyolcadik helyezett Nico Hülkenberg és a rajtrács végéről rajtoló Max Verstappen támadásait is visszaverte. A szombati időmérő edzésen autóját összetörő holland a kilencedik lett. Az utolsó pontszerző helyen Carlos Sainz ért célba a Renault volánja mögött.
A szűk és nem a modern versenyautók méretére kialakított monacói pályán szinte elkerülhetetlen a baleset. Ez idén sem volt másként. Hat körrel a futam leintése előtt a sauberes Charles Leclerc autójának fékmeghibásodása miatt hátulról belecsapódott Brendon Hartley Toro Rossójába. Virtuális biztonsági autós periódus következett ekkor, de ez már nem változtatott a végeredményen.
A városállamot elhagyva a Forma-1-es csapatok a tengerentúlra, Kanadába utaznak, ahol két hét múlva (2018. június 10.) Montrealban mérkőznek meg egymással. A kanadai is utcai pálya lesz, de nagyon különböző a monacóitól. Az ugyanis nagyon gyors lesz, a verseny várhatóan ádáz lesz és az előzés gyakori. A Renault és a Honda is nagy motorfejlesztést visz el, amitől sokat várnak. Ricciardo ismét nagyon léphet előre és akár a világbajnoki cím esélyese is lehet.
2018-as Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Monacói Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR
Azerbajdzsáni Forma-1-es Nagydíj, Baku
versenyriport
A tavalyi jóslatok idén váltak be az ezúttal már Azerbajdzsán Nagydíj név alatt futó versenyen. A rengeteg változó és történés végén a tizedik helyről rajtoló Daniel Ricciardo állhatott a dobogó legfelső fokára, s ezzel a Red Bull idei első győzelmét szerezte. A második helyen Valtteri Bottas repítette célba Mercedesét úgy, hogy a célegyenesben előzte ki az addig második helyen menetelő Lance Strollt. A fiatal kanadai pilóta így sem panaszkodhat, a Forma-1-ben debütáló évében dobogóra állhatott. A verseny két legnagyobb esélyese, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel végül hoppon maradt.
„Ez egy esztelen verseny volt. Az ismételt rajt után már tudtuk, hogy dobogós helyen érhetünk célba, de gondoltam volna, hogy ma nyerhetek? Hát nem. Ilyen futamut vártunk tavaly – az összes őrültségével és biztonsági autójával - s most megkaptuk. A tegnapi nap a hibázás miatt nagy csalódás volt, de azt mondtam, hogy ma ki kell maradnom a csetepatékból és ezt is tettem. Nagyszerű, hogy egy autóval célba értünk, nem is akárhol, hanem az élen. Köszönet az egész csapatnak.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.
Fotó: Amber PR
Daniel Ricciardo kitűnő formában van. Ez volt zsinórban negyedik dobogós helyezése a Red Bull pilótájának, aki pályafutása ötödik győzelmét szerezte a Forma-1-ben. Sok biztonsági autós fázis és az őrült azeri kavalkád is hozzásegítette a nagy mosolyú pilótát az első helyhez. Azért persze saját ügyességére is szüksége volt, hiszen miután Vettel és Hamilton kiesett a pikszisből még ki kellett előznie a Williams párosát, Strollt és Massát. Massa később feladta a versenyt, de Stroll tartotta magát a második helyen egészen a célegyenesig. Stroll bár végül csak harmadik lett, 18 évesen így is büszke lehet a teljesítményére.
A két nagy esélyes, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel az egyik biztonsági autós fázisban kakaskodott a verseny során. Hamilton befékezett Vettel előtt, s emiatt koccantak. A német erre felpaprikázva Hamilton mellé állt és ráhúzta a Ferrarit a Mercedesre, s ismét összeért a két autó. Vettel 10 másodperces büntetést kapott, s ezzel elszálltak a győzelmi esélyei. Hamilton közben hajtott tovább a versenyben, de az isteni igazságszolgáltatás lecsapott rá. A fejtámasza meglazult, s emiatt be kellett mennie a bokszba egy újért, amivel ő is elvesztette az esélyét az első helynek. Végül Vettel a negyedik, Hamilton pedig az ötödik helyre kormányozta célba autóját.
Valtteri Bottas csöndes versenyzéssel és a végén egy ügyes húzással ért be másodiknak a célban. A verseny elején a második kanyarban összeakadt Kimi Raikkönennel és míg honfitársa folytatni tudta a versenyt, addig Bottasnak be kellett mennie a bokszba javításért és egy kör hátránnyal tért csak vissza a versenybe. Ennek fényében különösen édes lehet a Mercedes és finn pilótája számára az ezüstérmes helyezés.
A sok kis baleset következtében a pálya a verseny közepén folyton törmelékkel volt tele, emiatt a biztonsági autót többször is beküldték, majd mikor már elkerülhetetlen volt a balesetveszély miatt, le is állították a versenyt a nagytakarítás idejére. Az egyik legemlékezetesebb baleset a két Force India pilóta, Perez és Ocon, között zajlott. Ocon okozta a balesetet, mégis ő folytathatta versenyt és ért célba a hatodik helyen. A sértett fél, Sergio Perez ehhez képest kiesett és pontok nélkül, de valószínűleg nem szó nélkül hagyja el Azerbajdzsánt.
Fotó: Amber PR
Kevin Magnussen hetedik lett, ezzel egy hellyel előrébb ugrott a Haas a konstruktőri ponttáblán a Renault elé. Romain Grosjean körhátrányban a 13. helyen ért csak célba.
Szenzáció! A McLaren idei első pontjait szerezte köszönhetően Fernando Alonsónak, akinek bár a záró körökben rendetlenkedett az autója, mégis célba ért kilencedikként. Pascal Wehrlein a Sauberrel zárja az első tizet.
Baku után kéthetes pihenő vár a csapatokra. A Forma-1-es cirkusz közben egyre közeledik hazánkhoz! Július 9.-én a sógoroknál, az ultramodern spielbergi pályán küzdenek meg egymással a versenyzők. Jó kis verseny várható Ausztriában is. Tavaly a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari versenyzője állhatott dobogóra. Látva teljesítményüket, várhatóan idén is ez a három csapat küzdhet meg az érmes helyekért.
2017-es Azerbajdzsáni Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye az Azerbajdzsáni Nagydíj után
Pilóták:
7.Sergio Perez 44 pont
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
versenyriport
Fontos győzelmet szerzett Lewis Hamilton vasárnap a Spanyol Forma-1-es Nagydíjon. A brit pilóta éles harcot vívott az első helyezésért, amelyet nagyon megérdemelten szerzett. Sebastian Vettel bár második helyezett lett, de elégedettlen nem lehet. Sokáig úgy volt, hogy a Ferrari német pilótája szerzi meg a győzelmet, de végül ezüstérmes lett. A harmadik helyen Daniel Ricciardo idei első dobogós helyezését szerezte meg úgy, hogy szinte alig láttuk őt a verseny során.
Lewis Hamilton elsőként rajtolt el a 66 körös Spanyol Forma-1-es Nagydíjon, de mindjárt a rajt után át kellett adnia az első helyet a kitűnően startoló Sebastien Vettelnek, aki sokáig tartani is tudta magát a mezőny élén. A Ferrari és a Mercedes eltérő gumistratégia mentén versenyzett, s Hamilton végül vissza tudta venni az első helyét köszönhetően ennek az eltérőségnek és a virtuális biztonsági autós fázisnak, amely Valtteri Bottas kiállása miatt lépett életbe. Hamilton a 44. körben kielőzte Vettelt és az élről már nem is lehetett letaszítani a Mercedes brit pilótáját, aki begyűjtötte pályafutása 55. Forma-1-es győzelmét.
„Szeretnék köszönetet mondani a tömegnek a meleg fogadtatásért és a támogatásért. Nem igazán alakultak jól a dolgok, mikor először idelátogattam, de a nagyrabecsülésem az ország és lakói iránt megnőtt. Így kellett ma alakulnia a versenynek. Seb nagyon gyors volt. A rajt nem igazán jött össze, kipörögtem. Beszélnem kell a fiúkkal majd erről a csapatnál.” – szögezte le a lelkes versenygyőztes a dobogón.
Fotó: Amber PR
Nem indult problémamentesen a verseny, hiszen Bottas, Raikkönen és Verstappen összeütköztek, s ez annyira végzetes volt a két utóbbi pilóta számára, hogy ezzel véget is ért a versenyük. A TV-kamera elkapott egy képet, amin egy kisfiú épp Raikkönen kiesését siratja, s mikor már mindenki elfeledkezett a képről, egy újabb snittben láttuk, amint a Ferrari vendégül látja a kisfiút és családját és még közös kép is készült Kimi Raikkönennel. A verseny egyik legmeghatóbb pillanata volt ez utóbbi.
Nagyon furcsa versenyen vagyunk túl, hiszen a dobogós pilótákon kívül mindenkit lekörözött a végén Lewis Hamilton, volt, akit egyszer, de jó pár pilótát kétszeresen is.
A Force India Katalóniában is folytatta menetelését. A csapattulajdonos Vijah Mallya körüli botrányok nem ingatják meg a csapat jó szereplését. Sergio Perez és Esteban Ocon kitűnő teljesítményt tettek le megint az asztalra a pink betontorpedókkal. A negyedik és ötödik helyezéssel értékes pontokat gyűjtöttek.
Nico Hülkenberg a Renault legjobb eredményét hozta a csapat tavalyi visszatérése óta. A Hulk becenévre hallgató pilóta hatodik lett. Pascal Wehrlein a hetedik helyen ért célba a Sauberrel, de elfeledheti ezt, hiszen kapott egy öt másodperces büntetést, ami miatt Carlos Sainz kapja meg a helyét, ő pedig csak nyolcadik. Ennek ellenére a Sauber szezonbeli első pontjait szerezte meg a német pilóta révén, s ez volt a csapat legjobb eredménye 2015 óta.
Az utolsó rajthelyről indulva Danyiil Kvjat felverekedte magát a kilencedik pozícióba csapattársa mögé. Az orosz pilótát Romain Grosjean követi az első tízben.
Fotó: Amber PR
Bár Fernando Alonso volt a szombati időmérő hőse, hetedik rajthelyét vasárnap nem tudta pontokra váltani. Az Indy500-ra készülő mclarenes végül a tizenkettedik helyen kötött ki. A következő futamon, Monacóban nem áll rajthoz, úgyhogy legközelebb a júniusi Kanadai Nagydíjon bizonyíthat rajongóinak a spanyol pilóta.
A „Nap pilótája – Driver of the day” választást Sebastian Vettel nyerte meg nyilván briliáns előzésének köszönhetően. Történt ugyanis, hogy a német pilóta beszorult Valtteri Bottas mögé a verseny során, s sokáig küszködött, hogy hogyan is előzhetné meg a Mercedes finnjét. Végül a célegyenes végén az első kanyarban egy kis beetető mozdulattal kicselezte Bottast és kielőzte.
Spanyolország után két múlva egy ikonikus helyszín következik. Május végén ugyanis a luxus és csillogás hazájába, a szponzorok kedvenc helyszínére, Monacóba érkezik a Forma-1-es cirkusz. Az elmúlt négy évben Mercedes-győzelem született Monte-Carlóban. A legutóbbi három évben viszont az a Nico Rosberg állhatott fel a dobogó legfelső fokára, aki tavalyi világbajnoki címét követően visszavonult a versenyzéstől. Hamilton visszaveszi itt a stafétát, vagy Vettel visszavág és ezúttal ő viszi haza a győztes trófeát a mediterrán hercegségből?
2017-es Spanyol Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Spanyol Nagydíj után
Pilóták:
7.Sergio Perez 34 pont
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Ismét Nagy Futam május első napján, minden eddiginél komolyabb légi és szárazföldi járműparkkal!
Idén Besenyei Péter mellett a Red Bull Flying Bulls eddig nem látott, egyedi repülőgépei és az ejtőernyős csapat is birtokba veszik Budapest légterét, miközben a belváros aszfaltján, többek között Daniel Ricciardo, David Coulthard és Sebastien Loeb száguld végig! A levegőből nem csak az akrobaták, hanem a világűr határát megjárt bázisugró, Felix Baumgartner is megérkezik, elindítva az Infinity Red Bull Racing utcai parádéját.
Az eseményt 11 órakor Besenyei Péter indítja majd, aki a tavalyi rakpartról történő felszállását követően, idén az Erzsébet hídról emelkedik a levegőbe. Ezt Követi a Red Bull Flying Bulls gépeinek a showja, Veres Zoltán és Illés Tamás műrepülők bemutatója, majd érkeznek a Red Bull ejtőernyősei.
Rövid szünet után, 14 órakor immár a szárazföldön folytatódik a műsor.
A tavalyi rendezvény igen sikeres repertoárján is túltesz az idei versenyző- ill. versenyautó felhozatal, hiszen az autós szakág szinte minden komoly kategóriájában egy-egy igazi “nagymenőt” láthat a közönség.
Nézzük végig őket a program alapján:
14 órától az Infinity Red Bull Racing az idei bajnokságban remekül teljesítő pilótája, Daniel Ricciardo és a budapesti utcákra már “hazai pályaként” tekintő David Coulthard veszik birtokba a Duna-partot. Őket a német túraautó bajnokság, a DTM bemutatója követi Timo Glock vezetésével.
Az ezt követő két órában mindenki megtalálja a neki tetsző járművet, ugyanis a World Series by Renault bemutatót vezető Baumgartner Zsolt után AMG Mercedes, Formula- és LeMans-i BMW, Porsche 997-es, Ferrari, AutoGP és WTCC versenyautók foglalják el a rakpartot, a Lánchíd és a Margid híd között. Talmácsi Gábort is köszönhetjük egy rövid bemutató erejéig, a WTCC autókat pedig olyan sofőrök terelgetik majd, mint Sebastien Loeb, Michelisz Norbert, Ivan Müller és Jose Maria Lopez.
A tekintetek ezt követően ismét a Duna fölé szegeződnek, hiszen a Red Bull Stratos program keretében, a világűr határáról végrehajtott szabadesésével a történelemkönyvekbe bekerült bázisugró, Felix Baumgartner érkezik majd egy helikopterrel és landol a Batthyányi térnél. Erre a jelre várnak a Infinity Red Bull Racing pilótái, akik ismét felbőgetik a jól ismert V8-as motorokat és egy fél órás show keretében száguldanak végig a Duna partján.
Forrás: www.redbull.com
Képek az első Nagy Futamról: Kattints IDE!
Részletes program